A múltidézésben nincs uborkaszezon, nincs nyári szünet, és a „láncreakció” is folytatódik. Kovács László után a „Csalogány utcai bridzsklub” törzstagjáról, Kertes Ottóról szól a mese. Talán már említettem, hogy ebben a sorozatban nem tűztük ki célul, hogy feltétlenül minden elismert, sikeres játékos szerepeljen benne a múltból. Ahhoz sokkal több tér, idő és főleg több információ kellene. Sajnos sokan ki fognak maradni olyanok, akiknek az említettek mellett lenne a helyük, de nem tudtuk felkutatni egyetlen jópofa partijukat sem.
_A kép negyven évvel ezelőtt a nyári keszthelyi verseny szünetében készült_
Mindenesetre várjuk azok jelentkezését, akik birtokában vannak ilyen partinak, és az „elkövetőről” egy-két közlésre érdemes információnak is. Lassan kifogyunk a készletből – amit a már „odafent” zsugázókról gyűjtöttünk –, és akkor vagy vége a meséknek, vagy sorra kerülnek azok a játékosok is, akik még ma is gyártanak emlékeket az utókornak.
Kertes Ottóról van emlékezetes partija Misinek, így semmiképpen nem maradhat ki abból a sorból, ahol a volt csapattársai, barátai szerepelnek. Ottó emléke még frissen él bennünk, személyével, pályafutásával kapcsolatban pedig a vele készült
interjúnál
jobban nem is emlékezhetnénk meg.
_Kertes Ottó Makádi Józsefnével díjat vesz át Balogh Lászlótól, a szövetség akkori alelnökétől_
Személyes élmények helyett csak annyit szeretnék elmondani, hogy az asztal melletti viselkedése példakép lehetne fiatalok és idősebbek számára egyaránt. Mindenkinek ajánlom, hogy mielőtt a játékteremben megszólal, gondoljon arra, hogy Kertes Ottó hogyan viselkedne a helyében. Egy hangos szót nem hallanánk évekig, a zsűrinek meg csak akkor lenne dolga, ha valamelyik tokban több/kevesebb lapot talál valaki tizenháromnál.
– Neked milyen emlékeid vannak róla, Misi?
– Nagyon halkan beszélt, de érdemes volt odafigyelni rá, mert mindig a lényegre tapintott a megjegyzése, és nagyon jó humora volt, persze nem az a harsány típusú. Az alábbi partiból igazából nem is csak az átgondolt ellenjáték maradt meg bennem, sokkal inkább a Kertes Ottóra jellemző, finom humorú megjegyzés volt az, ami megragadott. Hiába töröm a fejem, arra nem emlékszem, ki volt a partnere, és kik voltak az ellenfelek, de nagyon örülnék, ha valaki tudatná.
Ottó Kelet helyén ült, partnere a pikk ötössel támadott a kontrázott szlem ellen. Az asztal tízesét fedte, a felvevő lopott. Treff lopás, kőr ász, treff lopás, kőr király következett, majd a treff királyt is ellopta a felvevő az asztalon. Ebben a helyzetben hívta a harmadik kőrt – ugye nem nehéz kitalálni, hogy Ottó mit hívott, amikor a szingli adujával engedték lopni?
A felvevő lapja nyitott könyv, a 0–4–6–3 elosztás szinte száz százalék, hiszen 0–4–5–4 elosztással a treff király-dáma birtokában nem így játszott volna, egyéb elosztással meg a licit ment volna másképp. Mi a jó hívás a lopás után?
Természetesen nincs jó hívás, és Ottó se hívott semmit, mivel nem ő ütötte a kőrt. Már látszott, hogy a partnere kőr dámája _p
lusz a bubi vagy a kilences_ kell a buktatáshoz, aki majd aduhívással akadályozza meg a tizenkettedik ütést. Nem világraszóló különleges trükk ez az ellenjáték, csak egy higgadt játékos kell hozzá, aki nem esik pánikba attól, hogy a két ásza közül egyik sem ütött.
Ez volt a teljes kiosztás:
Felírták a kontrázott bukást, és az egyik ellenfél a csalódását nem leplezve elejtett egy gúnyos megjegyzést Ottó felé:
– Szép kis kontrád volt, egyet se ütöttél!
Ottó kis szünet után a szokásos kimértséggel, csendesen jegyezte meg:
– Nem azt jelentette a kontra, hogy én egyedül fogok legalább kettőt ütni, hanem hogy véleményem szerint ti nem fogtok tizenkettőt.
