Kezdőoldal

A nyílt versenyen három szegmens után döntetlenre állnak a felek, a másik két döntőben már van különbség a csapatok között. A BAM-vigaszversenyen második a Hegedűs–Szegedi pár, a Transnationalben feles IMP-átlag fölött zár a két tisztán magyar pár.

Az elődöntőkben elmaradtak a meglepetések, és szinte egyik általam döntőbe remélt csapat sem hozta várt eredményt.

Hétfő este még ünnepeltek, kedden már folytatnia kellett a játékot a világbajnokságon a negyeddöntő győzteseinek.

Nem is emlékszem olyan világbajnokságra, hogy szinte minden negyeddöntő izgalmakat és többé-kevésbé szoros csatákat hozott, olyannyira, hogy egy csapat sem adta fel idő előtt behozhatatlan hátrányban.

A Bermuda-kupa párosítását eltaláltam, azt azonban nem értettem, miért menekül az összes női élcsapat az épp bejutó lengyelektől, az első három mást választott, így Indonézia próbálhatja legyőzni őket. A szenioroknál sem volt meglepetés a párosításban.

Várakozásommal ellentétben a kínaiak nem pukkadtak ki, remekül játszottak, és az utolsó forduló eredményétől függetlenül bejutottak a rájátszásba. Az Egyiptomiak is tudták magukat tartani az első meccsen, a másodikon azonban nagy zakóba futottak bele az amerikaiak egyik egysége ellen, és itt bizony már látszottak a fáradtság jelei. Szerencséjükre a többi, továbbjutásra ácsingózó csapat remekül keresztbe verte egymást, de Új-Zéland (az olaszok elpáholásával) még látótávolságon belül maradt az utolsó forduló előtt.

A Bermuda-kupában néhány csapat már elbúcsúzott az esélyesek közül, a németek mélyrepülése talán a körmérkőzés meglepetése. A brazilok feltámadtak, az idős világbajnok vezetésével még mindig erősek, Chagas és barátai a 18. fordulóban az addig magasan vezető franciákat múlták felül. Utóbbiaknak nagyon nehéz utolsó napja lesz, a két trónkövetelő, Hollandia (közelről) és Svédország (távolabbról) egyaránt nehéz feladat lesz. (A fotón Monaco továbbjutásra hajtó nyílt csapata.)

Lassan a célegyenesbe fordulunk, fokozódnak az izgalmak. A francia–svéd kettős ellépni látszik a mezőnytől, míg a 3–6. helyezettek szintén elég jól állnak, de még nem tuti a továbbjutásuk. A 7–14. között azonban még mindig nincs egy egész meccs sem, itt még szinte bármi történhet! A hátralevő fordulók alapján a legkönnyebb dolga talán a franciáknak és Kínának van: nekik csak 2-2 meccsük van hátra az első nyolcban állomásozók közül, így (talán az eddigi formák alapján némileg váratlanul) az ázsiaiaknak elég jók az esélyeik a továbbjutásra. (A képen Sabine Auken a német nyílt csapatból.)

Lassan alakul a továbbjutásért folytatott helyezkedés, feljebb jöttek az eddig esetleg kicsit hátrébb állomásozó esélyesek a Bermuda-kupában. Kipukkanni látszik a brazil és az egyiptomi lufi, a brazilok 3., az egyiptomiak 5. helyen is voltak, mostanra visszacsúsztak, és nem csak azért, mert nagyon erősekkel játszottak. Számomra meglepő módon az olaszok jól állnak, igaz, alig jutottunk túl a fordulók felén. Hasonlóan meglepetés, hogy az eddig remekül álló németek két nagy rangadót vesztettek el elég alaposan, és messze távolodtak a továbbjutó 8. helytől. Titkos kedvenceim, a már az olimpián is meglepetéseket okozó Új-Zéland feltámadóban, már tizedik.

A második napon is nagy csatáknak és izgalmas partiknak lehettünk tanúi. Izgalmas „testvérharc” volt az olasz–monacói, különös tekintettel a pár év múlva esedékes nemzetváltásra. Aki esetleg nem tudná, azért indult némileg tartalékos összeállításban az olasz válogatott (Garozzo népszerű, de talán egy 90 évesnél találhattak volna fittebbet), mert Lauria–Versace technikai okokból nem vállalta a válogatottságot, kihagynak két évet, hogy 2019-ben már Monaco színeiben indulhassanak (Lavazza játékosai pedig évek óta bojkottálnak, amióta a szponzor asszony összeveszett a szövetséggel). Ezúttal azonban a haloványabbnak tűnő olaszok diadalmaskodtak 20 IMP-vel, és jelen állás szerint mindkét csapat a legjobb nyolc határához közel áll.