Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Révai Hanna
2017. április 19.

Egy ilyen, egy olyan – White House

Az Amszterdami White House versenyen az ifjúsági lánycsapat jelentős hányada részt vett. Bekő Marcsi, Bekő Zsófi, Lajos Hanka és persze jó magam (Révai Hanna). Nagyon kellemes hangulatú verseny volt, 24 csapattal és 60 párossal. 2006 óta rendeznek itt versenyeket, hasonlóan csak ifjúsági játékosoknak. Idén a Netherlands White nyerte ezt az eseményt, tőlük éppen lemaradva a lengyelek. Mi sajnos nem igazán a szorongattuk meg egyik csapatot se az élbolyból, ám nem is ez volt a cél. Szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy nagyon jó tapasztalat volt ez nekünk, rengeteget tanultunk, és természetesen legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ebben a mezőnyben.
Vikor Dániel
2017. április 6.

Bajnokhoz méltóan – OMP-döntő

Az idei országos MP-bajnokságon Tormássy Henrikkel játszottam. Jól ment, de nagyon pechesen, a 13. helyen végeztünk a selejtezőben, így nem jutottunk az A-döntőbe. Az okok közt szerepelt, hogy nagyon csúnya bácsik közé keveredtünk időnként.
Szetei Zsolt
2017. március 17.

No dummy – V. Delfinke

A Delfinke versenyek fő jellegzetessége az, hogy minden évben különböző különleges szabályok mellett kell játszani. Idén nem terülhetett le az a játékos, aki a licit alapján az asztal lett volna, hanem aktívan játszania kellett neki is a felvevőjátékot. Nem kívánom senkinek ezt az érzést!
Szilágyi László
2017. február 21.

A törpék és a hamis impasszvédő beszorítás – Villánykövesd

Negreanuval versenyen először 2016-ban Villánykövesden játszottam. Autóval utaztunk Budapestről. Először Budaörs tájékán kérdezte meg, hogy ott lesznek-e a törpék, mondtam, hogy nem tudom. Innentől kezdve úgy 35-40 kilométerenként újra és újra előkerült a téma, végül mikor már feltűntek Villánykövesd hívogató fehér pincéi, könnyelmű ígéretet tettem:
– Tudod mit? Ha jól játszol, biztos ott lesznek!
Szilágyi László
2017. február 4.

Törpék(?) a Mecsek Kupán

Hogyan kell kezelni azt az aduszínt, hogy AKB82 és szemben Q943? Picit komolytalan kérdésnek tűnik, mindenesetre valószínűleg nem az impassz jut az ember eszébe róla. Az élet persze néha furcsa dolgokat produkál.
Gulyás Dániel
2017. január 4.

Egy szép ellenjáték Dunaújvárosból

Az úgy esett, hogy idén sem akartam ezen a versenyen játszani – nem azért, mert nem szeretem a helyet, hanem általában családi kötelességek miatt távolabb töltöm ezt az időt. Ezúttal azonban lett rá időm mégis, eleget is tettem Pölöskei Petra meghívásának – illetve tettem volna, ha nem betegszik meg egy nappal előbb. Ezt a kis hézagot használta ki itthon telelő Harsányi József barátom (aki, nem mellesleg, jelentős tisztségeket visel a német és az európai szövetségben amúgy).
Gulyás Dániel
2016. október 15.

A wroclawi olimpia a játékos szemével II.

Az első részbena kapitányi értékelés, az előzmények és a jól sikerült első két nap került terítékre, most következzen a wroclawi olimpiai beszámoló második része, az utolsó négy nap krónikája. A harmadik napnak a harmadik helyről, nagy lelkesedéssel kezdtünk neki...
Gulyás Dániel, Talyigás Péter
2016. október 6.

A wroclawi olimpia a kapitány és a játékos szemével I.

A wroclawi bridzsolimpián a nyílt csapatok versenyében induló magyar válogatottnak csoportjában az első ötben kellett volna végeznie vagy megszerezni a legjobb hatodik helyet a továbbjutáshoz. Sokáig jól állt a csapat, de végül nem jött össze a legjobb 16 közé kerülés. Talyigás Péter kapitány és Gulyás Dániel, a hat játékos egyike két részben értékeli, illetve idézi fel a történteket. Első rész.
Csepeli Miklós
2016. szeptember 21.

Két ellenjáték

Véget ért az olimpia. Sok mérkőzés közvetítését kísértem figyelemmel, leginkább az amerikai szenior (hogy múlik az idő) Zia Mahmood–Jeff Meckstroth és a „monacói” Helgemo–Helness párok játéka érdekelt. Így botlottam bele a Monaco–Spanyolország elődöntőn egy érdekes leosztásba, ahol a Monaco csapat alapítójának okozott fejtörést a spanyol ellenjáték.
Kelen Károly
2016. szeptember 6.

Impassz a játék lelke – Wroclaw, bridzsolimpia

Thomas Bessis 1984-ben született, matematikát és vegyészetet tanult az egyetemen, de sokkal fontosabb, hogy ő Veronique és Michel Bessis kisebbik fia. A szülei világhíres bridzsezők. A mama például tagja volt a 2011-ben Velence Kupát (női világbajnokságot) nyerő francia csapatnak, különben meg hétszeres Európa-bajnok (női és vegyes csapat). Értelemszerűen a papa is nyert vegyes csapattal Eb-t, de a fiával párban győzött a 2007-es nyílt Eb-n, és ugyanabban az évben a nyílt vb-t is megnyerték Multonnal, Zimmermann-nal és Fantoni–Nunesszal (ez utóbbiakról azóta kiderült egy s más...). Ha ehhez hozzátesszük, hogy az évezred elején ifjúsági Eb-t megjáró lányjátékosainknak mennyire csillogott a szemük, amikor róla beszéltek!