Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2020. szeptember 26.

Első Online Világverseny – 11. játéknap

A pénteki 11. fordulóban végre újra mindkét magyar csapat örülhetett az Első Online Világversenyen, bár a kisebb győzelmek miatt mindkét együttesnek maradt egy kis hiányérzete, több volt benne. Mi 10, míg Dumbovichék 15 ponttal nyertek.

2. leosztás
A második partiban szép szlemet lehetett mondani, Trenkáék így licitáltak:

A 3 treff már 5–5-öt ígért, így a nagy lap bátran szlemre ment, és még a nagyszlem is szóba került. Dél káró indulása, és a fekete színek barátságos viselkedése után 13 ütést szereztek Keményék, ami 1 pontot jelentett csak, mivel a másik asztalon is bemondták ellenünk a szlemet, amit amúgy összesen 8 asztalon – Winklerék 10 pontot kerestek rajta.

A harmadik partiban kiderült, a mi asztalunknál játszik az ellenfél szponzorjátékosa, nem nagyon töprengett az ellenjátékon, és betömött egy kétszer bukós gémet, 7 pontot kerestünk.

A negyedik partiban (majd később még egyszer) ütött az ötös színnel licitált gyenge kettes káró, összeírtuk a 4 minort a 3 majorral, 7 pontért kétszer is.

6. leosztás
Kemény Gyuri szépen játszott ezt az éles bell gémet.

A licit valószínűsítette, hogy nem lesz 2–2 az adu, ezért Gyuri impasszt adott a másik menet pikkben, az asztalról a tízest hívva, így meg tudta hívni a kárót is, hogy ki tudjon nevelni egy ütést ebben a színben is az egyik rossz treff eldobására (mivel csak egyet lehet ellopni, ha hármat kell aduzni).

A mi asztalunknál egyszerűbb volt a licit:

A 3 kőrre senki sem tudott licitálni, így az egy bukás 11 pontot eredményezett csapatunk javára.

10. leosztás
Sajnos itt mindkét asztalon félrement a felvevő-, illetve ellenjáték csapatunknál, ezért 12 pontot veszítettünk.

Mindkét asztalon 4 kőrt játszott a felvevő, és pikk indulást kapott. Egy adut le lehet hívni, de a másodikat nem, hiszen (kis túlzással) legrosszabb esetben kiadunk két ászt és egy adut, viszont a fekete vesztőket le kellene lopni a négyes aduból, amíg lehet. Gyuri egy adu után kárót hívott, az ellenfél ütött és pikket hozott, amit elvitt a királlyal. Ez még nem volt baj, de a káró szín magasodásában reménykedve az asztalról treffet dobott, így amikor a második adut lehívta, és kárót hívott reménykedve, a káró magasításhoz elveszett a treff átmenet, hiszen üthetett a treff ász, és lehívták az adu dámát.

A mi asztalunknál máshol tévesztettünk: a felvevő óvatlanul lehívott két menet kőrt, majd kárót hívott. Itt a fordított lapszám segíthetett volna, a nyolcas biztosan szingli, tehát ki lehet hagyni az első menetet! Ha a felvevő most kézbe próbál jönni treffel, hogy megszöktesse újra a kárót, máris bukik, mert a treff ász után lehívható az adu dáma. Persze még teljesít, ha most az asztalról kárót hív vissza, nem kerülök ütésbe, hogy lehívjam az adut. Benő sajnos elvitte az első kárót, hogy pikket hívjon, de most állandóan bajban voltam, hogy mikor lopjak/üssek be (a felvevő kárót dobott). A kárót el kellett engedni, a káró lopást sem loptam felül, a treffre ha elmegyek, két treff ütése lesz, tehát elengedtem, most újra kárót lopott, és magas lett egy asztali káró, amihez vezetett a pikk lopás híd, így feladtam, –620.

A félidőben mi 10, míg Lakatosék 39(!) ponttal vezettek, biztatóan alakultak a dolgok.

A 11-es partiban megint szlemet lehetett mondani, 11 pár tette meg a 34-ből, megint a mi asztalainkon mindenki megtalálta a jó felvételt, de az ellenfél keresett két pontot, mert a major színt választotta.

15. leosztás
A meccs után elméleti vitába bonyolódtunk, hogy miként kell licitálni itt. Mindenhol így kezdődött:

Két iskola van a helyzetben. Az egyik szerint (ide tartozik Benő barátom) passzolni nem jó ötlet az erős lappal. A kontra csak laperőt ígér, persze jó lenne némi pikk is hozzá, de mit kell csinálni egy erős szan körüli laperővel (vagy erősebbel), ha kevesebb a pikkünk? Olyan erős volt, hogy úgy vélte, valószínűleg elpasszolnám, ha arra várna, hogy kontrával nyissak, viszont ha nincs lapom, akkor a rövid kőr dacára is passzolni kell a kontrára, hacsak nincs extrém elosztásom (5–5, hatos szín vagy hasonló), vagy erős lapom, amivel teljesíteni szeretnék. A –590 néha kellemes eredménynek tűnik, amikor a másik lehetőség legalább 8-assal kezdődik… Mivel sajnos  jó lapom volt, a kontrára 4 pikket mondtam, és ezt persze megcsináltuk, míg odaát passzolt Észak, Dél kontrával nyitott a 4 kőrre, 10 pontot adtunk le.

A mezőny általában passzolt, és várta a nyitást a passzos partnertől… Nos, Winkleréket kinyitották, Szabó Csabiék ezt nem tették meg, így az 5 bukás jelentős különbséget hozott, 13-at kerestek az ellenfelek.

18. leosztás
Újabb érdekes elméleti kérdés: mivel szóljunk közbe 1 káróra?

A legtöbb asztalon 2 szant mondtak, majd a partner 3 treffjére 4 kőrt. Mivel a treff rossz volt, mindenki bukott.

Az ellenfél már jó úton járt, ugyanis a 3 treffre 3 káró felüllicitet adott, a partner 3 szant mondott… Ez benne van, de megúsztuk, kiment 4 kőrbe.

Felmerült, hogy ha már úgyis 4 kőrt fogunk mondani, minek a 2 szan? Lehetne egyből 4 kőrt is, ami ellen, ha óvatlanul dob egy treffet Nyugat az aduhívásokra, már meg is csináltuk. Ez talán túlzás, kimaradhat a szlem, de talán a 4 káró, mint erős 4 major közbeszólás segíthetett volna. Aktuálisan nem, mert az erős lap lesz az asztal, és így nem számíthatunk rossz dobásra az ellenféltől.

Feladvány
A mai feladvány egy indító kijátszás. Mivel induljunk Nyugaton Dél 3 szanja ellen?

A tegnapi feladvány megoldása
Hogyan lehet biztosan csak egyet kiadni a pikk színből: KJ82 – A954? Nos, százszázalékos játékunk van a három ütésre. Le kell hívni a királyt, majd kicsit hívni az ász felé. Ha balra adnak, kilences, ha pedig elé teszik a tízest/dámát, persze fedünk. Ha balra nem adnak, beütünk az ásszal, és szöktetjük a bubit. Ezzel a játékkal bármilyen 4–1 vagy 5–0 elosztás esetén is hazaviszünk három ütést.


Vasárnap élesedik a verseny, hiszen már csak 3 forduló van hátra. Nekünk is maradt még matematikai esélyünk a 24. helyről, kb. 18-as átlag kell a három meccsünkön (először a Joel Wooldridge-dzsel (a címlapfotón) és Brian Glubokkal felálló amerikai együttessel küzdünk meg, nem lesz könnyű), míg a HUNISR csapatnak elég lehet akár 11,5-12 pont meccsenként, ellenfelük ezúttal egy amerikai-skót vegyespárokkal, azaz három hölggyel felálló Mixed Nuts, akik hét hellyel állnak mögöttük – ilyen a svájci rendszer.

Hajrá!