Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2017. augusztus 23.

Véget értek az elődöntők – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Az elődöntőkben elmaradtak a meglepetések, és szinte egyik általam döntőbe remélt csapat sem hozta a várt eredményt. (A képen a Velence-kupa-döntős kínai válogatott)

Bermuda-kupa
Franciaország–Új-Zéland 187–48 (4 játékrész után Új-Zéland feladta)
Ahogy ez már kedden sejthető volt, nem ment végig ez az elődöntő, a feketék megelégedtek a négybe jutással. Nem volt egy szinten a két csapat.

Bulgária–USA2 182–216
A bolgárok mindent megpróbáltak, az utolsó két játékrészben a legerősebb összeállításukban ültek asztalhoz, de csak szorossá tudták tenni a csatát. Az 5. etapban kis időre át is vették a vezetést, de az amerikaiaknak mindig volt válaszuk. A meccs végén elbohóckodtak egy partit 15 pontért, ezért lett ilyen nagy a különbség. Érdekes, hogy jó pár határeset szlemet mondtak be, amikkel néha írtak is, bár volt, ami teljesíthető volt, mégis elbukott. A végén pedig, amikor két kicsit szerencsés szlemet megcsinálhattak volna, nem mondták be őket.

A döntőben francia–amerikai csata lesz, ahogy erre lehetett is számítani (bár én a másik amerikai csapatot vártam ide), a jelenlegi formák alapján a fiatal franciák tűnnek esélyesnek.

Velence-kupa
Svédország–Anglia 183–205
Nagy előnyt építettek kedden az angolok, ez szerdán elfogyott, de minden játékrész végén sikerült kis részhajrával visszavenniük a vezetést. Két jó csapat csatáját a picit jobb nyerte.

Kína–Lengyelország 236–157
Itt is kicsit túlzó a különbség, az utolsó szettben hajrázni próbáltak a lengyelek, hiszen 39 pontot kellett volna visszahozniuk – nos, a 40 pont meglett, de nem abba az irányba.

A döntőben nehéz választani, vajon ki fog nyerni, én úgy érzem, a kínaiak lesznek a befutók, hiszen eddig pazar formát mutattak.

d'Orsi-kupa
USA2–Svédország 169–134
A csata sokkal nagyobb volt annál, amit az eredmény mutat: az utolsó menet előtt még a svédek vezettek 4 ponttal. A végére elfáradtak, és simán kaptak ki.

India–Olaszország 142–204
India a félidei szoros állás után két nagy zakóval folytatta, és azt hittem, feladják, de ők nekifutottak közel 90 pont hátrányból is, és kicsit sikerült is kozmetikázniuk, de esélyük nem volt.

Na jó, itt eltaláltam a döntősöket, két remek csapat vívja a döntőt. Bár többször elmondtam, hogy szerintem ez az USA2 a mezőny legerősebbje, be fogják húzni a döntőt is.

Bronzmeccseket is rendeznek, csekély érdeklődés mellett, ezek picit rövidebbek, 5 játékrészből állnak majd. A Bermuda-kupában pedig 6 helyett 8 menetet rendeznek szokás szerint, tehát az ő döntőjük szombatig tart majd.

Transnationals
A transnationals verseny nagy csalódás volt, főleg a rendezés miatt. Kiderült (számomra csak szerda este), hogy mivel nem indult 120 csapat (csak 112, micsoda különbség...), ezért nem 16, hanem csak 8 csapat juthatott a rájátszásba! A nyílt Eb-n többen értetlenségüket fejezték ki, hogy 100+ csapatnak miért nem 32-es rájátszás van, mint régebben, erre a vb-n csökkentették a létszámot… Teljességgel érthetetlen döntés (bár bizonyára megspóroltak vele néhány ezer eurót). Ilyen létszámnál gyakorlatilag pénzfeldobással is dönthetnének, hogy ki jusson be az első 20-30 csapat közül. A rájátszáshoz érdekes módon picivel több, mint 12-es átlag kellett amúgy, épp úgy, mint a nagy kupákban. A legszomorúbb a német–osztrák vegyes csapat lehet, az általunk is jól ismert Doris Fischerrel, az osztrák szövetség elnökével soraiban, akik az utolsó partiban egy szűrön leadtak egy IMP-t, ami 0,32 győzelmi pontba került. 0,28-cal maradtak le a rájátszásról...

A magyar csapatok remekül küzdöttek, sajnos Hegedűs Gáléknak volt egy betli meccsük a német nyílt csapat ellen az utolsó előtti fordulóban (érdekesség, hogy a németek végül szintén kiestek), és 20.-ként zártak, míg Dumbovichék jól hajráztak ugyan, de a 8-as playoffot már nem tudták elérni. Így is remekül hangzik a 11. hely, gratulálunk mindkét csapat szép helytállásához.

Egy szép parti a transnationals versenyről:

Kicsit kevés a pont, de a nagy fit kárpótol. Keletnek éreznie kell, hogy a partner színeiben levő AQ és Qxxx egyaránt aranyat ér. A két lapból nagyon jó a szlem. Ha 2–2 az adu, már szinte csak az egyik impassz kell (és hogy ne legyen drámai a pikk elosztás). Sok ennél rosszabb szlemet mondtunk már, és teljesítettünk mindnyájan. (Hogy hogyan jutott 3 szanba néhány pár az 5–4-es kőrben, fedje jótékony homály. Esetleg ha Észak harmadik helyen 11 pontjával 3 treffel indul, Kelet pedig 3 szant mond, amit partnere elpasszol valamilyen fura okból.)

Megszámoltam, a szlemet a 110 asztalból összesen heten mondták be, köztük a Dumbovich–Winkler pár. Szép volt, fiúk!