Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly
2009. november 22.

Topok és nullák I.

A Topok és nullák cím: lopás. 1987-ben jelent meg Pamela és Matthew Granovetter (amerikai bridzsezőházaspár) Tops and bottoms című könyve. „A világ legjobb játékosainak álmait és rémálmait” foglalták könyvbe. Nekem sem kellett több. Gondoltam: jó húzásainkra mi is büszkék vagyunk, hülyeségeinket meg nincs mit szégyellnünk.
Bánki Zoltán
2009. november 22.

A győri csapatbajnokság örvén

A megszokott 12 csapatnál néggyel több nevezett az idei csapatbajnokságunkra. Örvendetes a 16 csapat megléte, törtük is a fejünket a lebonyolításon, végül két, nagyjából egyforma erejű,  nyolcas csoportot alakítottunk ki. Innen körmérkőzést követően az első 5-5 csapat jutott tovább, továbbvíve az egymás elleni eredményt, majd a másik ág továbbjutóival játszottak. A többiek pedig az összes pontjukat megőrizve a 11-16. helyért körmérkőztek. A bajnokság végeredménye:
admin
2009. november 21.

Teszt cikk a Bridzséletbe

Balázs 10 éve játszik bridzset versenyszerűen, még a középiskolában tanulta meg ezt a játékot. Azóta többszörös ifjúsági és kétszeres felnőtt válogatott bridzsező, ezen kívül a 2004-es Ifjúsági Európa-bajnokságon 3. helyezett magyar csapat tagja volt. A Bridzsakadémia alapítója, 2005-től hivatásszerűen foglalkozik bridzsezni vágyók tanításával.
Sztrapkovics László
2009. november 21.

Az ötös magasság az ellenfeleké(?)

A címben szereplő bölcsesség Csepeli-szabályként is ismert, én néhány éve Bánki Zoli intelmei között olvastam a Bridzséletben. Legyen a neve röviden ’ötös szabály’ és nézzük meg, hogyan vált be az IMP párosbajnokság I. osztályában.
Izsányi Szabolcs
2009. november 17.

PASSZ (kezdő)

Délutáni csoport Csütörtökönként 14:00-17:00 Időtartam: 9 hét Kezdés: 2009.09.24. Helyszín: Múzeum körút 35.