Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. február 1.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 8. forduló

A nyolcadik, utolsó fordulóval véget ért az idei MP-párosbajnokság minden osztályban. Az első osztályt a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor pár nyerte, akik ezúttal Dezső Kende segítségét vették igénybe, így az ifjúsági játékos nem hivatalos bajnoknak is vallhatja magát. Hosszú hajrát kezdett néhány fordulóval ezelőtt a címvédő Szalka Tamás és Czímer Csaba, akik az utolsó fordulóban nagyon közel kerültek az élen álló párhoz. A játéknapot a harmadik helyről kezdhették, de Homonnay Géza és Lakatos Péter viszonylag gyenge napi eredménye miatt (46 százalékos játékukkal végül harmadik helyen végeztek) hamar a második helyre kerültek, sőt, az utolsó partiban a győzelemre is volt esélyük…
Homonnay Géza
2023. január 28.

Pelikán József (1947–2023)

75 éves korában eltávozott közülünk Pelikán Jocó, a legokosabb emberek egyike, akit valaha ismertem. A legendás, első Fazekasos matematika-tagozatos osztály tanulójaként az akkoriban a szocialista tömbben szerveződő Nemzetközi Matematikai Diákolimpiákon hallatlan módon már első osztályos korában is részt vett és négy éven át volt a magyar csapat egyik legjobbja, negyedikesként maximális pontszámmal lett aranyérmes.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 25.

Pontvadászidény – MP bajnokság, 7. forduló

A hetedik, tehát utolsó előtti fordulóval folytatódott a párosbajnokság. Az első osztály eheti győztese Molnár László és Kaderják Levente voltak, 59 százalékot értek el, ezzel pedig feljöttek a 10. helyre. Folytatódott a javuló tendencia Szilágyiéknál: visszatért Talyigás Péter, és újabb erős, 58 százalékos fordulójuk megint a második legjobb volt, és már 12.-ek. Az élen állók közül Bódis–Honti és Honyek–Vikor szerzett még sok pontot, ezzel ők a 4-5. helyen állnak. A dobogón továbbra is a GAMAX párjai dominálnak, Winkler–Dumbovich vezet Homonnay–Lakatos előtt, míg a címvédő, galimos Szalka–Czímer tartja harmadik helyét.

Visoft
2023. január 24.

Pályázati felhívás

A Visoft Kft. pályázatot hirdet bridzscikk írására. A pályázat célja annak feltérképezése, hogy milyen lehetőségeket rejt a LoveBridge rendszeren lejátszott, minden mozzanatban dokumentált leosztások elérhetősége a bridzsszakirodalom számára.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 19.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 6. forduló

A 6. fordulót játszottuk le a héten a párosbajnokságban. Ezúttal is születtek kiemelkedő eredmények az I/A-ban, a fordulót elképesztő 65 százalékos eredménnyel Szalka Tamás és Czímer Csaba nyerte, a címvédők ezzel hatalmas lépést tettek előre, és már harmadikok a tabellán. Talyigás Pétert elszólította a (LoveBridge) kötelesség, ezért Szilágyi Lászlónak helyettessel kellett megpróbálnia kimászni a kiesési zóna nevű gödörből, ami fényesen sikerült: Varga Istvánnal a nap második legjobb eredményét érték el 61 százalékkal, ezzel feljöttek a középmezőnybe.

Szilágyi László
2023. január 14.

Ottlik régen és most – Ottlik 110

Átmenetváltásos beszorítás. A kultikus terminus. Az Ottlik-bridzskultusz legnagyobb erővel bíró kifejezése. Szerzőnk párszor összefutott vele sok évtizedes pályáján. Az egyik ilyen partiban mellékalak volt, de története két bridzsikon kezén átfolyva az újságban már úgy jelent meg, hogy – ha álnéven is, de – ő a főszereplő, mit főszereplő, a szuperhős a történetben, hiszen a csapatverseny (ez sem felelt meg a valóságnak) másik asztalán elbukott ez az 5 treff, ám ő teljesített, megtalálta a kulcsot, ami, mondanunk sem kell, az átmenetváltásos beszorítás volt. De a nagy kanyarokat leíró történet felelevenítése nem itt, hanem egy másik évezredben, egy egészen más leosztással kezdődik, íme.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 11.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 5. játékhét

Az 5. fordulóval folytatódott a párosbajnokság minden osztályban. A játéknapot az első osztályban a Magyar Ádám–Hoffmann Tamás pár nyerte 62 százalékkal, amivel hetedikek, míg a nap másodikja Szabó Csaba és Tubak Dániel volt, közel a 60 százalékhoz, ezzel ők a hatodikak, de a nap nyertesei a majdnem 59 százalékot elérő Homonnay Géza és Lakatos Péter volt, hiszen ezen erős nappal élre ugrottak! Ehhez persze nem ártott, hogy az eddig élen állók nem zártak erős napot, hiszen Dombi–Gál 50, míg Dumbovich-Winkler (igaz, helyettessel) 47 százalékot ért csak el.
Varga István
2023. január 9.

Kaufmann 100

Kaufmann István (Manó), az egyik legtechnikásabb és egyben leggyorsabb magyar bridzsező 1922. december 17-én született. Özvegye, Zsófi kezdeményezte, hogy születésének 100. évfordulójára az MBSZ rendezzen emlékversenyt. Nem ment minden zökkenőmentesen, de az ötletből végül is valóság lett, mégpedig – igen szerencsés módon – pontosan az ünnepelt születésének 100. évfordulóján.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 5.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 4. játékhét

Megkezdődött a 2023-as év, lejátszottuk a bajnokság negyedik fordulóját, azaz épp féltávnál vagyunk. Ezúttal nagyobb szórással játszott az I/A mezőnye, sokáig több pár is 60 százalék felett állt, de végül csak Bódis Gyula és Honti László érte el ezt a küszöböt, 62,5 százalékkal nyerték a játéknapot, így feljöttek a 11. helyre. A Homonnay–Lakatos, Dumbovich–Winkler és Csehó–Mezei párok voltak még 57-58 körül, ők az első ötben is állnak most, Winklerék vezetnek egy fél topszkórral Dombi-Gál előtt, Csehóék a harmadikak. A forduló előtt vezető Fris–Kovács gyenge napja miatt lecsúszott a hetedik helyre. Érdekesség, hogy a fordulóban hatodik és hetedik pár is helyettessel ért el 55 százalékkal feletti eredményt.

Zánkay Péter, Ottlik Géza, Gyá
2022. december 30.

Bravúros Ottlik-lejátszás Zánkay Péter közvetítésével – Ottlik 110

A hatvanas évek elejére a versenybridzs ugyan újraszületett Magyarországon, nemzetközi kapcsolatai azonban gyengébbek voltak, mint valaha. Ez bizonyára Ottlik szakírói bemutatkozását is hátráltatta, amire az esélyt végül Zánkay Péter, a Bridzsélet akkori (és még hosszú ideig) főszerkesztője kínálta fel számára. A bridzsújságírók nemzetközi szervezete, az 1958-ban alapított IBPA ugyanis őt kérte fel, hogy küldjön be partit tervezett kiadványukhoz. Péter ehhez Ottlik segítségét kérte. A Bridge Writer’s Choice, 1964 című, Eric Jannersten szerkesztésében megjelenő könyv 70 leosztást mutatott be, „néhányat a leghíresebb bridzsírók és számosat a kevésbé ismert, de az ismertségre ugyancsak érdemesek tollából”. Ebben a mezőnyben komoly elismerést jelentett, hogy a könyvet a British Bridge World (BBW) 1964 márciusában éppen a Zánkay Péter által jegyzett Ottlik-partival népszerűsítette.