Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor
2013. június 7.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és I/A) osztály 7. forduló

Még a szenteknek is hajladozik a kezük ide-oda, így nem csak olyan partik kerülhetnek terítékre, amit mások rontottak el. Látszólag egy könnyen megoldható ellenjáték helyzetről van szó egy érdektelen töredékpartiban – de várjuk ki a végét.
Koltai Gábor
2013. június 1.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és III.) osztály, 6. forduló

A szokásos körültekintés alkalmával a III. osztályban találtam egy partit, ami megragadott. Kezdő koromban arról álmodoztam, hogy egyszer majd belicitálok és teljesítek egy 7 szant – aztán akár abba is hagyhatom a játékot, hiszen annál többet úgy sem lehet benne elérni. Pedig ha másért nem is, de az újabb és újabb 7 szanok miatt érdemes folytatni…
Fazakas Gergely
2013. június 1.

Az úgy történt… – IMP II. osztály 6. forduló

Az IMP-bajnokság II. osztályának 6. versenynapján két egymás utáni partiban kellett Észak–Délnek 3 szannal megküzdenie. Legalábbis alakulhatott volna úgy is.        
Gulyás Dániel
2013. május 26.

Nem álltunk meg félúton – Balatonföldvár, 2013

A hagyományos balatonföldvári Ecosoft-verseny népszerű, nem kis mértékben a szokásostól eltérő lebonyolítása miatt. Nos, a csapatverseny a kedvenc formátumom, de evvel a rájátszásos rendszerrel még nem tudtam kibékülni, talán azért, mert többször nyertem meg már az alapszakaszt, de magát a versenyt még sosem. Ám a párost ezúttal igen.
Koltai Gábor
2013. május 26.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és I/B) osztály 5. forduló

Mielőtt a IV. osztály partijait tálalnánk, előételként nézzünk meg egy érdekes leosztást az I/B osztályból. Nem könnyű falat, de az étvágy megjöhet tőle.  
Koltai Gábor
2013. május 19.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és III.) osztály 4. forduló

A III. osztályú IMP-bajnokság eddig valahogyan kimaradt ebből a sorozatból, most ott is körülnézünk egy kicsit. A fókusz azért továbbra is a IV. osztályon van.      
Mezei Katalin
2013. május 14.

Szinkronizálás – avagy tud-e bridzsezni Mnémé és miért nincs múzsája a képzőművészetnek?

A bridzsezés nincs szakmához kötve. Élvezheti a játékot orvos és alumíniumkohász, nyugdíjas tánctanár és génsebész is akár párba szinkronizálva. Ha jól működik a dolog, akkor szinergikus hatás épül fel, az egyenként botladozó bridzsezők együtt szárnyra kapnak, és különleges élményként élhetnek meg egy-egy versenyt.
Koltai Gábor
2013. május 11.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és I/B) osztály 3. forduló

Ezen a héten bevezetésként az I/B osztály partijai közül választunk egy érdekeset. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélni a partik között.    
Kuttner György
2013. május 11.

Még egyszer a Ferenczy-coup-ról

Történelmi rovatunk 2011 novemberében mutatta be a jeles bajnokunkhoz, Ferenczy Györgyhöz köthető bridzstechnikai megoldást. Azóta várjuk az olvasói leveleket a gyakorlati megvalósításokkal. Szerencsére az eljárás jól terjed a világban és működik a postaszolgálat is.              
Koltai Gábor
2013. május 4.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és II.) osztály 2. forduló

A IV. osztály fokozott figyelemmel kisérése mellett ezen a héten a II. osztály küzdelmeibe kukkantunk bele egy leosztás erejéig. Illetve kettőig, hiszen a forduló leosztásait nézegetve feltűnt, hogy a beírás szerint a 8. leosztásban három asztalon is Észak–Dél teljesített 3 szant – miközben a többi asztalon Kelet–Nyugat ütött kilencet-tízet ugyanabban a felvételben.