Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2013. május 26.

Nem álltunk meg félúton – Balatonföldvár, 2013

A hagyományos balatonföldvári Ecosoft-verseny népszerű, nem kis mértékben a szokásostól eltérő lebonyolítása miatt. Nos, a csapatverseny a kedvenc formátumom, de evvel a rájátszásos rendszerrel még nem tudtam kibékülni, talán azért, mert többször nyertem meg már az alapszakaszt, de magát a versenyt még sosem. Ám a párost ezúttal igen.
 
De haladjunk sorban. Az első két napon zajlott a csapatverseny, amelyen jól kezdünk _Szilágyi–Zöld, Kotányi–Gulyás_. Az első fordulóban a tartalékos összeállítású Galimmal találkoztunk _kiemelés nem volt…_, 24-6-ra nyertünk. Mivel itt még nem jutottak a géppel osztott partikból _bár nem értem, az első fordulóban mi értelme egyáltalán az előre osztott partiknak, hiszen a random sorsolás miatt nem feltétlenül kerülnek szembe egyforma erősségű csapatok_, kézzel osztottuk ezt:  


A licit mindkét asztalon így kezdődött: Dél 3 káróval indult, két passz után Kelet 3 szannal nyitott. Nálunk ez is maradt a felvétel, amiben a szerencsés kőr fekvés és káró indulás után 12-t ütöttünk.
A másik asztalon azonban Zöld Ferinek megtetszett a mans-bell szkórhelyzet, és 4 káróval mentett. Ezt Nyugat megkontrázta, és elindult a pikk nyolcassal. Kelet ütött és két menet treffet hívott, a másodikat Szilágyi ellopta. Most az volt a kérdés, hogy vajon 3–1-e a pikk, mely esetben mindkét pikkjét ellopják, ha azt hívja, és 4-et bukik, míg a 2–2 esetén lejut az asztalra, ki tud aduzni, és szürrel teljesít. Szerencsére utóbbi volt a helyzet, így 16 IMP-t kerestünk a partin.
 
A második fordulóban a későbbi győztesektől _Szőts–Éliás, Bárczy–Trenka_ szenvedtünk 16–14-es vereséget, itt talán Trenka Péter agresszív kizárása említésre méltó: 4–3-as fitben a 3-as magasságig licitált, ami nem azért volt igazán drága, mert 800-at bukott, hiszen a bellgém ellen ez nem lenne baj, hanem mert a másik asztalon elbukott a gém, így 14 pontba került.
 
A harmadik és a negyedik forduló egyaránt 24 pontot hozott nekünk, először a Tejfölnyúl, majd a PT-Líra ellen az 1-es asztalon.
 
Mivel indulunk 3 szan ellen, ha AKT952 a kőrünk, amelyet erős treff ellen be is mondtunk, gémforsz kontra követte, majd az erős treffes 3 szant jelentett? Ha nem a két legnagyobb lapunk közül valamelyikkel, máris 12 ütést írhat az ellenfél _és 13 pontot_: Kotányi Balázs Q4-sel szanolta le a színt magabiztosan. A másik asztalon magas kőrrel jöttek, és lehívták az első hatot, +13.
 
Mindkét csapat írt egy-egy teljesített szlemen _mi ezt mondtuk be: 3, AQ, T932, AKT872 – Q76, KT93, AKQJ8, 5 – a treff ugyan 5–1 volt, de a 2–2 káró adu miatt ez nem volt baj_, míg Varga Pipi elbukott egy kevéssé esélyeset. A töredékeken is mi írtunk, így a 10 partiban szokatlan nagy forgalmú eredmény esett, 58–25 ide.
 
Az első napot jelentős előnnyel zártuk, a második nap pedig jöhetett első csatánk a Dumbovich csapattal _Dumbovich–Dombi, Linczmayer–Magyar_. Linczmayer elbukott egy talán túlerőltetett szlemet, mi pedig bemondtunk egy jót. Egy bellgém is a mi javunkra dőlt el _Szilágyi bemondta, Dumbovich nem, és bár bizonyos indulásokra bukik, mindkét asztalon 11-et ütöttek_, majd jött ez:  


Látható, hogy a káró bár nem húz, a kis lapok miatt treff adu mellett lopimpasszal elfogható Észak bubija, amire eldobható a rossz pikk, és csak egy treffet adunk ki _illetve Észak mindig színre színt tud tenni, és a többi külsőt keresztbe lehet lopni_. A 6-os magasságú mentés is csak 2-3-at bukik, így baj is lehetett volna a –620. Mindkét asztalon 12-t ütöttek, azonban Dumbovich 5 treffben, Szilágyi 6 treff kontrában utazott… 14 ide, így 46–4-re nyertünk.
 
Újabb nagy győzelem után 27 VP-re nőtt az előnyünk. Ekkor már biztosnak tűnt nem csak a rájátszásba jutásunk, hanem az alapszakasz első helye is.
 
Itt térnék ki a lebonyolítás fonákságára: ha egy csapat 2 fordulóval a vége előtt ennyivel vezet, hátralévő két meccsének semmi tétje nem maradt. Mivel az első helyért csak az ellenfélválasztás öröme jár, mi is hátradőltünk, egy 20–10-es vereség vacsora előtt Dumbóék ellen belefért, majd egy finom vacsora után kicentiztük, és a 7–23 még mindig első helyet ért. Ha esetleg a VP-előnyt le lehetne IMP-re fordítani a rájátszásra, lenne értelme tovább koncentrálni _pl. minden VP-ért jár egy IMP előny, vagy legalább a fele, nem tudom, mi a megfelelő átszámolás itt, de az 1–1 arányú váltás reálisnak tűnik, szoros befejezésnél alig pár pontot kap, akinek előnye van, ha azonban alaposan elverte a mezőnyt 8 fordulóban, járjon neki a 15–20 IMP előny az elődöntőben – végül is csak lement 80 leosztás!_.
 
Valószínűleg a rossz ellenfélválasztás és a pihent hozzáállás miatt is, de az elődöntőben nem fejtettünk ki ellenállást, és simán kikaptunk.
 
Bemondtuk ezt a 6 kőrt: AQJ7, AQT5, J8732, - – 5, 97632, K, AKQ532. Pikk indulásra lopimpassz után eldobtuk a rossz kárót, ilyenkor gyakran ütünk 13-at, ha 2–2 az adu, impasszal. Ehhez képest 4–0 volt a kőr, és 6–1 a treff, így kettőt buktunk, –13.
 
A döntőt így nélkülünk rendezték már megint _ebben a formátumban még sosem jutottunk be_, azonban arra büszke lehet a hétköznap _azaz csb-n, MK-ban_ együtt játszó csapatunk, mely ott is Dumbovich néven szerepel, hogy mindhárom párja _3 külön csapatban_ elődöntőbe jutott, és el is foglalta a dobogó három fokát. Szép volt, fiúk, és innen is gratula a győztes Szőts csapatnak!
 
Ezután következett a számomra általában kevésbé kedves versenyszám, a párosverseny, számomra az IMP-számítás az igazi bridzs.
 
Vajon hogyan kell 3 szant játszani, miután lehívtak 4 pikket?  


Talán a treff ász-király lehívás, ha nem esik a dáma, kőr impassz tűnik a legjobbnak, de persze lehet, hogy tévedek, a matekosok számolják ki.
 
Ellenfelünk treff impasszt adott a 3 treffben, és a káró indulás és treff dáma utáni folytatás miatt már nem adott kőr impasszt, és 110-et csinált, ami számunkra 74 százalékot ért. Később jött rá a jobb megoldásra: először a kőr impasszt kell megadni, hiszen akkor még ingyen dobja el a vesztő kárót, és ha 4–2, akkor is lehet, hogy az ütő treffből lopják el _és ezért le is lehet hívni a két magas adut_.
 
Passzos partnerrel ezzel a lappal vajon kontrázunk, ha előttünk általános mansban 2 kőrrel indulnak?  


Én küzdelmi okokból kontráztam, hátha tudunk valamit játszani, de ez történt: balról 3 treff, partner 4pikk! Ez persze kontrával ment, és szántam-bántam már, hogy licitáltam. A kőr ász-királlyal indultak, amire a másik ellenjátékos kárót dobott, és a parti rosszul nézett ki asztalként, főleg mert most szürku jött.  


A felvevő magasan lopott, pikk impassz a tízessel, és lehetett teríteni: ugyan Nyugat negyedik bubija aduütéssé nőtt, de a többit mi vittük, +590. 95 százalék lett a jutalmunk.
 
Mit licitálunk, ha 1 káró indulásunkra 2 pikket mondanak általános bellben, és a partner kontrázik: A954, AQ5, KJT93, J? Ha passzolunk, 800-at írunk… A partnernél ez volt: QT6, KJ9874, -, Q876.
 
Másnap reggel folytatás, ezúttal Kelet–Nyugat vonalon. Először Homonnayékkal játszottunk, és két átlag körüli parti közt jutott Gézának ez a szép felvétel:  


Minimulti után lett Géza 4 pikkben felvevő, kőr király indulást kapott, amit kihagyott, és jött a dáma is, ezt már megütötte. Aduzott kettőt _balra 3 volt_, majd kiadta a kőrt _3–3 volt_. Adu jött vissza, amire valami barátságos treff fekvésben bízva kicsit hívott a bubihoz, amit a dáma vitt. Káró, ezt elengedte egy bukásért. Partneremnél azonban a szek treff király-dáma volt, így tehát teljesíthette volna a gémet. Rosszul játszott? Nem tudom. Mindenesetre most jól jött, hogy nem indulunk el minden 12 ponttal.  


Egy nagyon rosszul sikerült csere után _mivel indulunk 3 szan ellen? 9753, J86, J83, T86 lappal? Én a pikket választottam, talán teoretikusabb és most is sikeresebb a kőr, persze a partnernek ötös jó kőrje volt, és káró beütése_ már aggódtam, hogy ezúttal sem sikerül.
 
Egy jól sikerült akció: passzos partnerrel, bell-mansban nem szívesen licitál az ember 1 kőrre ezzel: 98763, 6, Q6, AK972. 2 kőr Michaels, 4 kőr, 4 pikk, körpassz. Partneremnek ez volt a lapja: KQJ54, 84, A987, T6. Simán teljesült a gém, miközben az 5 kőr jó mentés lett volna _a legtöbb asztalon az 5-ös magasságon játszottak, 84 százalékot ért a +620_.
 
Két erős csere után Hittmannéktól kaptunk alapos verést _egy átlag alatti parti mellett két hiba, például nem mentettünk le egy bukásért egy szoros 4 pikket, majd beletömtük_, de ez sem törte meg a lendületünket.
 
Marjai–Szabó ellen bemondtunk egy éles 3 szant _97 százalék_, és további jó partik után jött egy indítókijátszási feladat:  


A káró kilences nagy sikernek bizonyult, mivel a lapok ezek voltak:  


Mindig a megfelelő tempóban ütöttük meg a kőrt és treffet, így hármat bukott a vegyes páros győztese, +500! 100 százalék volt természetesen. A 4 kőr egyet bukik, azonban pikk indulásra a 3 szant azonnal megcsinálják, ezért jó döntés volt a kontra, és mivel nem mentek ki, jól is fizetett.
 
Mivel a további partik is hasonlóan sikerültek, végül 67 százalékot csináltunk, amivel nem csak a második fordulót, hanem az egész versenyt is megnyertük, több mint 2 százalék előnnyel. Jövőre velünk ugyanitt!