Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2023. március 15.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 6. játékhét

A Magyar Kupa budapesti ágán megkezdődtek a negyeddöntős mérkőzések. Ezek a meccsek a legfontosabbak, aki itt győz, már az országos legjobb nyolc közé jut, és egy plusz pihenőnapot is kap, így 64 leosztásban, két hét alatt kerül rájuk sor. Félidőben járunk, és jól látható, hogy még egyik csata sem dőlt el, de persze próbálunk tippelni a végeredményekre. A vigaszágon több összecsapás is volt, és ezúttal is kiesett néhány jobb sorsra érdemes csapat, akik közül kiemelkedik a Visoft, hiszen címvédőként, friss országos bajnokként sokkal többre számítottak a kupában.
Villányi Ágoston
2023. március 13.

Egy Ottlik-levél a címzett jegyzeteivel – Ottlik 110

Csaknem egy éve indítottuk az Ottlik 110 sorozatot. A cikkek sok eddig nem ismert, frissen elért kutatási eredményt bemutattak. A sorozat mostani darabja sem kivétel ebben a tekintetben, különlegességét az adja, hogy a hazai B/bridzséletben egykor fontos szerepet betöltő szerző több évtizedes távollét után a sorozat hatására jelentkezett szerkesztőségünknél Ottlik Géza bridzsmunkássága szempontjából meghatározó emlékeivel és egy levéllel, ami... Aminek jelentőségére mindjárt fény derül.
Talyigás Péter, Bridzsélet
2023. március 10.

Meghalt Macskásy Gábor

Kedden a Magyar Kupa két forduló közti szünetében jutott el a hír a versenyterembe, hogy meghalt Macskásy Gábor. Barátok, partnerek, csapattársak emlékeznek az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb és legszeretetreméltóbb bridzsezőjére.
Gulyás Dániel
2023. március 9.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 5. játékhét

A Magyar Kupa budapesti ágán a legjobb 16 közt rendeztek mérkőzéseket (egy kivételével, mivel a Gulipán–Lowel mérkőzést csütörtökre halasztották). Több meglepetés született ezúttal is, kiesett például az egyik Gamax ifi vegyes, a Gamax 2, de a Gamax 1 is megküzdött Kartalékkal, ezúttal is csak egy számjegyű győzelemre futotta. A nap legszomorúbb pillanata félidőben volt, amikor megtudtuk, hogy elhunyt barátunk, egykori kitűnő válogatott játékostársunk, Macskásy Gábor. Nyugodj békében!
Gulyás Dániel
2023. március 2.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 4. játékhét

Megkezdődött a Magyar Kupa budapesti ágának egyenes kieséses szakasza, valamint a Káró Kupában is elindult a játék (itt azok játszanak, akik nem jutottak be a selejtezőből a főágra). Bár a selejtezőkben nem esett ki igazán nagynevű csapat, és a csoportokat rendre az első kiemeltek nyerték, voltak váratlan helyezések, amik erős első körös meccseket hoztak össze.
Hugh Kelsey, Gulyás Dániel
2023. február 28.

Hugh Kelsey: Levél Skóciából (Ottlik Géza széljegyzeteivel) – Ottlik 110

Ottlik Géza Hugh Kelsey közreműködésével írt világhírű műve, az Adventures in Card Play 1979-ben jelent meg, sajtóbemutatójára április 12-én került sor Londonban. Később a skót társszerző saját bridzsrovatában visszaemlékezéseket közölt a közös munkáról, melynek másolatát elküldte Ottliknak. Mondhatni véleményezésre, mert ő – szokásához híven – a vágatot angol nyelvű jegyzetekkel látta el. Fordításunk ezekre is kitér.
Gulyás Dániel, Fazakas Gergely
2023. február 22.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 3. játékhét

A harmadik nappal lezárult a Magyar Kupa budapesti selejtezője. A magasan kiemelt csapatok már egymás ellen küzdöttek a csoportokon belül, hogy minél jobb helyezésükkel kiemeltek lehessenek a főtáblán, ahol a küzdelem jövő héten kezdődik.
Gulyás Dániel
2023. február 15.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 2. játékhét

A második, középső játéknapjával folytatódott a Magyar Kupa budapesti selejtezője. Ezúttal már mindenki asztalhoz ült, és bizony néhány kisebb-nagyobb meglepetés is született. Három fordulón vagyunk túl, de még van hátra kettő, ahol a legnagyobb rangadókat játsszák majd, hiszen (többnyire) a csoportok elsője fog majd a másodikkal és a harmadikkal játszani az utolsó napon – legalábbis az előzetes kiemelés szerint.

Gulyás Dániel
2023. február 10.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 1. játékhét

Megkezdődött a szezon második csapatverseny-sorozata, a Magyar Kupa selejtezője hétfőn és kedden. Az élmezőny java (nem meglepő módon) a keddi napot preferálta, így hétfőn csak két, míg másnap hat csoport kezdte meg küzdelmeit – igaz, ahol csak öt csapat van a csoportban, az első kiemelt pihenőnapot kaphatott. Minden csoportból négy egység jut a 32-es főtáblára, így idén (a tavalyival ellentétben) kicsi a selejtező tétje, inkább csak a jobb KO-táblás pozícióért küzdenek a magasabban kiemelt csapatok (minden együttes neve mellett található egy szám, ezt azt mutatja meg, élő mesterpontátlaga alapján hányadik helyen állnak a teljes mezőnyben). Az indulók száma picit nőtt tavalyhoz képest, főleg a sok lelkes fiatalnak köszönhetően (és a GAMAX ketté válásáról még nem is beszéltünk – ifiket szárnyaik alá véve két külön egységben, 1-es és 2-es számmal indul a bajnokcsapat ezúttal).

Szilágyi László
2023. február 5.

Riói kaland – Ottlik 110

Noha Ottlik Géza lejátszástechnikai találmányai újságcikkekbe és könyvbe merevedtek – nagy szerencsére –, semmiképp nem halott hagyományok azok. A megoldásokra mi magunk is rábukkanhatunk akár egy szürke hétköznap esti bajnoki fordulón, és ilyenkor még az is előfordulhat, hogy alváltozatra, sőt, újabb technikára lelünk. Így történt ez szerzőnkkel is, aki ugyan csupán egyetlen passz erejéig volt aktív a partiban, de tágra nyílt szemekkel követte a végjátékot, ami végül egy Rio de Janeiro impassz-szerű valamibe torkollott. Mindenesetre Ottlik-módra gyorsan nevet talált neki.