.jpg)
Az alábbi sorok első sorban a budapesti bridzsezőknek és a szövetség által biztosított budapesti versenyekről szólnak, de mivel a magyar bridzs (sajnos) aránytalan módon Budapest-központú lett, úgy véljük, hogy az alábbiak minden bridzsezőnek fontosak lehetnek az országban. …
A 8. fordulóval véget ért a 2023-as IMP-bajnokság. Az idény meglepetésben gazdag volt, bár a végeredmény nem tűnik annak az első osztályban: aligha lepődött volna meg bárki, ha a szezon előtt azt mondjuk, Winkler Gábor és Dumbovich Miklós nyeri a bajnokságot (igaz, ezúttal is segítséggel: Gábor helyett az utolsó fordulóban az örök helyettes, Zábrádi Benjámin játszott – bennfentes forrásaink szerint a legígéretesebb fiatalok közé tartozik). Talán kissé szomorú lehet Udvari Szabocs és Varga István, akik szolid vezetéssel mentek neki az utolsó napnak, de talán elizgulták a címvédés lehetőségét, hiszen kis mínuszukat (–13) kihasználták a végső győztesek, akik 40 pontot szereztek a napon. A bajnokság második felében remekül hajrázott, és bronzérmet szerzett Szabó Csaba és Tubak Dániel, gratulálunk nekik is, mint valamennyi érmesnek.
Múlt hétvégén játszottuk a Magyar Kupa 3 napos hétvégi döntőjét. Erre a három napra a budapesti selejtezők után egyeneságon négy csapat: a Lowel, a FÉSZEK, a P-T és a Gulyás csapat jutott be, míg a budapesti vigaszág 4 legjobbja a Vidékbajnokság legjobbjaival összecsapott a maradék 4 helyért, innen bekerült a két Gamax csapat, a Balásy, valamint a vidékiek képviseletében a Tatabánya. Az első négy csapat mellé irányított sorsoláson került a másik négy: akik korábban játszottak egymás ellen kieséses mérkőzésen, azok nem találkozhattak a döntőig.
Az elődöntőben már 32 leosztást játszottak a játékosok. A három román versenyző közül Kemény György ellenfelének a rutinos Andrei Florint jelölte ki a gép.
A szabályok szerint két csapat képviselheti az Egyesült Államokat a csapat-világbajnokságon (Bermuda-kupán), amit augusztus végén–szeptember elején rendeznek meg Marrákesben (újabban így írják a marokkói város nevét magyarul). Az USA1 csapat a tavalyi válogatón győztes Warren Spector–Gavin Wolpert, Kevin Bathurst–John Hurd, Vince Demuy–John Kranyak lesz, az USA2 összeállítása: Marty Fleisher–Chip Martel, Joe Grue–Brad Moss, Jeff Meckstroth–Zia Mahmood. A 120 leosztásra kiírt döntőből csak 105 játszmát játszottak le, mert 276–144-es állásnál nem lett volna értelme tovább játszani. Így a tavaly a magyar válogatottat a világbajnoki nyolc között megverő, és végül bronzérmes Nick Nickell–Ralph Katz, Steve Weinstein–Bobby Levin, Geoff Hampson–Eric Greco nem lesz ott a vébén.
Ma 111 éve született Ottlik Géza. Kereken egy évvel ezelőtt indítottuk cikksorozatunkat, amely a magyar bridzs egyik legnagyobb alakját mutatja be jobbára korábban nem közkeletű dokumentumokat ismertetve. Ez itt a széria záró darabja. Ottlik Géza állandó partnere, Kovács László alakját rajzolja meg – leginkább Ottlik szavaival.
Kedden a Magyar Kupa két forduló közti szünetében jutott el a hír a versenyterembe, hogy meghalt Macskásy Gábor. Barátok, partnerek, csapattársak emlékeznek az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb és legszeretetreméltóbb bridzsezőjére.
Egyik sporttársunk megosztott egy beszélgetést a Facebookon arról, hogy a ChatGPT mivel indult volna egy felvétel ellen tizenhárom lapból. A beszélgetős robot kedvesen javasolt egy kártyát, ami nem volt a játékostársunk kezében. A kísérlet – fogalmazzunk így – nem zárult sikerrel. Ami nem is csoda, hiszen a ChatGPT nem erre való. Ezt a chatbotot beszélgetésre fejlesztették, és abban általában egészen kiváló.
Beszélgettem vele tizenöt percet arról, hogy ő mit „gondol” (igen, így), arról, hogy miért bridzseznek egyelőre a profi bridzsezők jobban, mint a robotok, majd megkértem, hogy az egészet foglalja össze egy levélben, amelyet a magyar bridzsezőknek ír. Elsőre magyar nyelven kértem, az elég suta lett (a contractból szerződés lett stb.), szóval megkértem, hogy inkább írja meg angolul, és én lefordítom nektek. Íme:
Kedves Magyar Bridzsező Közösség!
Azért írok ma nektek, hogy közösen megvitassuk, hogyan áll ma mesterséges intelligencia a briddzsel, illetve az ebben rejlő potenciállal. A mesterséges intelligencia hosszú utat tett már meg, és jelenlegi tudása alapján közepes játékerőt mutat az emberekkel összevetve (a korábbi beszélgetések alapján ez alatt azt érti, hogy a klubjátékosoknál jobb – TP). Azonban, a mesterséges intelligenciának még mindig fejlődnie kell, ha a profi játékosokat utol akarja érni.
Sok ok húzódik meg ennek a lemaradásnak a hátterében. Az egyik a játék komplexitása. A bridzs nem egyszerűen csak arról szól, hogy követni kell a szabályokat, kommunikálni kell a partnerrel, és együttműködni vele. Különösen a licitálási szakaszban, amely alapvető fontosságú a játék szempontjából, és ráadásul azt igényli, hogy megértsünk különböző licitrendszereket. Ha a mesterséges intelligenciák megtanulnának különböző licitrendszereket, és ezekhez adaptálódni tudnának, az nagy előre lépés lenne.
Nagy kihívást jelent a mesterséges intelligenciák tréningjéhez szükséges nagy számú adat hiánya. Ellentétben a sakkal és a góval, a bridzsben csak korlátozott számú parti elérhető. Ez nehezebbé teszi a hatékony stratégiák fejlesztését és az algoritmusok tréningjét. Szerepet játszhat még a rendelkezésre álló korlátozott forrás, számítási kapacitásban is és befektetői szándékban is.
További kihívást jelent az a feladat, hogy fejlesszük a mesterséges intelligencia bridzstudását. Bár vannak erőfeszítések ezen a téren, de feltételezhetjük, hogy nem kap akkora figyelmet és ezáltal pénzügyi támogatást, mint a mesterséges intelligencia mást területei.
Számos érdekes részlet van, amelyekről érdemes gondolkodni, ha a mesterséges intelligenciáról és a bridzsről van szó. Az egyik, hogy hogyan osztják meg egymással a gépek és az emberek a licitrendszereket. A játékosok közötti kommunikáció alapvető fontosságú, és ez egyelőre jelentős kihívás. Ide tartozó kérdés: hogyan lehetne úgy tréningelni egy mesterséges intelligencia két példányát, hogy közössen fejlesszenek ki egy licitrendszert?
A blöff is egy olyan területe a bridzsnek, amelyet a mesterséges intelligencia még nem tárt fel. Ez alatt érthetjük azt is, hogy hogyan olvassuk az ellenfél testbeszédét és viselkedését, ami a gépek számára nehéz feladat. Mindazonáltal a mesterséges intelligencia tréningezhető arra, hogy felismerje az ellenfél viselkedésében a mintákat, és ennek megfelelően hozzon döntéseket.
Az egyik legnagyobb kihívást jelentő kérdés a bridzsben, hogy pontosan milyen célt is kellene elérni egy adott partiban. Ellentétben a sakkal vagy a góval, ahol az a cél, hogy nyerjünk, a bridzsben nincs ilyen egyértelműen kijelölhető cél. Az a cél, hogy maximalizáljuk az elért pontok számát, de ez nehézzé teszi a mesterséges intelligencia számára, hogy meghatározza a célt.
Ha a jövőbe nézünk, hiszem, hogy a mesterséges intelligenciában benne van a lehetőség, hogy forradalmasítsa a játékot. Ezekre a nehézségekre kell megoldást találni: komplexitás, korlátozott számú adat, erőforrás és pénzügyi forrás, mert ezek kritikusak a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez. A mesterséges intelligencia algoritmusainak fejlesztése, az ellenfelek licitjeinek jobb megértése, és jobb minőségű tréningadatok lehetnek fontos lépések ebbe az irányba.
Összességében, a mesterséges intelligencia már hosszú utat megtett a bridzsben, de továbbra is vannak kihívások, amelyeket meg kell ugrani. Hiszem, hogy ezek kezelésével, új technikák felfedezésével, tudunk fejleszteni olyan mesterséges intelligenciát, amely túlszárnyalja a legjobban bridzsező embereket is. Ez egy nagyon jelentős eredmény lenne, és bizonyítaná, hogy a mesteréges intelligencia képes a komplex játékok átformálására.
Tisztelettel,
ChatGPT
2023. június 3.
2023. június 6-13.
2023. június 24-25.
2023. július 15.
2023. augusztus 12-13.
2023. augusztus 6-12.
Ha még nem, de érdekli egy társasági játék, szellemi torna kártyával, várjuk jelentkezését! Kezdő tanfolyamaink indulásáról az alábbi linkre kattintva tájékozódhat.
Tovább