Kezdőoldal

Emlékeztek? Amikor elkezdték közvetíteni Magyarországon is az amerikai kosárlabda-bajnokság mérkőzéseit, fennmaradtunk éjjel, és bármennyire is valóság közelien kommentálta Uj Péter (ma a 444 főszerkesztője) a meccseket, nem fért a fejünkbe, miként lehet, hogy az utolsó percben állandóan döntetlen az állás, gyakran a dudaszó pillanatában dobott hármassal dől el, ki győz. Lehet, hogy a késői időpont miatt, de mindig úgy éreztem, álmodom. Vagy hollywoodi forgatókönyvíró találja ki a dramaturgiát.

Mondjuk, Michael Jordant nem lehet kitalálni, ahogy Jeff Meckstrotht és Eric Rodwellt sem, ezt a két velem egyívású zsenit. Huszonéves koruktól figyelem őket, akkoriban törtek be Amerika és a világ élvonalába, azóta is együtt nyomják, megalkotva az univerzum legerősebb párját és talán legbonyolultabb licitrendszerét, saját precíziósukat. Az utóbbi időben pedig különleges élvezet, hogy élőben is lehet követni játékukat az interneten.

Hihetetlen, hogy mindig újra és újra ott vannak a nagy észak-amerikai tornák döntőjében, és ráhajtanak az amerikai válogatottságra is. Még azt is túlélik mindig, hogy a csapatot szponzoráló Nick Nickell is igényt tart a világbajnoki címre, azaz Ralph Katzcal párban a játszmák felében a másik asztalnál foglal helyet. Nem mondom, hogy olyan nagyon rosszul játszanak, de sokszor előfordul, hogy a világ talán legjobb négyese – Rodwellék mellett Bobby Levin és Steve Weinstein – idejének egy részében a harmadik páros összehozta mínuszt próbálja eltüntetni.

Így számtalanszor előfordul, hogy az utolsó fordulóban hatalmas hajrával mentik győzelemre a meccset. Nagyon helyes, így még érdekesebb figyelni, hogy mi történik.

A múlt héten játszották a texasi Houstonban az Egyesült Államok bridzsbajnokságát (USBC), amely arról döntött, hogy kik alkotják majd az USA 1 csapatát a jövő évi világbajnokságon (Bermuda Kupa) a kínai Sanyában. A második csapatot majd egy másik versenyen választják ki ősszel.

Összesen huszonegy csapat nevezett, hármat emeltek ki közülük: a tavalyi Bermuda-győztes Fleishert, a Nickellt és a Rosenthalt. A többiek körmérkőzéséből tizenegy csapat jutott tovább. Itt csatlakozott hozzájuk a Rosenthal, és kik-ki meccseken hatan jutottak tovább. A legjobb nyolc között már az első és második kiemeltnek is játszania kellett.

A kieséses meccseken 120 leosztás döntött a továbbjutásról, a nem is olyan új amerikai módi szerint 15 leosztásból áll „két oktáv”, úgy látszik, furcsa nekik a 128 mint szám.

Jellemző, hogy a friss világbajnokok nem élték túl az első meccset: az utolsó 15 játszmára 2 IMP előnnyel érkeztek, de 16 IMP-t vert rájuk a Fireman csapat.

Az elődöntőben Nickell–Juster, Lall–Fireman meccset rendeztek, a Nickell több mint száz, a Lall viszont csak 15 IMP-vel győzött.

A döntő eleinte simának tűnt. Az első nap – 60 leosztás – után 107–64 volt az állás a Nickell javára. A második nap első fordulójában a nagy négyes újabb 13 IMP-t hozott, tehát már 56 IMP volt az előny. Ekkor azonban Nickell–Katz, Levin–Weinstein 6–60-as fordulót produkált Millner–H. Lall, Bathurst–J. Lall ellen.

És Nickellékkel Rodwell–Meckstroth sem járt sokkal jobban. A Millnerék helyén Zia–Pepsivel (azaz Jacek Pszczolával) leülő ellenfél 54–27-es szakaszt zárt, és így már a Lallnál volt az előny 23 IMP-vel.

Az utolsó 15 partira a gigászok maradtak a színen. De a trend folytatódott: néhány kisebb írás után Ziáék 11 IMP-t nyertek azon, hogy Meckwell nagyszlemet bukott, amikor a másik asztalon a kisszlemet sem mondták be! Rodwellék hátránya 37 IMP volt, amikor már csak kilenc játszma volt hátra!

És megint beindult a gépezet:
Más indító kijátszásra 3 szan+2 és 3 szan–3 (12 IMP).

500-ért lementett 4 pikk, amelyik a másik asztalon elbukott (11 IMP).

4 kőr=, 2 kőr= bellben (11 IMP).

Nagyszlem helyett gém, a másik asztalon legalább a kicsit bemondták (13 IMP).

Egy partiban közben két szürön Ziáék írtak 2 IMP-t: a 116. parti után az állás döntetlen.

A 117-ben 4 IMP Ziáéknak (4 kőrjük háromszor bukott mansban, a másik asztalon a 4 pikk csak kétszer, de kontrázva.)

A 118-ben 4 IMP Rodwelléknek (az ellenfél részjátéka mindkét asztalon bukott.)

A 119. húzó (2 kőr+1, 3 kőr=).

Az utolsó parti előtt az állás: 229–229.

120. leosztás
Nem akarom a régi vitát lefolytatni, de szerintem helyes volna barométerrel játszani a meccseket, akkor mindenki tisztában volna, hogyan áll a küzdelem. Mindenesetre így a nézőknek jut az izgalom, már tudják az egyik asztal eredményét, amikor a másikon kézbe veszik a lapokat. Általában Meckwell sokkal gyorsabban játszik, mint Levin–Weinstein, ezúttal azonban az ő asztaluknál ment lassabban a játék.

Az 1 kőrre az 1 pikk tagadta a nemes színeket, mire Levin 4 pikket licitált. Weinstein nem látott okot a folytatásra. És ekkor a Lall-drukkerek örömujjongásba törtek ki. A lejátszás már nem volt érdekes. Két kőr figura lehúzása nem hozott nagy sikert. A felvevő lopott, leaduzott, káróval asztalra ment, lelopott egy kőrt, ami vitte a dámát, és a káró királyra meg a kőr bubira elment két rossz treff: 12 ütés.

Amikor elkezdődött a parti, a kommentátorok már azt találgatták, mi lesz, ha ezt is kihúzzák. Pihegő hírnök jött, és közölte nyolcjátszmás ráadás következne.

Rodwell passzolt első helyen, úgyhogy Pepsi 1 pikkel indíthatott a sor végén.

A 3 káró mesterséges gémforsz, a 4 pikk zárt szín. Naná, hogy Zia 5 káróval bemutatta első menet fogását, és amikor partnere 5 kőrrel tájékoztatta arról, hogy ebből a színből nem áll ki egynél több ütés, bevágta a szlemet.

A 6 pikk ellen Rodwell a kőr királlyal kezdett, de nem folytatta a színt, hanem adut hívott. Pepsinek el kellett találnia a treffet. Kicsit húzogatott, és megállapította, hogy Meckstrothnak valószínűleg több treffet osztottak, mint a partnerének. Vagyis nagyobb esélye van annak, hogy nála van a kétfelé impasszolható dáma. Ezért elfogására Északról játszotta le a királyt, majd kicsivel folytatta a bubihoz. (A válogatón győztes Nickell csapat: Steve Weinstein, Nick Nickell, Ralph Katz, Eric Kokish edző, Jeff Meckstroth, Eric Rodwell, Bobby Levin)

Az Egyesült Államok első csapatában Rodwellt és Meckstrothot látom majd jövőre megint.