Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2020. március 5.

3. Téli Játékok, Monaco – negyeddöntők

Szerdán a negyeddöntőket rendezték, itt a már korábban említett sztárparádét láthattuk. Talán kicsit kilógni látszott az ír Moran csapat, feltehetően a csapat névadó szponzorjátékosa a csapat gyenge pontja, hiszen mind partnere, Carroll, mind a Hanlon–McGann páros a nagyválogatott tagja, míg a harmadik pár, Mesbur–Fitzgibbon szintén sokáig a nyílt csapatban játszott, mióta a dér lepte fejüket, a szeniorok közt vitézkednek.
Gulyás Dániel
2020. március 4.

3. Téli Játékok, Monaco – nyolcaddöntők

A monacói 3. Téli Játékokon kedden játszották a KO első napját, azaz a legjobb 16 közti meccseket, 3x20 leosztásban. Mivel (még) nem tableten játszanak, ezért élőben csak azt a négy meccset lehetett követni, amit a BBO közvetített.
Gulyás Dániel
2020. március 3.

3. Téli Játékok, Monaco – selejtező

Mivel mindenki az IBBF-fel volt elfoglalva a múlt héten, szinte észre sem vettük, hogy szombaton megkezdődött Monacóban a Winter Games, azaz Téli Játékok harmadik kiadása. Ezt a nyílt versenyt az ismert bridzsszponzor, a korábban a monacói bridzscsapatot is építő Pierre Zimmermann rendezi. Az ötlete az volt, hogy kevés a téli verseny, és a nyári Eb előtt mindenkinek jól jön egy erős mezőnyben lejátszott felkészülési verseny, ami ráadásul jelentős pénzdíjakkal is csábítja a jó és/vagy gazdag játékosokat, és beállt mögé az EBL is. Mivel csak kétévente rendezik, négy év alatt ez csak a harmadik kiadás, azonban a folytatás kétséges, hiszen Zimmermann hazatér, ezután szülőhazája országát támogatja, azaz Svájc színeiben indul majd (ennek megfelelően a Swiss team csapatnevet választotta ezen a versenyen).
Magyar Ádám
2020. február 6.

Eldőlt a válogató elődöntője – Hogyan született meg a végső döntés?

A Kemény–Talyigás mérkőzés végig izgalmas volt. Hol egyik, hol másik csapat szerzett kisebb-nagyobb előnyt. A 128 leosztás végén az állás 246–242 volt a Talyigás csapat javára, azonban volt két zsűridöntés, amelyet azonmód meg is óvtak a csapatok. Ebben a cikkben ennek a két zsűridöntésnek a teljes történetét mutatjuk be. Nemcsak azért, mert kifejezetten érdekes, hogy milyen apróságokon múlhat egy-egy nagy verseny, hanem azért is, mert példamutató az, ahogy a történet összes szereplője ebben a különösen feszült helyzetben viselkedett. Ráadásul az is látszik, hogy milyen nehéz dolga volt mindenkinek, akinek döntenie kellett ezekben az ügyekben, a csapatok ugyanis rendkívül jó érveket vetettek be. Az érvek alapján az olvasó is elgondolkodhat, hogy ő maga vajon milyen döntést hozott volna, ha neki kellett volna dönteni.
Kelen Károly
2019. november 20.

Újra Hollandia a BEK-győztes

A hétvégén rendezték az idei bridzs Bajnokcsapatok Európa-kupáját Bukarestben. Tizenkét csapat – a címvédés okán két holland, egy-egy angol, görög, izraeli, lengyel, monacói, norvég, olasz, orosz, román, svéd – tíz leosztásos körmérkőzéssel döntötte el, melyik négy jut az elődöntőbe. A selejtezőben Monaco (160,34 győzelmi pont), Olaszország (142,12), Hollandia I. (138,73), Anglia (126,88) volt a sorrend. Az ötödik Hollandia II. 121,02 pontot gyűjtött.
Kovács Gergely
2019. november 14.

Jövőre jön az online bridzsvilágbajnokság

A Bridge Base Online és a Funbridge közösen jelentette be, hogy 2020-ban online bridzsvilágbajnokságot rendez a Bridzs Világszövetség (WBF) és a Kínai Online Bridzsplatform (CBO) a nemzeti szövetségekkel karöltve. A verseny összdíjazása félmillió dollár lesz, az első százezret vihet majd haza, ez a szervezők szerint a bridzs történetének legmagasabb pénzdíja. A félmillió mellé természetesen jár a cím is a jövendő győztesnek: online bridzsvilágbajnok. De nemzeti és nemzetközi mesterpontokat és címeket is kiosztanak a versenyen.
Gulyás Dániel
2019. szeptember 28.

Lengyelország az aranyérmes – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 14. nap

Egyetlen pont választotta el a holland és a lengyel csapatot az első nap végén, tehát szoros csatában reménykedtünk a folytatásban. Ehhez képest nagyon belekezdtek kelet-európai barátaink.
Nagyiván Gábor
2019. szeptember 27.

Kiegyenlítettek a döntők és a bronzmeccsek – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 13. nap

Elérkezett a világbajnoki döntők első napja. A párosítások:
Bermuda-kupa:
Lengyelország–Hollandia (döntő) 6x16 leosztás
Norvégia–Egyesült Államok 1 (a 3. helyért) 5x16 leosztás

Velence-kupa (nők):
Kína–Svédország (döntő) 6x16 leosztás
Anglia–Hollandia (a 3. helyért) 5x16 leosztás

d’Orsi-trófea (szeniorok):
Anglia–Dánia (döntő) 6x16 leosztás
India–Hollandia (a 3. helyért) 5x16 leosztás

Vuhan-kupa (vegyes):
Egyesült Államok 1–Oroszország (döntő) 6x16 leosztás
Románia–Anglia (a 3. helyért) 5x16 leosztás
Gulyás Dániel
2019. szeptember 26.

Holland–lengyel döntő lesz – Vuhan, bridzsvilágbajnokság, 12. nap

Folytatódtak az elődöntők a fő versenyen, valamint megkezdődött a nyílt vb kieséses szakasza is, itt 32-ről egészen 8-ra faragták le a megmaradt csapatok számát, a többiek pedig a vigaszverseny vigaszversenyén, egy BAM-csapatversenyen vehettek részt.
Nagyiván Gábor
2019. szeptember 26.

Holland mágia a norvégok ellen – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 11. nap

A négyes szám jellemezte a világbajnokság 11. napját, ugyanis már csak 4-4 csapat maradt állva mind a négy kupában, és 4 nap volt még hátra. Az elődöntők párosításai:
Bermuda-kupa: Egyesült Államok 1–Lengyelország, Hollandia–Norvégia
Velence-kupa (nők): Kína–Hollandia, Anglia–Svédország
d’Orsi-trófea (szeniorok): Hollandia–Anglia, India–Dánia
Vuhan-kupa (vegyes): Anglia–Egyesült Államok 1 , Románia–Oroszország