Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2017. augusztus 24.

Kiélezett döntők, magyar sikerek – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A nyílt versenyen három szegmens után döntetlenre állnak a felek, a másik két döntőben már van különbség a csapatok között. A BAM-vigaszversenyen második a Hegedűs–Szegedi pár, a Transnationalben feles IMP-átlag fölött zár a két tisztán magyar pár. (Az USA2 14 IMP-vel vezet a szeniorok döntőjében féltávnál)

Bermuda-kupa
Franciaország–USA2 +0
Ahogy várható volt, hatalmas csatát láthatunk, szinte partinként változik, hogy ki vezet. Pénteken folytatják, és szombaton fejezik be. Ami biztos, hogy nem nagyon ejtenek foglyot – éles büntető kontrák, de küzdelem is minden töredékért, izgalom minden mennyiségben.

A bronzmeccsen a bolgárok kétszer annyi pontot gyűjtve vezetnek erősen Új-Zéland ellen, ha reggel hozzátesznek még, nem fog végigmenni ez a meccs sem.

Velence-kupa
Anglia–Kína –42
Az angolok jól kezdtek, 16 ponttal nyerték az első szakaszt, utána azonban a kínaiak szettjei következtek, akik közel 60 pontot tettek közé. Mivel itt pénteken véget ér a meccs, alaposan össze kell szedjék magukat az angolok.

A bronzmeccsen a svédek 33-mal vezetnek a lengyelek ellen, itt már talán nem lesz fordítás véleményem szerint.

d'Orsi-kupa
USA2–Olaszország +14
Itt sem enged egyik csapat sem, az első játékrészben szerzett 12 pontot tudták 14-re tornázni az amerikaiak. Döntés péntek este, de még nem írnám le az olaszokat, ők is remekül játszanak.

A bronzmeccsen India harcol a svédek ellen, de egyre kevésbé bírja, már 31 pont a hátránya. Várhatóan Svédország szerzi majd meg a harmadik helyet pénteken kora délután.

Transnational
A negyeddöntőket rendezték csütörtökön, ugyanazokkal a partikkal, 3x16 leosztásban. Három meccsen is két szoros szett mellett volt egy kiütéses 16 (30 pont feletti győzelem). Kivétel a Zimmermann–Piedra meccs, ahol két nagy szett is volt, már úgy tűnt, kiesnek a most már Lauria–Versacével erősített monacóiak, hiszen itt már játszhatnak, de a végét ők bírták jobban, és 21 pontos hátrányból fordítottak.

Zimmermannék holnap egy kínai-lengyel csapattal játszanak (a Nowosadzki–Kalita válogatott párt nem kell bemutatni senkinek), míg a szintén válogatott játékosokkal tűzdelt Mazurkiewitz, amely egy kevésbé ismert belga csapatot búcsúztatott, azzal a Percy csapattal játszik, amely Gitelmanékat verte. A Percy szerény összeállítása: Robson–Gold angol válogatottak, Zia–Michielsen, aki a hölgyet nem ismerné, a holland női válogatottban, valamint nyílt versenyeken szokott fényeskedni. Ziát talán nem kell bemutatni...

BAM
A már kiesetteknek (és bárki másnak, aki fizet) rendezett BAM-vigaszversenyen elindult a magyar-svájci csapat is, és az első nap után pazar teljesítménnyel második helyen állnak! Mivel a formátum nem ismert, közvetítés pedig nincs, ezért örülhetünk, hogy az eredmény megtalálható. A kiemelés szerint 8 csapat rájátszik majd, de nem tudni, lesz-e még előtte további meccs (tippem szerint itt lesz még egy egyenes kieséses miniverseny holnap a legjobb nyolcnak). Ami biztos, hogy a 24 fordulóban elért 63 pont önmagáért beszél (több mint 65%-os teljesítmény).

Megjelent a transnational Butler-értékelése is, a két színmagyar pár remekül végzett, szinte kéz a kézben, Winkerék 0,56, Szegediék 0,55 átlag IMP-t ért el. Gratulálunk!