Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2017. augusztus 17.

Megindult a helyezkedés – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Lassan alakul a továbbjutásért folytatott helyezkedés, feljebb jöttek az eddig esetleg kicsit hátrébb állomásozó esélyesek a Bermuda-kupában. Kipukkanni látszik a brazil és az egyiptomi lufi, a brazilok 3., az egyiptomiak 5. helyen is voltak, mostanra visszacsúsztak, és nem csak azért, mert nagyon erősekkel játszottak. Számomra meglepő módon az olaszok jól állnak, igaz, alig jutottunk túl a fordulók felén. Hasonlóan meglepetés, hogy az eddig remekül álló németek két nagy rangadót vesztettek el elég alaposan, és messze távolodtak a továbbjutó 8. helytől. Titkos kedvenceim, a már az olimpián is meglepetéseket okozó Új-Zéland feltámadóban, már tizedik.

A nőknél a sokat emlegetett hollandok már nem vezetnek, néhány nagy rangadó nem a szájuk íze szerint alakult. Váratlanul jól áll itt Indonézia, legutóbb épp az egyik amerikai csapatot verte. Az amerikai nők egyértelműen eddig a Velence-kupa negatív meglepetései: az egyik csapatuk 16, a másik pedig 27 ponttal van elmaradva a 8.-tól! Még nem reménytelen a helyzet, de biztos, hogy nem erre számítottak a nekik szurkolók.

Mindkét versenyt amúgy Svédország vezeti, semmiképp sem érdemtelenül, sőt, szeniorjaik is bejutó helyen állnak.

Apropó szeniorok: itt már egy teljes meccsel elhúzott az amerikai 2-es csapat, élpárjuk a korábbi többszörös világbajnok Berkowitz–Sontag, akik hosszabb szünet után álltak össze újra, és milyen jól tették! Itt szomszédaink, az osztrákok két erős napot produkálva már ötödikek, hajszállal a negyedik USA1 mögött. Kisebb meglepetés talán, hogy a mindig erős lengyelek jelenleg csak 9.-ek.

Továbbra is figyelem, milyen átlag kellhet a bejutáshoz, a 11 egyelőre jól tartja magát, bár a hölgyeknél épp felkúszott 11,5-re.

A szerdai nap egyik jelentős szvingeket hozó partija:

Kelet–Nyugat csak káróban tud nagyszlemet teljesíteni, mert pikk színben épp a kárójukat lopják el, ha Nyugat a felvevő, márpedig nehéz elképzelni, hogy ne ő volna. Ez azért fontos, mert Észak-Délnek még a 7-es magasságon is gazdaságos a kőr színű mentése! Több meccsen az járt jobban, aki csak 5 pikkig merészkedett (+710), mert az erre mondott 6 kőr is csak –500, 5 IMP. Érdekesen alakult a német–egyiptomi meccs: a németek Lightner-kontrát adtak a 6 pikkre, ami nem jött át, a harmadik káró dáma nem tűnt triviális indulásnak, és Egyiptom szürrel teljesített: 1860! Ezen a partin Németország 12 pontot keresett, mert bizonyára a 7 kőrre mondott 7 pikk is kontrát kapott, itt azonban sokkal nagyobb volt a tét: a teljesítés, és ezzel több, mint 30 IMP sorsa forgott kockán! Az öngyújtó itt is kialudt, és a németek felsóhajthattak, kicsit felzárkóztak a meccs végére. Más kérdés, hogy a fent említett zuhanórepülés utána is folytatódott…

Az angol hölgyek megértették, mit kér a kontra, a másik asztali gémmel szemben így +14, nem –17 IMP lett az eredmény a hollandok ellen, míg a Kína–Kanada szeniormeccsen mindkét asztalnak sikerült a buktató káró indulás! Kína azért keresett 5 pontot, mert a kanadaiak rekontráztak is… Hol van ilyenkor Csepeli Miklós?

Már csak három nap maradt, az izgalmak napról napra fokozódnak!