1970 elején megalakult a Román Bridzsszövetség, és ebből az alkalomból meghívták a magyar válogatott csapatot Bukarestbe. A Budapest–Bukarest mérkőzés a román válogatott háború utáni első nemzetközi megmérettetése volt, a meghívást valószínűleg annak köszönhettük, hogy a magyar bridzsezők a 60-as években már bekapcsolódtak a nemzetközi bridzséletbe. A visszaemlékezésem erről a 41 évvel ezelőtti versenyről szól. Emlékeim mellett felhasználtam Fülöp Miklós akkori főtitkár és Csepeli Miklós Bridzséletben közzétett korabeli beszámolóját is.
_A képen Osskó András, a szerző_
Abban az időben a két ország közti politikai viszony látszólag felhőtlen volt, de az erdélyi magyarok hátrányos megkülönböztetése miatt felszín alatti ellentétek terhelték a kapcsolatokat. Ennek ellenére az invitálást elfogadtuk, az utazás teljes költségét a románok fedezték.
A 60-as évek végén, 70-es évek elején sok fiatal játékos került az első osztályú csapatokba, többen közülük a válogatott kapuján dörömböltek. A válogatottban azonban még elsősorban az idősebbek játszottak. Góth–Kaufmann, Vég–Décsi, Kertes–Kovács László és mások, de különböző okok miatt, ezekre már pontosan nem emlékszem, ők nem vállalták a bukaresti kirándulást. Természetesen hivatalosan nem hangzott el, hogy nem volt kedvük utazni Bukarestbe. Mindenesetre a Bridzsélet 1970. májusi számában Fülöp Miklós főtitkár beszámolójában ezt írta: „Az egyesület vezetősége fiatal csapatot küldött Romániába, ami nem az ellenfél lebecsülését jelentette, hanem azt, hogy a nemzetközi megmérettetés lehetőségét szeretnénk biztosítani a fiatal éljátékosoknak.”
A vezetőség a Csepeli Miklós, Osskó András, Kovács Mihály, Keil Béni,
Dumbovich Miklós _lent_,
Klár András _jobbra_
összeállítású csapatot jelölte ki, amelynek átlagéletkora 26 év volt. A Dumbovich–Klár páros mindkét tagja éppen csak átlépte a huszadik életévét. Klár András nevét ma már talán sokan nem ismerik, de azt érdemes tudni róla, hogy ő volt Dumbovich első partnere, és együtt kerültek az élvonalba. 1970 végén szétváltak, és Klár abbahagyta a versenyzést.
A meghívóknak köszönhetően repülővel utaztunk Bukarestbe Fülöp Miklós főtitkár vezetésével. Gyanítom, a főtitkár kivételével ez volt az első repülőutunk. A reptérre leszállva nem is sejtettük, hogy milyen meglepetések _kellemes és kellemetlen_ érnek minket. Kilépve az érkezési hallba, nagyjából harminctagú többnyire játékosokból álló delegáció fogadta a csapatot, benne több erdélyi magyar, akiket elsősorban tolmácsnak hívtak. Őszintén szólva senki sem számított ilyen felhajtásra, de kellemes meglepetés volt. Az is feltűnt azonban, hogy valami nem tetszik a fogadó delegációnak. Erdélyi barátaink fordították, hogy a vendéglátók örülnek a magyar csapat gyerekeinek is, de hol a csapat? _Nem vitás, Dumbovich és Klár nemcsak koruk miatt, de kinézésre is nagyon gyerekek voltak._ Fülöp Miklós főtitkár ránk mutatva közölte: íme a csapat! Kissé kínos volt a helyzet, látszott, ők nem erre számítottak, és bizonyos sértettséget is véltünk felfedezni, hogy nem a legerősebb együttes tett eleget a meghívásnak, annak ellenére, hogy minden költséget fizettek, és mint később láttuk, kivételesen jó körülményeket teremtettek.
Persze mi is egy kissé kellemetlenül éreztük magunkat, és mondtuk is egymásnak, most már nyerni kell, hogy bizonyítsuk, megfelelő szintű társaság jött Bukarestbe. A házigazdák luxus hotelben szállásoltak el, külön teremben, elegánsan megterített asztalok mellett étkeztünk, a virágerdő és a szökőkút sem hiányzott.
A másnap délelőtti csapatkapitányi értekezleten a kapitányok megállapodtak, hogy 96 leosztást játszunk két nap alatt _délután-este_, és hogy a román csapat hét párt szerepeltethet. Ez számunkra hátrányt jelentett, hiszen a fiatalabb játékosaink nem szokták meg a késő éjszakába nyúló versenyeket, különösen pihentebb ellenfél ellen.
A kapitányi értekezletet követően eleget tettünk Neamtu úr, a bukaresti egyesület főtitkára meghívásának: a lakásán adott fogadást a magyar delegációnak. Ő egyébként tökéletesen beszélt magyarul, hiszen Szatmárnémetiben született, eredeti neve Németh. A lakás fala tele volt magyar vonatkozású régi fényképekkel. Hosszú ideje élt Bukarestben, asszimilálódott, és csinos felesége is román volt. A fogadás nagyon kellemes hangulatban zajlott, kaja, pia volt bőven, és bár igyekeztünk visszafogottak lenni, a trakta valószínűleg hozzájárult a délutáni halványabb játékhoz. Ahogy Csepeli Miklós írta beszámolójában: „Keil Béni a Minőségvizsgáló Intézet ellenőri szerepében tündökölt…”
_Kovács Mihály és Keil Béni_
Egy kultúrházban rendezték a mérkőzést, mindkét nap nagy közönség, több mint 250 fizető néző előtt. A nyílt teremben kordon vette körül az asztalt az érdeklődő tömeg miatt. A nyílt teremből kiszorulók külön szobában, kézzel állított bridzs rámában is követhették a leosztásokat, szakkommentátor segítségével. A fentieken kívül minden partit jegyzőkönyveztek _licit, ütések stb._.
Egyébként
Csepeli Miklós
volt a játszó kapitány, mint korelnök és a legtapasztaltabb, a párok ültetése az ő feladata volt. Az első nap kissé idegesen és nem túl jól játszottunk. Az okok: első válogatottság, a délutáni koktélparti, a már említett nyerési kényszer, amelyhez hozzájárult a nagyszámú erdélyi magyar elvárása, akik nagyon szurkoltak győzelmünkért. Sajnos az első napi 48 leosztás után a román csapat 44 ponttal vezetett. Nem voltunk boldogok, de természetesen bíztunk a másnapi jobb folytatásban, hiszen átestünk a tűzkeresztségen, szoktuk a környezetet _nagy közönség, protokoll, hosszú idejű játék stb._. A második nap igazolta bizakodásunkat, ismét idézek Fülöp Miklós beszámolójából: „És ami nyolc éve külföldön sohasem sikerült magyar csapatnak, a vesztésre álló mérkőzést ezúttal meg tudták fordítani. A csapat nem omlott össze a vesztes félidő után! A második napon szinte hibátlanul játszottak fiataljaink, és 73 pontos győzelmet arattak.”
307–234 arányban győztünk, és a csapat tagjai első komoly nemzetközi sikerüket érték el. Fontos volt az is, hogy Fülöp Miklósnak nem kellett utólag magyarázkodnia román meghívóinknak a csapat életkorát illetően.
Sok parti nem áll rendelkezésre a mérkőzésről, de bemutatok két leosztást Csepeli Miklós korabeli tudósításából.
Római treffet játszottunk, a kanapé-elv szerint a rövid színnel kell indulni.
Miklós lett a felvevő, az indulás kőr. Ütött az asztalon, treff ász, majd káró tízes. Dél óvatlan volt, és nem ütött az ásszal, a felvevő elment a királlyal és teljesített. A másik asztalon a kőr indulás és hasonló folytatás után Kovács Misi Dél helyén ütött a káró ásszal, és folytatta a kőrt. Eredmény: 10 pont Budapest javára.
Dumbovich–Klár
ellenlicit nélkül jutottak 3 szanig.
Indulás a káró dáma. Klár András lehívta a hat treff ütést, az asztalról egy kőrt és egy pikket dobott. Nyugat beszorult. Egy kőr és egy pikk után el kellett dobnia két kárót, így a felvevő üthetett egy kőrt.
Arról, hogy mi történt a másik asztalon, nem szól a tudósítás, de biztos vagyok abban, hogy magyar részről volt ellenlicit. Ennél az asztalnál valószínűleg az történt, hogy Dél 1 káróval indult, ami a Dumbovichék által játszott Stop-rendszerben 17 pont feletti lapot jelentett, és Nyugat nem volt felkészülve ilyen furcsaságra.
Vendéglátóink a verseny után a szállodánkban pazar bankettet rendeztek a tiszteletünkre. Itt már lelkiismeret-furdalás nélkül ehettünk-ihattunk. Közben meséltünk külföldi bridzsútjainkról, amit irigykedve hallgattak, hiszen ők nem utazhattak – a ritka kivételtől eltekintve, amikor erre a Securitate engedélyt adott. Csepeli például büszkén mesélte, hogy második lett a pulai párosversenyen. Ez nagy derültséget váltott ki, különösen a hölgyek körében, és a Master of Pula címet ragasztották rá. Nem tudtuk, mi a vidámság oka, de hazatérve Budapestre egy román–magyar szótár fényt derített a történetre.
_Fülöp Miklós, főtitkár_
Másnap reggel majdnem lekéstük a repülőgépet, nem a mi hibánkból, hiszen ők vittek mindenhová, így a repülőtérre is. Azonban az egyik szervező, akinek valószínűleg köze lehetett a Securitatéhoz, előre ment, és visszatartotta a gépet. Minden éremnek két oldala van, mi hasznot húztunk a félelmetes szervezetből.