Kezdőoldal

– Mint magánember meglehetősen sok támogatást nyújtottál már a Magyar Bridzs Szövetségnek, az aktuális beszélgetés is egy ilyen adománynak köszönhetően jön létre. Aki az életének olyan szakaszába jut, amikor döntést hozhat arról, hogy kit támogat, hogyan dönti el, hogy kinek, mikor, mire és mennyit ad?
– Alapvetően a hobbijaim mentén támogatok. Ezek a bridzs, a tenisz és a bélyeggyűjtés. Ezek azok a területek, ahol érdekes számomra a világ. Ezek között nem tudom pontosan, hogy hogyan is döntök, de általában ebben a világban maradok. Azért, mert szeretem, ha a támogatás olyan helyre megy, ami engem érdekel. Volt, hogy kísérleteztem más területekkel, de nem okozott örömet. Úgy tűnik, számomra attól lesz érdekes a pénzügyi támogatás, hogy segíthetek annak a közösségnek, amihez tartozom, hogy visszaadhatok valamit annak a közösségnek, amelynek én magam is sokat köszönhetek.

– A mostani támogatást az egyik céged adja. Mi hagyományosan a Gamaxot kötjük hozzád, de ez most egy másik társaság. Ennek köszönhető, hogy a hagyományos nyár eleji BAM verseny is új nevet kapott, Gamax-kupa helyett idén a Pannon-Work-kupában (nevezni itt lehet) játszhatunk. Mit kell tudnunk erről a cégről?
– A Gamax 1990-ben jött létre tizenkét tulajdonossal. Rajtam kívül tizenegy szoftverfejlesztő alapította, akik mind Németországban dolgoztak akkor. Hosszú évek alatt fejlődött sok irányba, és ebben a bridzses kapcsolatok időnként egészen sokat segítettek: a bridzs tehát nem csak elvesz időt, de ad is, méghozzá kapcsolati hálót. Csak egy példa: a bridzs révén (Szappanos Gézának köszönhetően) lettünk a Microsoft hivatalos partnerei. 2010 körül a Gamaxban keletkezett egy projekt, ahol már nem csak informatikusokat adtunk cégeknek, hanem fizikai munkásokat is. Akkor úgy döntöttünk, hogy ez nem illik a Gamax portfoliójába. Adódott viszont egy lehetőség: eladó volt a Pannon-Work nevű magyar munkaerőkölcsönző cég, amit azért vettünk meg, hogy ez a nagy munkaerőkölcsönzést igénylő projekt ne a Gamaxban legyen. Ebből az lett az elmúlt sok év alatt, hogy a Gamax megmaradt azon a pármilliárdos szoftverfejlesztői feladatokat ellátó szinten, amelyen nagyon sokáig előtte is volt, a Pannon-Work azonban lényegesen nagyobb cég lett. A Pannon-Work 2023-ban 35 milliárd forintos forgalmat csinált, és 250 alkalmazottja lett, emellett 3000 dolgozót kölcsönöz szerte az országban.

– Akkor tehát a szokásos BAM versenyt, ezúttal Pannon-Work-kupa néven megtartjuk.
– Megtartjuk, és a szokásos módon négy üveg pezsgőt is fogok szolgáltatni díjként.

– A csapatod neve marad változatlan?
– Igen, ahhoz most már hozzászoktam, Gamax marad.

– Hogy fér bele egy sikeres üzletember életébe, hogy közben sikeres bridzsező is legyen?
– Szerintem így teljes az élet. Nem szabad túlzásba vinni egyiket sem. Emellett teniszezek, és csinálok mindenféle mást is. ’93-ban nősültem, és akkor jött három gyerek sorozatban. Akkor például elég jelentősen csökkentettem a bridzs mennyiségét az életemben, mert egyszerűen nem fért bele. Aztán amikor megnőttek, akkor megint lett egy sikeres időszakom a bridzsben. Az a tapasztalatom, hogy hullámokban történnek az ilyen dolgok. Nem lehet mindent egyszerre jól csinálni, el kell találni a mértéket, hogy mikor melyik megy jól, és arra kell fókuszálni. Az üzleti életben szerintem az a titka a sikernek, hogy megfelelő emberekkel kell körbevenni magad. Ha jó és hatékony körülötted a csapat, akkor nem kell tizenhat órát dolgozni minden nap.

– Mondhatjuk, hogy a delegálás könnyen megy neked?
– Igen, azt megtanultam. Sok mindent meg kellett tanulnom, hiszen teljesen botcsinálta menedzser vagyok. Villamosmérnökként lettem vállalkozó. Amikor a Gamax nagyobb lett, akkor ez volt az egyik, amit meg kellett tanulnom, hogy egy nagyobb cégben hogyan kell delegálni. De igazából a legtöbbet a Pannon-Work megvásárlása segített ebben, hiszen az egy kész, működő cég volt. És rájöttem, hogy semmi értelme, hogy érdemben beleszóljak a működésbe. Bizonyos stratégiai dolgokba beleszól az ember, de a többit hagyni kell, ha minden jól megy.

– Bizalom és megfelelő kommunikáció?
– Abszolút így van. Még egy dolgot megtanultam, ami összefügg a delegálással. Ahogy nő egy cég, két olyan fázisa van a cégméretnek, amikor el kell kezdeni egészen mást csinálni, mint addig. Az első ilyen váltás valahol 30 és 50 fő között történik. Egyszer csak már nem működik az a kézi vezérlésű világ, hogy mindenkivel mindent megbeszél az első számú vezető. El kell kezdeni szervezetet építeni. A Gamax eljutott ide tíz év után, és ezt megugrottuk. Sikerült kiépíteni egy középvezetői réteget. Utána már csak velük tartottam a kapcsolatot, és nem tudtam azokkal foglalkozni, akik hozzájuk tartoztak. A következő lépés a Pannon-Work megvételénél derült ki számomra. A 150 fő alkalmazott körüli résznél – akkor pont ezen a határon voltak – lényegesen strukturáltabban kell dolgozni. El kell kezdeni multiszerűen működni. Nem szeretem a multikat, szerintem rengeteg felesleges dolgot csinálnak, például értekezletek vannak nyakra-főre, de ha a multi működés bizonyos elemeit legalább nem veszi át egy ekkorára nőtt cég, akkor nagy baj fog történni előbb vagy utóbb.

– A multiszerű működés mely részeit találtad hasznosnak?
– Szakterületeket kell definiálni, és azoknak felelősöket kell találni. A Gamaxban, amely most is ötvenfős cég, nincs marketinges, nincs HR-es, nincs sales-es. Valahogy „össze-vissza” működünk, persze összehangoltan. A Pannon-Workben szépen le van osztva szervezeti egységekre a munka. Tervezés van, büdzsé van. Ilyen méret mellett a tervezés már nagyon fontos. De például a Gamaxnál sosem volt tervezés, ahogy esik, úgy puffan.

– Ha jól értem, akkor ezt azért engedheti meg magának a Gamax, mert az egyik fő értéke, hogy kicsi és rugalmas.
– Így van. De egy nagyobb cég ezt már nem engedheti meg magának. A tervek sajnos önmegvalósítóak, ezt azért valljuk be. Ha van terv, akkor annak a mentén történik a számonkérés. Lehet persze módosítani a terveken, ha úgy alakul, de a terv mindenképpen meghatározza a következő időszakot.

– A nagy tömeg tehetetlensége az, amit a tervekkel kezelni kell?
– Ez is igaz, de nem csak erről van szó. Az emberek lelkének szüksége van arra, hogy legyen felelősségük, szakterületük. Amikor egy alkalmazott embereket vezet, akkor az nagy segítség neki, hogy vannak tervek, amelyeket teljesítenie kell.

– Az emberek szerinted alapvetően azért dolgoznak, hogy pénzt keressenek és eltartsák a családjukat, vagy azért, hogy megvalósítsák önmagukat?
– Nehéz kérdés, de én inkább az elsőre hajlok.

– És te? Miért dolgozol?
– Én csak sodródom a világgal… Annyi minden történik, amihez alkalmazkodni kell. De alapvetően azért dolgozom, mert különben unatkoznék.

– Gyerekeid vannak, teniszezel, bélyeget gyűjtesz, bridzsezel…
– De ez kevés! Emellett kell még valami, ahol, ahol…

– Megvalósítod önmagad?
– Igen, vagy legalább elűzöm az unalmat.

– Beszélj kicsit a gyerekeidről.
– Már mind huszonévesek, a lányomnál van két lányunoka is, akik nagyon helyesek. Ő a Pázmányon végzett biológus mérnökként, de ez a terület nem igazán foglalkoztatja. Világ életében versenyszerűen szinkronúszott (Fodor Tamás bridzsező lányával együtt), és ebben a világban szeretne maradni. Bálint fiamat ismerik a bridzsezők, hiszen gyakran megjelenik a Récseiben. Alapvetően Londonban dolgozik, csak néha jár haza. Mesterséges Intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozik. Matematikusként ezek az algoritmusok rendkívül érdekes világot nyitnak meg. Máté, a legkisebb fiam szintén tud bridzsezni, bár nem szokott. Igaz, egyszer megnyertünk vele is egy versenyt, a Bridzsakadémia háziversenyét. Teljesen meglepő volt, mert a szabályokat sem nagyon ismerte, de valahogy jól jött ki a lépés. Ő egyébként a Budapest International Schoolba jár, és abban reménykedem, hogy a Pannon-Workbe jön dolgozni.

A Homonnay család
„A családfámat azért tudom, mert azt gondolom, hogy talán a világ legtudományosabb családfakutatását végeztem el a kilencvenes években. Akkor még a Budapesti telefonkönyvben címek is voltak. Fogtam magam és a telefonkönyvben szereplő 15 Homonnaynak írtam egy szabályos postai levelet, hogy „Helló, te rokonom vagy-e?”. Ebből úgy hárman vagy négyen válaszoltak, hogy szerintük igen, és még azt is megmondták, hogy kb. hogyan, milyen ágon. Hárman-négyen válaszoltak, hogy szerintük nem, jó sokan nem válaszoltak. Egyvalaki viszont elküldte a családfát. Neki megvolt. Azon a családfán egy 1640-es évszám szerepel, amikor egy Szabó Pál nevű aszalói molnár elment csatázni a törökök ellen, és hősiesen küzdött, meg is sebesült, és megkapta a Homonnay előnevet. Az egész Homonnay család a Zemplénből származik. Homonna egyébként Szlovákiában van, Kassa fölött. Sok Homonnay Abaújszántó, Encs, Gönc környékén lakik. 1850-ben feljött Budapestre egy ember közülük, és a legtöbb Homonnay tőle származik Budapesten. Van még két-három független ág. Az egyiküket arról lehet megismerni, hogy két ponttal írja a nevét az ipszilonon. Vannak az „i” végű egy „n”-nel írott Homonaiak, ezek általában magyarosított nevek, illetve van a Homonnay-Drugeth család, akik a magyar történelemben meghatározó szerepet játszottak, majdnem erdélyi fejedelem lett az egyikük, de ez a család az 1700-as években kihalt, hozzájuk nincs közöm.”

– Mindhárom hobbid esetében tagja voltál vagy vagy az elnökségnek. Miben hasonlítanak, miben különböznek ezek a szervezetek?
– A bridzsszövetségnek hat évig voltam elnöke a 2010-es években. Előtte, a nyolcvanas évek végétől, már nagyon fiatalon elnökségi tag voltam majdnem végig, egy nagyon rövid időszakot kivéve (amikor Szappanos Gézát leváltották, akkor én is kiléptem az elnökségből). A bélyeggyűjtőknél két szövetség van. A Magyar Filatéliai Tudományos Társaság (MAFITT) egy tudományosabb megközelítésű szervezet, amelynek 2012-től elnöke voltam. A nagyobb szövetségnek, a MABÉOSZ-nak 2018-tól 2022-ig voltam elnöke. A teniszszövetségben elnökségi tag vagyok szinte megszakítás nélkül húsz éve. Voltam alelnök, tiszteletbeli alelnök, most az Ellenőrző Testületnek vagyok az elnöke. 
A bridzszsövetség nagyon kis szervezet. Lényegében egy civil szervezet, minimális anyagi forrásokkal, amely a saját fenntartásáért küzd, semmilyen lehetősége nincs arra, hogy nagyívű dolgokról gondolkozzon. A bridzsszövetségben egyszerűen az volt a feladat, hogy a futó dolgokat működtessük, és nagyon minimálisan lehetett abban döntéseket hozni, hogy egyszer az ifjúságra adtunk picit több pénzt, egyszer pedig a válogatottaknak. Nagyon jól látszik, hogy az utánpótlást kell erőltetni, de ez a kérdés nem csak Magyarországon, hanem mindenütt komoly problémát jelent. A 21. században egyszerűen annyi mindent lehet csinálni – és én úgy látom, hogy a mai fiatalság nagyon sok mindent nem csinál már, amit mi régebben csináltunk –, hogy minden ország utánpótlásgondokkal küzd. Én – most már kívülállóként – így látom, és drukkolok, hogy maradjon fenn az ami van, és én örülök, ha egyáltalán megy. Nekem nagyon tetszik egyébként ez a Récsei terem, lényegesen jobb bármelyik korábbi teremnél, nagyon jó találat volt. Gratulálok hozzá, és csak így tovább (nekem személyesen nagyon rossz helyen van, ennek ellenére azt mondom, hogy nagyon jó, hogy van).
A teniszszövetség nagy társadalmi szervezet. Nincs végtelen sok tagja, hiszen leginkább csak a versenyjátékosok lépnek be. Korábban 3000-5000 tagja volt, amin a Covid jelentősen változtatott, mert akkoriban volt egy rendelet, hogy csak versenyengedéllyel rendelkező játékosok teniszezhetnek sátorban. Akkor két év alatt 20 ezer tagja lett a szövetségnek. Meg is emelte a szövetség a tagdíjat, jó sok pénzt kerestünk. Azóta már visszaállt az eredeti számra. Mindenesetre a tenisz elismert, nagy olimpiai sport, jelentős állami támogatással. Úgy tudom, hogy a bridzs is kap évente 4-5 millió forint támogatást, a tenisz esetében ez az összeg 700 millió forint – ekkora a különbség. A teniszszövetségnek elég komoly szakmai programja van. Támogatja az utánpótlást és igyekszik támogatni az éljátokosokat is, bár utóbbiaknak erre kevesebb szüksége van, mert elég jól keresnek. Éppen ezért inkább az átmenetet igyekeznek támogatni.

– Meddig kell eljutnia egy teniszezőnek, hogy anyagilag megálljon a saját lábán?
– Top 200. Jelenleg hat magyar játékos van a top 200-ban, akikről mondhatjuk, hogy kifejezetten jól keresnek. Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Bondár Anna, Udvardy Panna, Gálfi Dalma és Piros Zsombor, mind azok közé tartoznak, akik jól keresnek, és a bevételeik ráadásul folyamatosan nőnek is. A tenisz ennyire népszerű, és ennyire jól finanszírozott. Ennél csak a golffal lehet többet keresni, de a golf sajnos engem nem érdekel, annak a szövetségében még nem voltam elnökségi tag. A teniszszövetségben társadalmi elnökség van és fizetett főtitkár, mint ahogy a bridzsben is. A társadalmi elnökség jellemzően nem szól bele abba, amit az elnök szeret csinálni – akárcsak a bridzsben.

– Tiltakozom, a bridzsszövetség elnöksége jelentős mértékben kap beleszólást az ügyek alakulásába, sőt.
– Hát jó, ha te hagyod, hát hagyod. Mindenesetre viszonylag jól működik a teniszezőknél, annak ellenére, hogy volt egy óriási botrány nem olyan régen. Ennek az volt az oka, hogy az előző elnök-főtitkár páros túlságosan sikeres volt a pénzcsinálásban. Annyira sok pénzt kaptak, és annyira nem jól költötték el (nagyon nagy versenyekre), hogy aztán váratlanul nagy tartozások maradtak utánuk. Ezt a problémát a mostani elnökségnek helyre kellett tennie, ami meg is történt. Konszolidáció lezajlott, ismét normális mederben zajlik a teniszszövetség működése.

– Jól értem, hogy ott is egyetlen alkalmazott van, mint nálunk?
– Nem, ott nagy szervezet dolgozik, huszonöt fő. Belül van a pénzügy, minden adminisztráció. Van a teniszszövetségnek egy székháza Budán, a Folyondár utcában, ahol van hat fedett és három nyitott teniszpályája. Ez a volt Bányász SK régi pályája. Az alkalmazottak egy része – és ez az, ami a bridzsszövetségben nincs – szövetségi edzők. Van hat szövetségi edző, egy sportigazgató, egy fejlesztési igazgató. Az utánpótlásprogram arról szól, hogy odajöhetnek ingyen teniszezni tizenhatéves játékosok ezekkel az edzőkkel, sőt, utaznak is velük, hiszen fizetett alkalmazottak. Erre megy el sok pénz. Ha ez nem volna, akkor lényegesen kevesebb pénzből is megélne a teniszszövetség, és lényegesen rosszabb volna az utánpótlásmunka minősége. Ugyanakkor mindig komoly szakmai vita van a klubok és a szövetség között arról, hogy jó-e az a gyakorlat, hogy a klubok kinevelik a tehetséges játékosokat, majd egyszer csak jön a szövetség, és tizenöt-tizenhat éves korában beszippantja ezeket a tehetségeket. A klub számára ez komoly veszteség, mert a számukra minden szempontból vonzerő volt a jó játékos. A szövetség ezzel szemben azt mondja, hogy ha összeszedjük egy helyre a jó játékosokat, akkor azok húzzák egymást. Ehhez persze nagyon jó munkát kéne végeznie a szövetségnek, ami nem mindig sikerül. Amerikában a Bolletieri Akadémia is összegyűjti a tehetséges gyerekeket – igaz, jelentős különbség, hogy egy-két kivétellel ott a családok fizetik az iskolát.

– Ha jól tudom, akkor nem csak arról van szó, hogy játszol, illetve az elnökség tagja vagy, de van saját teniszpályád is.
– Igen, vállalkozóként én üzemeltetem a Feneketlen-tavi teniszpályát, amit anno Kisgyörgy Lajos üzemeltetett. Aztán egy ideig másé volt, akitől én vettem át húsz évvel ezelőtt.

– Mennyi dolgod van ezzel?
– Van ott egy menedzser hölgy, aki tökéletesen végzi a munkáját, így nincs vele sok dolgom. Ez egy hobbivállalkozás, de maga a hely zseniális. Egy bizniszklub alakult ki, ahol imádok lenni. Ez a teniszpálya a legjobb hely, ahol tudok lenni. Az összes haverom ott teniszezik, ott reggelizünk, vacsorázunk.

– Akkor a fő cél nem a pénzkereset.
– Az a teniszpálya nem hoz pénzt. Egyébként a pálya mellett van egy csarnok, amely a volt Flamenco szállodának volt egy kültéri területe, és amit sikerült megvennünk három évvel ezelőtt a Danubius szállótól. Abban pedig az újabban nagyon fejlődő padel játéknak hoztunk létre csarnokot. Az sok pénzt keres. Van négy padel pályánk, az nagyon jól megy.

– A tenisz tehát inkább szociális célokat szolgál nálad: kapcsolati hálót építed és jól érzed magad, de alapvetően nullszaldós.
– Amikor nincs energiaválság, akkor igen, akkor kijön nullszaldóra.

– Viszont a padel annyira megy, hogy az pénzügyileg is sikeres.
– Igen, így van. A tenisz is népszerű, a teniszpályák sem üresek, de nagyon drága üzemeltetni. Főleg az energiaigény nagy.

– A padelt egyedül csinálod?
– Nem, Winkler Gáborral és másokkal közösen vágtunk bele. Kifejezetten jó üzleti vállalkozásnak bizonyult.

– Nagy a verseny a padelpályák között?
– Mostanában gombamód szaporodnak, de a padelpályával az a fő gond, hogy hangos. Emiatt lakóövezetben nagyon nehéz megfelelő helyet találni. A tenisznek is van némi zaja, de azt meg lehet szokni. A padel azonban puffog. Ez a nagy palacsinta ütő eleve nagy hangot ad, ráadásul mindez egy zárt ketrecben történik, amiből a kijövő hang annyira zavaró, hogy ha lakóház van hallótávolságra, akkor bezáratják a padelpályát (megtörtént eset). Ezért gondolom, hogy ez a csarnokunk a város közepén verhetetlen helyszínen van – ugyanis a csarnokból már nem jön ki a hang. A versenytársaink éppen ezért főleg külvárosi helyszíneken nyílnak meg. Van most egy versenytársunk a Városmajorban is, de amikor megnyílt, meg sem éreztük a forgalmon, mert olyan gyorsan terjed ez az új sport. Sokkal könnyebb megtanulni, mint a teniszt, három-négy alkalom után kifejezetten élvezhető. Kicsit a strandtollaslabdához hasonlít abban, hogy könnyű jól eltalálni a labdát. Nem kell az a sok gyakorlás, mint a tenisznél, és nagyon szórakoztató, sokkal szociálisabb, mint a tenisz. Ezzel együtt én továbbra is sokkal jobban szeretek teniszezni, de padelezek is.

– Mondj egy pár szót arról, hogy mit kell tudni a bélyeggyűjtésről.
– A bélyeggyűjtés nem sport, hanem hobbi, aminek az a jellegzetessége, hogy a kommunizmusban nagyon favorizálták, mert a bélyeg propaganda eszköz volt. A bélyegek ábráin és megjelenésében lehetett mindenféle dolgot kommunikálni a világ számára, és ezért ösztökélték az embereket, hogy gyűjtsenek bélyeget. Komoly propagandagépezet támogatta ezt a tevékenységet. Ebből kifolyólag a MABEOSZ nevű szervezetnek – ami egyébként most volt 100 éves – a ’70-es évek elején 240 ezer tagja volt. Messze a legnagyobb magyar civil szervezet volt. Most 1200 tagja van, amikor én voltam az elnöke, már ekkora volt, és ez megy lefele. Öregek hobbija lett. Itt is van valamennyi utánpótlás, küzdünk érte, hogy legyen. A bélyeggyűjtés egyáltalán nem haldoklik, ugyanis a jómódú üzletemberek, amikor harmincas, negyvenes éveikbe érnek, szívesen vesznek bélyeget befektetési céllal (esetleg hobbiból), igaz, főleg azokban a családokban, ahol van ennek hagyománya – akárcsak a bridzsben. A klasszikus bélyegnek, a régi bélyegnek komoly értéke van. Pont az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek bélyegeinek, amikor 240 ezer tagja volt a szövetségnek, amikor minden új bélyegből ötszázezer darabot nyomtattak, hogy mindenkinek tudjanak adni, mert mindenki az újdonságokat vette, nos, azoknak semmilyen értéke nincsen, hiszen ez is egy kereslet-kínálati piac. Hogy lenne, amikor félmillió darabot nyomtattak belőle? A régi bélyegekből tíz-húsz darab van egy fajtából, az egy igazi vadászszenvedély, megtalálni egy-egy értékes darabot. A gyűjtés szenvedély. Olyan bélyeget gyűjteni, amiből minden sarkon van három – az kit érdekel? Olyat, amiből ötévente egyszer tűnik fel egy árverésen egy ismerősnél egy darab – azért dobog az ember szíve.

– Elmondható egy laikus számára érthetően, hogy gyűjteményed melyik darabját tartod a legnagyobb becsben?
– Viszonylag egyszerű a válasz. Többféle gyűjteményem van, de a „nagy gyűjteményem” az első magyar bélyegsorozatnak az összes vonzata. Igazából ugyanis én nem bélyegeket gyűjtök, hanem leveleket. A postatörténet, ami a bélyeggyűjtésnek egy ága, sokkal izgalmasabb, mint maga a bélyeggyűjtés. A levélen sokkal több információ van. Ki küldte, hova küldte, honnan küldte, mennyi ideig ment, miért annyi bélyeget raktak rá, helyes volt-e ennyi bélyeget rárakni, milyen postaúton ment? Ha az embert ez érdekli, akkor nagyon érdekes tud lenni.
Az első bélyeget 1840-ben az angol posta adta ki és 10 évvel később kezdett igazán elterjedni. A bélyeg nem más, mint egy kifizetést igazoló illetékpapír, csak jól néz ki.  Korábban mindig a címzett fizetett. Nem tudták máshogy megoldani. A küldő feladta a levelet, a posta kivitte a címzettnek, és a címzett meg vagy fizetett és átvette a levelet, vagy azt mondta, hogy „nekem ez nem kell”. Ezáltal a posta rengeteget bukott, és ezért vezette be az előrefizetést, aminek alapvető eszköze lett a bélyeg. Ezen túlmenően a tarifák egységesítésén is sokat segített, mert addig teljesen véletlenszerűen, össze-vissza kértek pénzt az emberektől.
Az Osztrák Császárság 1850-ben adta ki az első bélyeget, amely az egész birodalomban egységesen érvényes volt. 1867-ben, a kiegyezéssel Magyarország egy csomó kérdésben kapott önálló jogot, többek között az önálló Magyar Posta megalakításának a jogát. Ettől az évtől kezdve létezik Magyar Posta. Akkor kiadtak egy bélyegsorozatot, amit egyébként az osztrákok – akik meg voltak sértődve az egész kiegyezésre – szintén használatba vettek, és ez 150 éve folyamatosan rengeteg zavart okoz. Mindkét posta használta az összes bélyeget, de ettől még mi ezt magyar bélyegnek gondoljuk, de az osztrákok azt mondják, hogy ez ugyanúgy osztrák bélyeg, mint a császárságban kiadott többi bélyeg. Ezen a téren óriási viták vannak a filateristák között. Mostanra sikerült nagyjából mindenkit meggyőzni, hogy ez az 1867-es sorozat az első magyar bélyegsorozat.

– Mi van rányomtatva?
– A császár képe, és az, hogy „5 kr”, ami lehet krajcár is, de lehet Kreuzer is. Viszont láthatóan kis „k”-val van írva, tehát nem németül van. Ez a sorozat négy évig volt használatban, hét címlet van belőle. A két nagy címlet nagyon ritka, vagyis szakmai szempontból izgalmas. Mondok egy példát, hogy milyen egyéb izgalmak vannak. Van két levelem, mind a kettő Pestről ment Scutariba, ami a mai Albániában található Shkodra néven. Albánia akkor török fennhatóság alatt volt. A Török Postának és a Magyar Postának nem volt együttműködési egyezménye, hogy elfogadják egymás bélyegeit. A magyar feladó rárakott 15 kr bélyeget a levélre, amiért cserébe elvitték a török határig. A török határon a török posta fölrakott török bélyegeket a levélre, és azt később a címzettel kifizettette. Csak így lehetett megoldani, hogy Magyarországról Törökországba eljusson egy levél. De két levelem van két hónap különbséggel – ez valamiféle kereskedelmi levelezés lehetett. Az első levelet elvitték Pestről Triesztbe, Triesztben hajóra rakták, és elvitték Scutariba. A második levelet – nem tudom megmagyarázni, hogy miért – fölrakták a Dunán egy gőzösre. Az a Vaskapun keresztül kivitte Konstanzába a Fekete-tengerre, ott felrakták egy nagy hajóra, az elvitte Konstantinápolyba (vagyis Isztambulba), és onnan egy hajó felvitte Scutariba. Megkerülte az egész Balkán-félszigetet ugyanazért a pénzért, ráadásul egy hónapig ment, míg az első levél három nap alatt odaért. A postaút teljesen véletlenszerű volt: az arra járó első hajóra rakták. Ezek számomra nagy csodák. Közben ott van a levélen a magyar bélyeg, a török bélyeg és a bélyegző.

– Alig merem megkérdezni, mennyit ér egy ilyen levél.
– Pár ezer euró. De válaszolok a korábbi kérdésedre is, hogy melyik a legértékesebb darabom. Ebben a bélyegsorozatban van egy tévnyomat. Az ötkrajcáros bélyeg eredetileg piros színű. Az egy nagyon kommersz bélyeg, sok van belőle, gyakorlatilag semmilyen értéke nincsen. Akkoriban százas íveket nyomtattak a bélyegekből. Készítettek száz identikus ún. nyomódúcot, egy vastepsibe bepakolták őket, rátették a papírt, és a dúcok átnyomták a papírt. Ez a nyomdász valamit elnézett, és az egyik helyre véletlenül ötkrajcáros helyett háromkrajcáros nyomódúcot tett. Tehát a százas íven 99 darab piros ötkrajcáros és 1 db piros háromkrajcáros bélyeget nyomtak, ami amúgy zöld kellett volna, hogy legyen. Ezt gyorsan észrevették, amit tudtak, bevontak, de ami kiment, azt senki nem vette észre, mert ráragasztgatták a levelekre és senki nem nézte, hogy 3 vagy 5 van ráírva arra a piros bélyegre. Ebből a tévnyomatból hat darab maradt fenn. Az egyik megvan nekem, és ez a gyűjteményem ékessége. Valószínűleg ez a legértékesebb magyar bélyeg.

– Miket tekintesz elnöki munkád sikereinek?
– A bridzsszövetségben azt próbáltam megvalósítani, és ez sikerült is, hogy 2016-ban Budapesten legyen az Európa-bajnokság, arra sikerült szponzorokat szerezni. A bridzsszövetség éves költségvetése 20 millió forint körül volt, de az Eb kb. 90 millióba került. Összehoztuk szponzorokkal, ismerősökkel és állami segítséggel. A bélyegszövetséggel pedig csináltunk egy világkiállítást. A bélyegesek (különösen az exhibicionistábbak) szeretik kiállítani a gyűjteményeiket a világ elé. De ezek versenyek is egyben: jön egy zsűri, amelyik pontoz, és aki magas pontszámot kap, az megnyeri az aranyérmet.

– Milyen szempontok alapján pontoznak?
– Esztétikai szempontok is számítanak, de a ritkaság, az anyag erőssége, a feldolgozás, hogy milyen tudást tükröz a leírás, mind szempont – ugyanis szövegeket kell írni a gyűjtemények mellé.

– Versenyeztél?
– Igen, ezzel az 1867-es gyűjteményemmel felfoghatatlan magasságokba jutottam. Évente van két világkiállítás. Ha háromszor kap egy gyűjtemény „nagy aranyérmet”, amit kb. az indulók 3-4 százaléka kap, akkor be lehet jutni a világbajnoki osztályba. A világ összes gyűjteménye ezért versenyez. A világbajnoki osztályban 2016-ban bronzérmet kaptam. Teljesen szubjektív a dolog, ezt muszáj hozzátennem, és engem felpontoztak szerintem, de azért mégis az a helyzet, hogy a magyar bridzsezők között a Kovács Gerinek van világbajnoki érme öttusában, és bár kevesen tudják, de a Gotthárd Laci világbajnok postagalamb versenyzésben, nos, én bélyegkiállításon kaptam világbajnoki bronzérmet.

– Ha jól értem, ez ugyanaz az év, amikor Budapesten zajlott a bridzs Európa-bajnokság.
– Így van, ez közben történt Tajvanon. 2022-ben pedig csináltunk egy ilyen világkiállítást Budapesten, de most már nem tudok versenyezni, mert a világbajnoki bronzéremmel megszűnt ennek a gyűjteménynek az életpályája. Újat kellene csinálni, és azt még nem kezdtem el. De gyűjtöm a bélyeget továbbra is. Az ottani elnöki munkám erre a világkiállításra volt kihegyezve: amikor annak vége lett, akkor ott is leköszöntem.

– Ha összehasonlítod ezeknek a szervezeteknek a működését, mit látsz?
– Különös módon a bridzsszövetség elnöksége volt a legkellemesebb, amiben valaha voltam. Sok értelmes és normális ember volt, nem volt pénz, amin veszekedni lehetett volna. Ezáltal megbeszéltük a dolgokat és megcsináltuk, amit kellett. Itt semmi baj nem volt. A bélyeggyűjtés rettenetesen kellemetlen volt. Én viszonylag autokrata vezető vagyok, hozzá vagyok szokva, hogy a cégben azt csinálják, amit mondok. Hozzá vagyok szokva, hogy ezekben a szerepekben is az történik, amit én mondok. Próbálok visszavenni ebből, de nem tudom teljesen megszűntetni ezt a fajta működésemet. Tulajdonképpen a bélyeggyűjtő szövetség elnöki pozíciójáról azért mondtam le, mert nem láttam azt, hogy át tudnám verni azt, amit szeretnék. Még az előző rendszerből abban szocializálódtak, hogy a Posta vezetősége megmondta nekik, hogy mit csináljanak, és ha én azt mondtam, hogy inkább bontsunk szerződést a Postával, akkor csak a kétségbeeséssel találkoztam, értelmes vitára nem volt mód. Hasonlóan problémás volt, ahogy a világkiállításra kapott pénzt a világkiállításra költöttük – úgy érezték, hogy ennek a pénznek lenne jobb helye más célra, de nem volt mit tenni, erre kaptuk. A bridzsszövetségben soha senki nem kérdőjelezte meg a bridzs Európa-bajnokságot. Behoztunk egy csomó szponzori pénzt, amit semmi másra nem költhettünk. Semmi másra nem kaptunk volna 90 millió forintot, de egyetlen ember nem mondta nekem, hogy miért nem bridzsiskolára költöttük ezt a pénzt – mert pontosan értette mindenki, hogy ezt a pénzt az Eb-re kaptuk. A bélyegszövetségben keresztre feszítettek, hogy elköltöttem annyi pénzt, amennyit behoztam, ahelyett, hogy felújítottuk volna a liftet az egyébként valóban rendkívül rossz állapotban lévő székházban. Örülök, hogy megcsináltam ezt a világkiállítást, de nem volt jó ott elnöknek lenni. A teniszszövetségben nem voltam elnök, és én azt gondolom, hogy minden elnök jó volt, aki alatt ott dolgoztam. Patai László is, Szűcs Lajos is és Lázár János is az, még akkor is, ha a Szűcs Lajosék alatt volt ez a már korábban említett balhé, amiért a Lajost felelősnek tartom, ugyanakkor rengeteg pénzt is hozott a szövetségnek, ami összességében jót tett.

– Beszéljünk kicsit bridzsről. Gratulálok, hogy megnyertétek a Magyar Kupát! Hanyadszor?
– Tizenegyedszer nyertem meg.

– Hatalmas szám, nem sokan mondhatják el magukról.
– A Taurus egykori tagjai talán. Dumbovich Miklós, Linczmayer Lajos, Kovács Zoli és Nikolits Tamás van előttem ebben a rangsorban. Azt hiszem, hogy Miklós a huszadikat nyerte most. Szerintem ennyi idős ember magyar vagy budapesti címet még soha nem nyert. És még mindig rendkívül jól játszik.

– Van olyan parti, amit szívesen felidézel?
– Volt egy nagy parti, amiről azt gondolom, hogy ritkán kerül az ember életében elő. Óriási lapom volt 6-5 elosztással és a partner 1 szannal indult.

Magas transzfer után ászt kérdeztem, majd a 6 káró licitem azt jelentette, hogy káróban keresek támogatást. Akkor mondjon nagyszlemet, ha káróban jók vagyunk. Péter persze bemondta a 7 pikket, és ezzel már mi írtunk volna a partin, mert a másik asztalon kihagyták, de Kemény Gyuri ezt hátulról megkontrázta. Ez úgy tűnt, mint egy Lightner-kontra. Passz– passz után kicsit gyűrtem a lapokat, mert nem láttam az ütések forrását. Ha a káró nem húz, akkor nem tudom, honnan lesz elég ütés. De közben azt is gondoltam, hogy a 7 pikk szinte biztosan el fog bukni a káró lopás miatt, úgyhogy inkább kimentem 7 szanba. Szerencsére „be volt licitálva”, hogy a harmadik káró dáma hol van, úgyhogy ez a nagyszlem teljesült. Büszke vagyok rá.

– Nagyon szép döntés volt.
– Egy pillanatig az is felmerült bennem, hogy rekontrázom, mert nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. Hét-nyolc partival a vége előtt jártunk, Trenkával ültem azonos oldalon, és miközben gondolkodtam a liciten, odaszóltam neki: „Peti, ez a parti fogja eldönteni a meccset.” És úgy is volt. Nagyon jó meccs volt, nagyon élveztem a játékot, és igazából teljesen véletlenszerű eredmény született. Az ellenfél is simán nyerhetett volna.

– Írtál egy könyvet a magyar bridzsről.
– Három fő részből állt: történeti áttekintés, az örök mesterpontlista akkori első 50 helyezettjének a bemutatása, illetve néhány cikknek, amelyek nekem nagyon tetszettek, a fordítása.

– A magyar bridzs megkerülhetetlen központi figurája lettél, rengeteg versenyt nyertél, mindenki jól ismer. De kikkel játszottál?
– Kerekes Tamás egyetemi barátommal kezdtünk bridzsezni, és együtt játszottunk jó pár évig, egészen addig, amíg ki nem költözött Olaszországba.

– Hogy ment vele?
– Jól, de sosem nyertünk semmilyen bajnoki címet, aminek részben az volt az oka, hogy mindig a Taurus nyert mindent. A FÉSZEK-ben játszottunk, ami akkoriban a második legjobb csapat volt. Nem mi voltunk a legjobb pár, de nagyon fiatalok is voltunk, nem is bridzseztünk elég jól. ’86-ban vagy ’87-ben kiment Olaszországba, és akkor ez a partneri kapcsolat véget ért. A FÉSZEK-ben ezután hol Nikolits Tamással, hol pedig Keil Bénivel játszottam, egészen 1990-ig. Ekkor Pelikán József meghívott a magyar válogatottba, és az volt a feltétele, hogy a Dumbovichcsal kell játszanom. Így kerültem össze ’91 elején Dumbovich Miklóssal, és ’91-ben így mentem ki életem első Európa-bajnokságára, Írországba. Játszottam 2-3 évig Miklóssal, stabil tag lettem a Taurusban, aztán később hol Pelikánnal játszottam, hol Nikolitscsal, kb. 2000-ig. Akkor nagyon sok mindent nyertünk, nagyon jól ment a Taurusnak, igen erős csapat volt akkor még mindig. Ekkor kerültem át a Galim csapatba, ahol a Gál Péter játszott Winkler Gáborral, és az én partnerem Lakatos Péter lett. Amikor Gál és Winkler szétültek, akkor alakítottuk meg a Gamax csapatot. Gyakorlatilag azóta mi hárman, Winkler, Lakatos és én lettünk a Gamax csapat, a negyedik nagyon sokat változott, nagyon sokan játszottak a csapatban: Gál Péter, Vikor Dani, Kemény, Trenka, Szilágyi, Macskásy, Dumbovich, Hegedűs Gál, még az is lehet, hogy kihagytam valakit – de mi hárman mindig benne voltunk. És egyfajta módon ennek az elmúlt 20 évnek mi vagyunk a meghatározó csapata, mert a nagy versenyek közel felét megnyertük, de legalábbis jelentős részét. Azért azt meg kell mondanom, hogy Winkler kimagaslik a magyar mezőnyből, és ez jelentősen hozzásegített minket ehhez a sok jó eredményhez. Főleg, amióta Dumbovich visszaült hozzánk, a Dumbovich–Winkler verhetetlen pár szerintem. Én mindig örültem, hogy ebben a csapatban ott lehetek vízhordóként. Most Winkler Gábor új kihívásokat keres és kiment a csapatból, nem is teljesen világos, hogy hogyan fogjuk folytatni. A Magyar Kupát ugye úgy nyertük meg, hogy Szabó Csaba és Fischer Brigi csatlakozott hozzánk. Jól játszottak. De nem tudom, hogy kinek mik a tervei a bajnokságra.
Ad hoc játszottam nagyon sok mindenkivel, és nagyon gyakran, amikor összeültünk valakivel, akkor azonnal nyertünk is: az a tapasztalatom, hogy amikor egy pár összeül, akkor az első versenyt gyakran megnyerik, mert figyelnek egymásra és nem egyénieskednek, és ettől lehet nyerni. De ez később elfogy a párokban. Nyertem így bridzsversenyt Keil Bénivel Ausztriában, Szirmay doktorral egyszer összeültettek és megnyertük a kitzbüheli versenyt, ő precízióst játszott, én meg sztenderdet, valamit végül megbeszéltünk és fölényesen megnyertük a versenyt. Szalay Gyurival is játszottam valamennyit, Gabos Gábor is volt partnerem. Legjobban a fiammal szeretek játszani, csak ő nincs itthon. De előtte sem szívesen játszott, mert a tabletet nem tudta megszokni, azt mondta, hogy valahogy tablettel nincs meg az a feelingje. Ez számomra eléggé meglepő volt. Egyébként egészen jól játszik. Helyettesített az I/A-ban, amikor Péter távol volt, és nagyszerűen helyt állt.
Ami az egyéb eredményeket illeti: ez a kupagyőzelem az 55. nagyobb győzelmem volt itthon. Nemzetközi viszonylatban játszottam Eb mellett olimpián is. Amikor Dumbovichcsal összeültünk, akkor kimentünk a páros Eb-re és ott 13.-ak lettünk, számomra ez jó eredmény volt, de aztán Winklerrel ezt is felülmúltuk, amikor 2015-ben hetedikek lettünk. Messze ez a legjobb nemzetközi eredményem. De a nemzetközi bridzsjátékot gyakorlatilag 10 éve abbahagytam, mert egyrészt nagyon sok időt visz el, másrészt azt vettem észre, hogy négy nap után már nem tudok odafigyelni, egyszerűen elfáradok. Erőnléti kérdés is, de a korral is jár, régen nem volt ilyen problémám.

– Mit tartasz a saját játékod legerősebb részének, és mi az, amiben úgy érzed, hogy fejlődhetnél, ha akarnál?
– Az a bajom, hogy Winkler Gábor mindenben jobb. De azért a kérdésre is válaszolok. Valószínűleg a felvevőjáték megy a legjobban. De elmesélek egy örök leckét. Winklerrel játszottam az Eb-n. 4 kőrt játszottam, amit megcsináltam, írtam vele 80 százalékot. Éppen véget ért a parti, amikor felcsapta a kisajtót a szkrínen, és átordított: „Gézuka, te hülye vagy?! Hogy lehetett a káró királyt hívni az ötödik ütésben?” Mondtam neki, hogy „nem értem mi bajod van, az volt a matek, az volt a jó, az csinálta meg a partit”. „De nem lehetett az a jó, a pikk dáma jobb lett volna! Nem láttad, hogy a jobb oldali ellenfeled tíz másodpercet gondolkodott a kőr kettes hívás előtt a harmadik ütésben? Ha ezen volt gondolkodni valója, akkor nem lehetett olyan lapja, amikor neked a káró királyt kell hívni.” Én ilyet nem tudok, emiatt sokkal jobb játékos nálam. Én azt nem tudom, hogy ha gondolkodik egy kicsit, akkor milyen lapja van. Szóval a felvevőjátékot mondanám, és a licitrendszer az, amit sosem tudtam eléggé. Sosem volt kedvem megtanulni a finomságait, és most sincs.

– Hogy vagytok meg Péterrel?
– Ennyi év után? Jól megvagyunk.

– Kívülről nézve úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb erősségetek, hogy jól bírjátok a hibákat. Látszik, hogy felmegy a pumpa, de aztán mintha lenne valami mechanizmusotok arra, hogy továbblépjetek.
– Igen, igen, ez így van. A teniszedzőknek van egy általános dumája arra a helyzetre, amikor egy játékosuk játszik a pályán és hibázik egy nagyot. Ordítanak egy nagyot: „Következő pont! Következő pont!”. Ez bridzsben is így van. Következő parti. És ez megy Péternek is és nekem is.