Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bridzs Európa-bajnokság 2016, Budapest

Varga István - 2016. július 4.

A hangos közvetítés tapasztalatai

Mint bizonyára tudjátok, a budapesti Európa-bajnokság magyar érdekeltségű mérkőzéseiről a hagyományos BBO-közvetítésen kívül élőszóban, magyar nyelven is közvetítettünk. A többes szám első személy magyarázata, hogy – egy nyolctagú csapat tagjaként – én magam is tudósíthattam arról, hogy „csapataink harcban állnak”. Szeretném néhány mondatban körvonalazni a közvetítés előzményeit, illetve feltételrendszerét, valamint – nem mellékesen – deklarált célját, utána pedig elemezni azt, hogy szerintem mit sikerült megvalósítani és mit nem, leszűrni néhány tapasztalatot. Mindeközben kitérnék a visszajelzésekre is.
Bozzai Bence - 2016. július 1.

Médiumok – Bridzs Eb az operátor szemszögéből

A nem is olyan rég véget érő budapesti Európa-bajnokságon azt a feladatot kaptam, hogy én osszam be, melyik mérkőzést ki közvetíti a hazai operátorok közül. Gondoltam, ha már belülről megtapasztalhattam az eseményt magát, megosztom az élményeket, s betekintést nyújtok, hogyan is „operáltunk” a tíz nap alatt.
Magyar Ádám - 2016. június 27.

Második helyezés az EB-n

A magyar csapat második helyezést ért a június 25-én véget ért vasutas Európa-bajnokságon!
András Imre - 2016. június 26.

Ínyenc fogások ebédre VI. 26. – Eb 2016

Búcsúzóul nézzünk pár partit a szeniorok mérkőzéséről. Különösen egy 4 pikk érdekes, hogy ki milyen nyerő technikai húzást talált, több nyerő megoldás is volt.Búcsúzóul nézzünk pár partit a szeniorok mérkőzéséről. Különösen egy 4 pikk érdekes, hogy ki milyen nyerő technikai húzást talált, több nyerő megoldás is volt.
Kovács Gergely - 2016. június 25.

Egy szippantás a jóból – Eb 2016 VI. 25.

A magyar nyílt csapat a hetedik helyen kezdte az utolsó napot, majd az utolsó előtti fordulót is, de aztán Lengyelország ellen a legrosszabb eredményét érte el az 53. bridzs csapat Európa-bajnokságon, így a görögök ellen nagy győzelemre volt szükség a világbajnokságot érő hetedik helyhez. Ez nem jött össze, 11. lett a csapat, a nők a 14., a szeniorok a 17. helyen végeztek. Budapest Európa-bajnokai: Franciaország (nyílt), Anglia (nők), Izrael (szeniorok).
Kovács Gergely - 2016. június 25.

Közel volt a vb-kvalifikáció – véget ért a budapesti Eb

Franciaország már az utolsó forduló előtt behozhatatlan előnnyel vezetett a budapesti Groupama Arénában rendezett 53. bridzs csapat Európa-bajnokság nyílt versenyében, így nagy különbséggel lett első, a második helyet Svédország, a harmadikat Hollandia szerezte meg a 37 csapatos mezőnyben. A magyar nyílt csapat 11. lett, női csapatunk a 14., szeniorjaink a 17. helyen végeztek.
András Imre - 2016. június 25.

Ínyenc fogások ebédre VI. 25. – Eb 2016

Miközben drukkolunk csapatainknak, különösen a világbajnoki szereplésre hajtó nyílt válogatottnak, érdemes figyelni a bridzsfinomságokra is. Találtam egy aduvégjátékos állást.
Kovács Gergely - 2016. június 24.

A hetedik te magad légy! – Eb 2016 VI. 24.

Vakrepülés. Ez megy most, mert az Európai Bridzs Liga honlapja nem elérhető, így hiteles eredményekkel nem szolgálhatunk. Viszont az biztos, hogy a nyílt válogatott az elmúlt napok győzelmi sorozatának és a pénteki három diadalának – közte az aranyvárományos franciák leiskolázásával – köszönhetően feljöttek a világbajnoki részvételt érő hetedik helyre! A szombati utolsó három fordulóban már csak tartani kell a helyet, és ott vagyunk a jövő évi Bermuda-kupán Lyonban! Amint látjuk az eredményeket, frissítjük beszámolónkat.
András Imre - 2016. június 24.

Ínyenc fogások ebédre VI. 24. – Eb 2016

Többnyire 3 vagy 4 pikk volt a felvétel, Kelet kezéből. A Dél helyén ülő játékosok leginkább káróval támadtak. A 4 pikket játszó felvevők ennek örültek, gyorsan beírták az egy bukást, léphettek tovább.
Kovács Gergely - 2016. június 23.

Dupla nulla! – Eb 2016 VI. 23.

Nagy magyar győzelmekkel indult a nap, szeniorcsapatunk ellen az igen erős lengyel válogatott egyetlen IMP-t sem szerzett, a folytatás is rendben volt, a napot a nyílt kategóriában 66–0-s, VP-ben 20–0-s magyar siker koronázta meg. A nők is felálltak a padlóról, a csütörtöki tíz magyar meccsből csupán egyet vesztettünk el, de a vb-kvalifikációra a háromból már csak két csapatunknak van esélye, nekik viszont akár tényleg sikerülhet is.