Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly
2019. március 14.

Mesterpartik – Gabos Gábor-emlékverseny

Igazából A mester partijai volna a helyes cím. Nem szabad ilyet csinálni, de nem tudtunk ellenállni! Réti Zsuzsa azt találta ki, hogy titkos manőverként a mester szellemét rávetítjük az emlékére rendezett versenyre, és nemcsak zongora-, hanem bridzsjátéka is kíséri (kísérti) a résztvevőket. Nagyon sajnálom, hogy magam nem vehettem részt a halála ötödik évfordulóján a legendás bridzsnapi FÉSZEK-versenyeket megidéző egynapos pároson, és nem találkoztam olyan régen vagy ritkán látott barátaimmal-társaimmal, mint Gundel Helén, Welker Kati, Anders Tibor, Fried Péter, Keil Béni, Kellner László, Kerekes Tamás, Welker Ottó. Ó, hányszor küzdöttünk együtt vagy egymás ellen, mikor még rendszeresen jártak versenyekre!
Talyigás Péter
2019. március 14.

Kínai impassz

Az elmúlt két hétben több rangos bridzsversenyen is részt vettek sporttársaink: az OCSB középdöntőjén játszott hat csapat, illetve Moszkvában, meghívásos versenyen ért el szép eredményt a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és a Hegedűs Gál–Szegedi Balázs páros is. Ezekről a versenyekről nem tudok beszámolni, mert egyiken sem voltam jelen, viszont teljesen véletlenül belecsöppentem valami egészen másba.
Csepeli Miklós
2019. március 12.

Gabos Gábor-emlékverseny

„Annyi év távlatából egy elmúlt világ árnyai válnak valósággá” − írta Ferenczy György-zongoraművész és bridzszseni, Európa-bajnok − a FÉSZEK Klub 75 éves jubileuma alkalmából. Róla és a klubról korábbi írásaimban már nosztalgiáztam. Azóta a 100. évfordulón is túl vagyunk.
Kelen Károly
2019. február 28.

Svédország az első, Magyarország 24. – vegyes csapat Eb

Véget ért az első hivatalos vegyes csapat Európa-bajnokság. (A nyílt Eb-ken eddig is megrendezték a vegyes csapatok versenyét, de akkor egy országból több együttes is indulhatott.) A magyar válogatott (Kerekes Zsuzsa–Gulyás Dániel, Lajos Hanka–Honyek András, Szűcs Villő–Bódis Gyula) harminc ország versenyében a 24. helyet szerezte meg. Európa-bajnok Svédország: Sanna Clementsson–Simon Ekenberg, Ida Grönkvist–Mikael Grönkvist összeállításban, azaz négyesben játszották végig a versenyt. Óriási fölénnyel győztek, 389,04 győzelmi pontot szereztek.
Kelen Károly
2019. február 28.

Még egy nap Agresszívia földjén – vegyes csapat Eb

A magyar vegyes válogatott kedden 10,71–9,29-re győzött Finnország, ugyanennyire Németország(!) ellen. Oroszországtól 12,90–7,10-re, Spanyolországtól 17,91–1,09-re kapott ki csapatunk. Szerdán Izraelt verték a mieink 17,08–2,92-re, kikaptak Angliától 16,55–3,45-re, Dániától 16,37–3,63-ra, Belgiumtól 18,66–1,34-re. Ezzel Magyarország 200,25 győzelmi ponttal a 25. helyen áll. A csütörtöki ellenfelek: Lettország, Norvégia, Írország, Hollandia.
Kelen Károly
2019. február 25.

Északról jön a bridzs új csillaga – vegyes csapat Eb

Hétfőn háromszor is győzött a magyar vegyes válogatott a lisszaboni Európa-bajnokságon. Az első meccsen a csehek ellen 11,05–8,95-re, a másodikon a nagyon jól álló svédek ellen 16,45–5,55-re, a negyediken pedig Skócia ellen 18–2-re. A harmadik meccsen Lengyelország 15,22–5,78-ra győzött a mieink ellen. 17 forduló után Magyarország 150,36 győzelmi ponttal a 21. helyen áll.
Kelen Károly
2019. február 25.

Vegyes csapatok Európa-bajnoksága Lisszabonban

Pénteken kezdődött az első vegyes csapat Európa-bajnokság, amelyre harminc ország küldte el válogatottját. Magyarországot a válogatón győztes Kerekes Zsuzsa–Gulyás Dániel, Lajos Hanka–Honyek András képviseli a Szűcs Villő–Bódis Gyula párossal kiegészülve. A kapitány Honyek András, a coach Varga Sándor.
Nagyiván Gábor
2019. február 18.

Színkezelés a tankönyvből

Sokan nem szeretnek a színkezelésekkel bíbelődni, mert nagyon száraz anyag. De az a rossz hír, hogy muszáj foglalkozni velük, mert minden partiban meg kell hívni egy színt, és sokszor nem mindegy, hogy miként.
Gulyás Dániel
2019. február 11.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2019, felvezető

Újra eljött a csapatok ideje, megkezdődnek a selejtezők a Magyar Kupáért, illetve a 32-es főtábláért. Idén sem lett több csapat, talán mintha épp tavaly is ennyien indultak volna, 47 egység nevezett. A lebonyolítás a szokásos, azaz háromnapos selejtezőkön dől el, kik játszhatnak a legmagasabban jegyzett fődíjért, és kik csak a kisebbekért. Idén is elmondhatjuk, azért jó ez a verseny, mert az alacsonyabban rangsorolt együttesek ilyenkor találkozhatnak éles meccsen nagyobb nevű, ismert, akár válogatott játékosokkal is.
Szilágyi László
2018. november 16.

Egri enigmák

Zöld Ferivel és Kuttner Gyurival a huszonéves (na jó esetemben inkább tizenéves) korunk óta ismerjük egymást bridzsileg. Mi hárman idén túl a hatvanon egy csapatban indultunk az egri versenyen. Megpróbáltuk az átlagéletkort minél lejjebb vinni, így akadtunk Jalsovszky Jankára. Összeadtunk, osztottunk és máris fiatalabbaknak érezhettünk magunkat.