Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2017. augusztus 20.

Megkezdődött a rájátszás – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A Bermuda-kupa párosítását eltaláltam, azt azonban nem értettem, miért menekül az összes női élcsapat az épp bejutó lengyelektől, az első három mást választott, így Indonézia próbálhatja legyőzni őket. A szenioroknál sem volt meglepetés a párosításban. (A fotón a Velence-kupában a nyolc között az elődöntőért hajtó női indonéziai válogatott.)

Megjelent az alapszakasz végén (szokás szerint közben nem teszik közzé) a Butler-értékelés. Itt nem sok meglepetés található, az élen végzők vannak itt is az élmezőnyben.

A németek kiesésének okát valószínűleg a harmadik párjuk, Rehder–Hausler játékában kereshetjük, akik jelentős mínuszt halmoztak fel; a másik két pár sem tündökölt, de legalább pluszban végzett.

A korábban olimpiai ezüstérmes Indonézia nem igazán tudott beleszólni a továbbjutás kérdésébe, bár nem végzett rosszul, a nyolctól messze volt. Érdekes, hogy két régi pár (már a 96-os siker idején csapattag) végzett mínuszban, az „újak” pluszban tudtak zárni – talán megöregedett Manoppo?

Érdekesség még, hogy a svéd csapat legjobbjai a Rimstedt fivérek voltak – ők annyira fiatalok, hogy júliusi Somorján megrendezett (és a svédek által megnyert) junior Eb-n is végig játszottak!

Damjanova utolsó fordulós érthetetlen hibái dacára a bolgár csapat legjobbja volt partnerével.

A kiírás szerint ma elkezdődött ugyan a transnational csapatverseny is (115 induló közül kell először az első 16-ba kerülni), ahol izgatottan várjuk a két magyar érdekeltségű csapat eredményeit – magam nem találtam az eredményoldalon erről semmi konkrétumot.

De lássuk, hogyan játszottak K. O.-meccsek első napján (folytatás hétfőn további 48 partival).

Új szabály, hogy nincs carry over, azaz a körmérkőzések eredményéből képződött előnyt eltörölték. Mindössze annyit tettek, hogy az előbbre végzett csapat élvez előnyt döntetlennél, ezt egy képletes 0,5 IMP jóváírásával érik el.

Bermuda-kupa
Franciaország–Kína +15
A kínaiak jól kezdtek, de többet is visszaadtak, mint amit az elsőben szereztek, a harmadik szett döntetlenje után még bármi történhet a második napon.

Hollandia–Új-Zéland +10
Minden szett szoros volt, sőt, háromból kettőt a „feketék” nyertek, az első menetből hozott 20-ból maradt még 10. A legszorosabb meccs, itt is izgalmak várhatóak végig!

Svédország–USA2 –44
Két meneten át jól tartották magukat a svédek, az utolsó etapban azonban 32 pontot adtak az amerikaiaknak, így viszonylag jelentős (bár nem behozhatatlan) a hátrányuk. Ez a negyedik hely hátránya: a hátsó négyesből a legerősebb marad…

USA1–Bulgária +24
A bolgárok remekül kezdtek, volt egy 64–0-s(!) szakaszuk is az első játékrészben, amit végül 36-tal nyertek, az utóbbi kettőben viszont az amerikaiak feljöttek, majd át is vették a vezetést. Szintén nagy harc várható holnap.

Velence-kupa
Svédország–Izrael –10
A svédek alaposan nyertek az alapszakaszban (és szomorkodtak az új szabály miatt), ezért választották Izraelt, de egyelőre nem látszik, miért is jobbak. Minden szett szoros volt, a végére talán behúzzák az alapszakaszt nyerők.

Oroszország–Anglia –35
Már 60 közelében járt az angol előny, de az utolsó szettben életben tartották az oroszok a reményt, kérdés, épp hol fog állni a hullámvasút a meccs végén…

Indonézia–Lengyelország –2
Ha az előbb hullámvasút, akkor ez legalábbis hurrikán: 44 ide, 35 oda, végül kiegyeztek döntetlenben. Megjósolhatatlan, ki fog nyerni, de talán holnap kiderül, miért tartottak ennyire a lengyelektől az élen végzettek.

Kína–Hollandia +18
Itt is úgy tűnt, hamar eldőlhet, hiszen 70–9-re(!) nyerték az első szettet az ázsiaiak, a hollandok azonban visszaküzdötték magukat, és még meg is fordíthatják a meccset.

D'Orsi-kupa
USA2–Japán –20
Az alapszakaszt magasan nyerő amerikaiak érthetetlenül nem Indiát, hanem Japánt választották, most pedig szomorkodnak is – a japánok nagyon szívósan tartják magukat!

Ausztrália–Svédország –43
Itt az auszik nyerték az elsőt, ehhez képest... A három svéd egység közül a legkevesebbre tartott tűnik egyelőre a legeredményesebbnek.

Olaszország–USA1 –29
Egy újabb szoros csata, inkább amerikai dominanciával. Sajnos, Garozzót már késő leigazolni a szeniorcsapatba, talán két év múlva…

Franciaország–India +24
A franciák köszönték szépen, és vitték az indiai lehetőséget a választásnál, majd mindjárt +61-et szereztek az első menetben, azóta azonban India igazolta, hogy nem véletlenül van a rájátszásban, és meg fogja nehezíteni a hazaiak dolgát.

A természetes licitálás néha hátrányokhoz vezethet, ezt mutatja az alábbi parti:

A franciák 6 minor–5 major elosztás esetén a minort indítják, tiszta szerencse volt, hogy az ellenfél csak 1 pikkig zavart be: 1 treff–passz–1 káró–1 pikk–3 kőr–passz–3 pikk–passz–4 treff… Ezután már fogalmuk sem volt, mi is az adu, Dél sejtette, hogy a 3 kőr 6–5 és erős lap, de bizonyára nem tudott kényszerítő treff emelést adni, végül az elég rossz 6 kőrben buktak kettőt – szerencséjükre a kínaiak nagyszlemet próbáltak treffben, így csak 3 pontjuk bánta ezt a kis kalandot.

A bermudások java megoldotta ezt, azonban a nőknél már extrém dolgok történtek, szinte minden meccsen szvinget hozott a parti, a legszomorúbbak az agresszív oroszok lehettek, akik elbukták a nem teljesen reménytelen 7 treffet, az angolok megelégedtek gémmel…

A szenioroknál két csapat hagyta ki a szlemet, míg az indiaiak 6 szannal próbálkoztak… No comment.

Hétfőn tehát lezárulnak a negyeddöntők, valamint folytatódik a transnational versenyszám, érdemes lesz tehát figyelni a meccseket ezúttal is!