Kezdőoldal

A 30-as években született magyar versenybridzs rohamléptekkel hatolt a társadalomba. Egyre-másra születtek a bridzsszalonok, verseny versenyt követett a fővárosban és vidéken egyaránt. A nemzetközi viadalokon játékosaink néhány év alatt meghódították Európát. A robbanó játékoslétszám és a sikerek következtében minden jelentős újságnak volt bridzs rovata, ahová jeles szerzők, többek között Darvas Róbert és Ottlik Géza is írtak. A lapokban a szakmai anyagokon kívül hírek és anekdoták is megjelentek. Összeállításomat az újsághasábokból ollóztam, egyes esetekben némileg lerövidítve. Az eredeti szövegeket a téma hatására felébredő gondolataim követik.

1970 elején megalakult a Román Bridzsszövetség, és ebből az alkalomból meghívták a magyar válogatott csapatot Bukarestbe. A Budapest–Bukarest mérkőzés a román válogatott háború utáni első nemzetközi megmérettetése volt, a meghívást valószínűleg annak köszönhettük, hogy a magyar bridzsezők a 60-as években már bekapcsolódtak a nemzetközi bridzséletbe. A visszaemlékezésem erről a 41 évvel ezelőtti versenyről szól. Emlékeim mellett felhasználtam Fülöp Miklós akkori főtitkár és Csepeli Miklós Bridzséletben közzétett korabeli beszámolóját is. (A képen Osskó András, a szerző)  

A „láncreakció” folytatódik, Kovács Laci bácsi másik partneréhez vezet az út, akivel együtt szintén szép sikereket értek el, például két egymás utáni évben is megnyerték az ausztriai Veldenben rendezett nemzetközi csapatversenyt. Pronyi főleg a külföldi versenyeken aratott – emlékeim szerint összesen kétszer voltam vele egy csapatban (Velden, Kassa), és mindkétszer nyertünk. Kassán végig vele játszottam, miután Veldenben az utolsó fordulóban az utolsó asztalon játszva „keresztben” ültünk le, és akkor „csiszolódtunk össze”, a másik asztalon ezen a meccsen a dr. Szirmay–Csepeli pár játszott. (A képen balra Pronyi, mellette Kovács László)

Ybl Miklós szivattyúháznak tervezte, egy ideig úgy is működött, de a gyönyörű neoreneszánsz épület később kedvelt szórakozóhely lett. Az északi oldalon a kerthelységben esténként élőzenére táncolhatott a vendég, az épület déli részén kártyabarlang működött, amelynek nyitott terasza volt. Étterem és éjszakai bár is üzemelt a kioszkban. Egyszóval amolyan polgári csökevény volt az egész… A 60-as években be is zárt, valószínűleg elnyomta  a szemközti Várkert bazárban megnyíló Ifjúsági Park és a növekvő gépkocsi forgalom. Később egy időre a kioszkból kaszinó lett, a hely szelleme (genius loci) örömére.

A múltidézésben nincs uborkaszezon, nincs nyári szünet, és a „láncreakció” is folytatódik. Kovács László után a „Csalogány utcai bridzsklub” törzstagjáról, Kertes Ottóról szól a mese. Talán már említettem, hogy ebben a sorozatban nem tűztük ki célul, hogy feltétlenül minden elismert, sikeres játékos szerepeljen benne a múltból. Ahhoz sokkal több tér, idő és főleg több információ kellene. Sajnos sokan ki fognak maradni olyanok, akiknek az említettek mellett lenne a helyük, de nem tudtuk felkutatni egyetlen jópofa partijukat sem. (A kép negyven évvel ezelőtt a nyári keszthelyi verseny szünetében készült)  

(Amit már Homonnay Géza könyvében megírtam: Fiatalon megözvegyült apai nagyanyám két fia felneveléséhez a 30-as években az akkoriban divatos bridzsszalon háziasszonyaként kereste meg a mindennapit. A szalon télen a Belvárosi Kávéházban, nyáron pedig margitszigeti Casinóban működött – és nagy népszerűségnek örvendett. A fiúk segédkeztek, de csak az egyiket kapta el a gépszíj: a Lacit (édesapámat) – ha nem voltak meg, ő ült be negyediknek, pillanatok alatt túljátszva az odajárókat.)

Nyáron is folytatjuk a múltidézést, de most egy kis helycserével, Kovács Misit Csapi, vagyis Kovács András helyettesíti egy alkalommal. Mivel nemrég emlékezett meg a rovatunk Ottlik Gézáról, a bridzsmesék sorozat csak barátjával és partnerével, Kovács Lászlóval folytatódhat.    

Másodközlés. Első ízben is a Bridzséletben jelent meg a cikk – negyven évvel ezelőtt, papíron. A szerző az önként vállalt passzív ellenállását a magyar nyelvű bridzsírásaiban is képviselő Ottlik Géza. Szépprózát is keveset írt, a Bridzséletbe még kevesebbet. Ezúton adjuk közre az 1971-es párosbajnokság győztesének korabeli, a versenyre visszatekintő írását. És mellétesszük bridzstörténeti rovatunk tagjainak Ottlik-idézését.  

Az egyik legkevésbé elismert művészeti tevékenység a fordítás. Pedig ebben a műfajban is lehet nagyot alkotni. A magyar fordítók általában igen magas színvonalat képviselnek, gondoljunk csak Arany János Shakespeare-fordításaira, de még ebből az elit mezőnyből is kiemelkedik két név: Karinthy Frigyes és Romhányi József, akiknek fordításai az eredeti műveknél lényegesen jobb és élvezhetőbb alkotásokat hoztak létre. Ezzel a cikkel utóbbira emlékszünk, és a könyvhét alkalmából egy kis „könyvet” (Szabados Erzsébet munkája) is mellékelünk (csatolmányként letölthető), valamint közreadjuk az általunk föllelt bridzses Romhányi-rímeket.

Folytatjuk Kovács Misivel a múltidézést, és továbbra is a legendás Góth csapatnál maradunk, mivel van még egy pár parti a tarsolyban róluk. Bolgár Pali nemcsak nagyon jó zsugás volt, de az egyesület főtitkáraként nagyon sokat tett a sportunkért is. Leginkább Góth Gabi bácsival (a képen a Góth-csapat), vagy azzal a „Rímhányó” Romhányival játszott a sokszoros bajnokcsapatban, akiről majd egy más helyen fogunk megemlékezni, mivel a verseivel ellentétben a partijai közül nem tudunk felidézni egyet sem.