Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter
2024. május 29.

Az új név, amit meg kell tanulnunk: Pannon-Work – interjú Homonnay Gézával

Homonnay Géza évtizedeken keresztül volt a Magyar Bridzs Szövetség elnökségének tagja, ezen belül is hat évig volt elnök. Talán nem haragszik meg, ha eláruljuk, saját forrásaiból rendszeresen támogatja jelentős mértékben a magyar bridzset, a mostani interjúnak is egy nagyobbacska adomány adta az apropóját. Mondhatjuk, hogy szinte mindenkit ismer és szinte mindenki ismeri. Gézának azonban sok arca van, talán nem mindenki tudja, hogy kiemelkedően sikeres vállalkozó, világbajnoki bronzérmes bélyeggyűjtő, és megszállott teniszrajongó, aki nem csak a bélyegeket, de az elnökségi tagságokat is nagy szakértelemmel gyűjti.
Talyigás Péter
2023. december 15.

Szerteágazó tehetség – nagybeszélgetés Szappanos Gézával

2012-ben olimpiai bajnok lett a magyar szeniorválogatottal, korábban hosszú évekig aktívan részt vett a szövetség vezetésében, volt az MBSZ elnöke, és ő a magyar mezőny egyik leggyorsabb gondolkodású és kezű bridzsezője. Ezeket alighanem a legtöbbünk tudta róla, de most az elbeszélésében ezernyi évtizedes történet, verseny, érdekes adat bontakozik ki lehengerlő részletgazdasággal, és kavarog, mint záporozó hópelyhek a szélben. Az egyik sztoriban egy rendőrök elől a Mount Blanc alagútjában menekülő Trabant, a másikban Kádár János, a harmadikban a ruletten a feketére egy összegben feltett teljes bridzsnyeremény játssza a főszerepet. Jobban mondva inkább mindegyikben ő maga, Szappanos Géza.
Kuttner György
2023. október 2.

Marrákesben jártak – Világbajnoki LoveBridge-tapasztalatok

A szeptember elején záruló csapatvilágbajnokságot sokan követték itthon. Sajnos, magyar versenyzőknek ez alkalommal nem szurkolhattunk, de két bridzsezőnk, Bekő Zsófi és Bakó Dani a helyszínen tartózkodott, így őket faggattuk.
Magyar Ádám
2022. július 2.

Eric Laurant: aki most csal, az nagyon hülye – interjú az EBL új elnökével

Mint arról korábban a Bridzsélet is beszámolt, a holland Eric Laurant-t, az Európai Bridzs Liga (EBL) eddigi kincstárnokát választották a szervezet elnöknek a madeirai felnőtt Európa-bajnokságon tartott tisztújító közgyűlésen. A magyar szövetség főtitkára, Magyar Ádám nemzetközi versenybíróként vett részt az Eb-n, és azon melegében interjút készített az új európai elnökkel. Közvetlenül az után beszélgettek, hogy Hollandia nyílt válogatottja megnyerte az Európa-bajnokságot.

Kelen Károly
2022. április 14.

A vébének vége, közel az Eb – Interjú Winkler Gáborral

A világbajnokság körmérkőzésén 24 ország válogatottja között negyedik helyen végzett a Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Szabó Csaba, Szegedi Balázs, Winkler Gábor összeállítású nyílt magyar válogatott. Először jutott ki csapatunk a Bermuda-kupára, és rögtön a legjobb nyolc között végzett, azaz tovább küzdhetett az elődöntőbe jutásért. Ez végül nem sikerült, de így is nagyon jól szerepeltek a mieink. A Bridzsélet világbajnoki sorozatában a Winkler Gáborral folytatott beszélgetés következik.
Kelen Károly
2022. március 26.

Hosszú kihagyás után egyenest a nemzetközi porondra: interjú Tichy Eszterrel

A magyar női válogatott az európai selejtezőn öt játékossal hatodik helyen jutott a világbajnoki mezőnybe. Hegedüs Orsolyához, Lajos Hankához, Szűcs Villőhöz, Tichy Eszterhez és Zalai Ágneshez Fischer Brigitta csatlakozott a világbajnokságra. Tichy Eszter mondta el, hogyan készülnek, és mit várnak a versenytől.

Kelen Károly
2022. március 25.

Svájcból a magyar válogatottba: vb-felvezető interjú Szegedi Balázzsal

A magyar nyílt válogatott két alappárja Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Hegedűs Gál–Szegedi Balázs. Ötödikként tagja a csapatnak a játszó kapitány, Szabó Csaba. A Bridzséletnek Szegedi Balázs mesélt arról, hogyan látja az esélyeket a Bermuda-kupán.

Csepeli Miklós, Kuttner György
2021. augusztus 15.

Megtörjük a csendet – Beszélgetés Turnovszky Évával, a Már akkor is éltem… c. könyv írójával

Az írónő színes ruhában, frissen, fiatalosan érkezik a találkozóra az Auguszt Cukrászdába, ahol Csepeli Miklós és Kuttner György fogadja. Turnovszky Éva egyik könyvét hozza ajándékba, Miklós pedig egy 1920-as érettségi tablóval okoz meglepetést.
Nagyiván Gábor
2021. június 5.

A bridzsklubok Rolls-Royce-a – Budai Bridzs Klub

Bő egy évvel ezelőtt, 2020. június tájékán, amikor a járvány hulláma kicsit alábbhagyott, a Hegyalja úti Budai Bridzs Klub az elsők között tárta ki kapuit a klubjátékosok előtt. Ezt az eseményt annak idején a Bridzsélet is megörökítette, azaz lapunk interjúval és részletes beszámolóval jelentkezett, főleg abból a célból, hogy a klub milyen óvintézkedéseket vezetett be a megbetegedések elkerülése végett. Talán nem sokan gondolták akkor, hogy a pandémia ilyen sokáig tart, és a bridzsezők életéből az élő játék jó néhány hónapig ismét hiányozni fog. Nagy örömmel jelentjük, hogy megint aktuális az „igazi”, hús-vér bridzs, mert a Budai Bridzs Klubban újra lehet játszani. Azon nyomban fel is kerestük a klubot, hogy első kézből tájékoztassuk az olvasókat a helyzetről.
Kovács Gergely
2021. május 31.

Újrakezdés, új székház, újabb hazai Eb – Talyigás Péter alelnök az Elnökség friss döntéseiről

Több meghatározó kérdésben kellett döntést hoznia az elnökségnek. Vége felé közeledik a járvány harmadik hulláma, talán az ősszel vissza lehet térni az élő bajnokságokhoz. Mi legyen a félbemaradt Magyar Kupával? Milyen feltételek mellett kezdődjön újra a bridzsélet a Böszörményi úton? És a Böszi mindjárt átvezet egy másik megoldandó problémához: a két évtizede használt versenytermünkből költöznünk kell a jelenlegi állás szerint az év végén, hol lesz az új bázis? Talyigás Péter, a szövetség alelnöke bontja ki a főbb pontokkal kapcsolatos tudnivalókat és vázolja fel a döntések hátterét.