Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2016. június 24.

A hetedik te magad légy! – Eb 2016 VI. 24.

A nyílt válogatott az elmúlt napok győzelmi sorozatának és a pénteki három diadalának – közte az aranyvárományos franciák leiskolázásával – köszönhetően feljött a világbajnoki részvételt érő hetedik helyre! A szombati utolsó három fordulóban már csak tartani kell a helyet, és ott vagyunk a jövő évi Bermuda-kupán Lyonban!

Nyílt csapatverseny
A magyar nyílt válogatott 34 fordulót követően a hetedik, világbajnoki kvótát érő helyen áll! A pénteki első fordulóban tudta le a csapat a kimaradását, ez jókor jött, egyrészt mert nem kellett korán játszani, másrészt kimerítő ez a lebonyolítás, a legjobbak állóképességét is kikezdi. De úgy látszik, bírják a mieink, még  jobban is, mint az ellenfelek! A 13. fordulótól kezdve csupán háromszor kaptak ki, és pénteken a 34. meccs is lement.

Az ebédszünet után a mezőny aljához tartozó Wales volt az ellenfél. Sajnos nem voltak olyan vad partik, mint szoktak, de így is kijött a különbség, csak lehetett volna nagyobb is. A sima győzelem jó ráhangolódás volt az aranyérem egyik fő várományosa ellen. Hatalmas küzdéssel, az interneten át is érezhető iszonyatos koncentrációval uralta a meccset a hazai csapat a jövő évi világbajnokság házigazdája ellen. A franciák mindössze egy-egy szürrel tudtak írni összesen 2 IMP-t, pedig egy ziccert nem is lőttünk be. Viszont a franciák helye nem forog veszélyben az első hatban, sőt, így a hetedik helyre is elég odaérni.

Nagy volt a harc egy másik rendező, a következő, 2018-as Európa-bajnokságnak otthont adó Belgium ellen is. Egy partiban két –500-unk összeírt, ezzel közel voltak a döntetlenhez, de végül kilenc IMP-vel Szalkáék nyertek, így pedig a hetedik helyről várják a szombati befejező három fordulót!

Nyílt magyar válogatott az 1939-es, hágai ötödik hely óta egyszer, 1977-ben, Helsingörben végzett ennyire elöl, akkor a mások mellett Dumbovich Miklóssal és Magyar Péterrel felálló csapat hetedik lett. Ha ez most is összejönne, történelmet írnának a fiúk a hazai Eb-n, hiszen a Bermuda-kupa (alias világbajnokság) érvényben lévő kvalifikációs rendszerében még sosem sikerült egyik kategóriában sem eljutni a legnagyobb tornára.

Állás az utolsó nap előtt:

Szombaton korábban kezdődnek a fordulók, mint eddig, 9.30-tól a mezőny végén megbújó Feröer-szigetekkel kezdenek a fiúk, aztán a nap legkeményebbnek ígérkező összecsapása jön a világbajnoki címvédő, de Budapesten kicsit haloványabban teljesítő Lengyelország ellen, majd a középmezőnybe tartozó Görögországgal szemben lehet feltenni az i-re a pontot. Hajrá, magyarok!

A magyar nyílt csapat pénteki eredményei
Magyarország–Wales 14,60–5,40
(Hegedűs–Szilágyi, Dumbovich–Winkler)

Franciaország–Magyarország 5,40–14,60
(Dumbovich–Winkler, Kemény–Szalka)

Magyarország–Belgium 12,55–7,45
(Kemény–Szalka, Dumbovich–Winkler)

Értékel a kapitány
Talyigás Péter:
„Óriási sikert könyvelhettünk el, 16 partiban 20–2-re(!) vertük meg a versenyt magabiztosan vezető francia csapatot. Ahogy azt az alacsony meccspontforgalom is mutatja, meglehetősen magas színvonalon zajlott a játék, (legalábbis részünkről) nagyon kevés hibával. Wales és Belgium ellen is fordulatos, izgalmas meccset vívtunk, és mindkettőt megnyertük.7

De most kell józannak maradni! Most ne felejtsük el az eredeti célokat! A legjobb tíz közé akartunk kerülni, és az utolsó nap előtt a hetedik helyen állunk. Ez a csapat már most megérdemel minden dicséretet, függetlenül az utolsó naptól. Arról az utolsó napról beszélek, amely az idegek harca lesz. Ezért aztán minden szeretetet, ami tőletek árad, megértve, ismerve, arra kérlek titeket, drukkoljatok, hogy jól játsszanak a fiúk, és segítsétek őket abban, hogy minél kisebb legyen rajtuk a teher. A csodákban titkon lehet bízni, de elvárni nem érdemes.”

Női csapatverseny
Sajnos tovább tart női csapatunk játékának hullámzása, a pénteki nap megint lent volt, háromból három vereség, igaz, a szerbek ellen lényegét tekintve döntetlen lett. Jó lenne a végén fent befejezni a versenyt.

A magyar női csapat pénteki eredményei
Skócia–Magyarország 14,80–5,20
(Hegedüs–Zalai, Csipka–Toutenel)

Lengyelország–Magyarország 13,75–6,25
(Hegedüs–Zalai, Csipka–Toutenel)

Magyarország–Szerbia 9,69–10,31
(Hegedüs–Zalai, Csipka–Toutenel)

Értékel a kapitány
Kelen Károly:
„Ma csendesen folydogáltak a női csapat meccsei.

Skócia ellen játszhattunk volna jobban, Lengyelországot viszont sokáig jól tartottuk, egy 4 pikken múlt a verség, amelyben a mi felvevőnk felderítette, hogy kinél van hosszú szín, és úgy gondolta, szingli adu lesz nála, ezért impasszt adott kilencnél, és 2–2 volt az elosztás: két bukás a teljesítés helyett. A másik asztalon nem mondtak gémet, így 9 IMP-t vesztettünk, ahelyett, hogy nyertünk volna tízet. A szerbek meglepően jól játszottak, és tartani tudtak minket."

Szenior csapatverseny
Nem sikerült stabilizálniuk a szenioroknak a játékukat. Az olyan világra szóló sikerek, mint a lengyelek elleni 43–0 IMP-s kiütés és nehezen érthető döntésekkel súlyosbított meccsek váltogatták egymást. Pénteken utóbbi arcát mutatta a csapat.

A magyar szeniorcsapat pénteki eredményei
Olaszország–Magyarország 3,42–16,58
(Magyar–Szappanos, Koltai–Kovács)

Magyarország–Izrael 2,55–17,45
(Gál–Szappanos, Koltai–Kovács)

Magyarország–Svédország 0,00–20,00
(Magyar–Szappanos, Gál–Kovács)

A magyar válogatottak záró napi programja
9.30 Magyarország–Feröer-szigetek (nyílt), a női csapat kimaradó, Törökország–Magyarország (szenior)
12.50 Lengyelország–Magyarország (nyílt), Észtország–Magyarország (nők), Magyarország–Franciaország (szenior)
15.30 Görögország–Magyarország (nyílt), Magyarország–Portugália (nők), Magyarország–Ausztria (szenior)

Az IF-ből jelentjük
Szilágyi Kinga lépett fel dzsessztriójával az IF-ben. A fotón középen, szaxofonnal látható. Édesapjának, Szilágyi Lászlónak, a nyílt csapat játékosának remélhetőleg szombaton is tapsolhatunk!


További cikkek ebben a témában