Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szücs Leó
2024. szeptember 7.

Képeslapok Wroclawból (8.) – Magas szinten

Több mint 500 parti megdolgozza az embert. Most, hogy ennek az élménynek vége, ideje számot vetni. Most arra vállalkozom, hogy hetente egy partival jelentkezem erről az eseményről, ahol az én (ebben lehet néha csalok, de nem fogok róla szólni) kártyáimat lehet majd megszemlézni és a parti fejleményeit követve velem együtt dönteni az élesebb helyzetekben.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2024. szeptember 5.

Csb 2024, 1. játékhét

Itt a szeptember, eljött az idei csapatbajnokság ideje is. Egy új szabályt hozott a versenyrendező testület, ezután a halasztott/előrehozott meccsekért fizetni kell. Nos, ez persze a válogatott csapatokra nem vonatkozik, és mivel ősszel rendezik a World Bridge Games (régi nevén: bridzsolimpia) versenyt, ami három játéknapot érint, így elég sok meccset nem a megszokott keddi napon fognak/fogunk játszani a csapatok, bár a mesterséges sorsolási sorrendet igyekeztek úgy alakítani, hogy az érintett csapatok minél többször pont ezekben a fordulókban találkozzanak. Szóval, megint csak sokszor az átlagokra kell majd hagyatkoznunk, ha tudni szeretnénk, ki vezet.
Szücs Leó
2024. augusztus 31.

Képeslapok Wroclawból (7.) – Bizalmi kérdés

Több mint 500 parti megdolgozza az embert. Most, hogy ennek az élménynek vége, ideje számot vetni. Most arra vállalkozom, hogy hetente egy partival jelentkezem erről az eseményről, ahol az én (ebben lehet néha csalok, de nem fogok róla szólni) kártyáimat lehet majd megszemlézni és a parti fejleményeit követve velem együtt dönteni az élesebb helyzetekben.
Szücs Leó
2024. augusztus 24.

Képeslapok Wroclawból (6.) – Küzdelmi kavalkád 2.

Több mint 500 parti megdolgozza az embert. Most, hogy ennek az élménynek vége, ideje számot vetni. Most arra vállalkozom, hogy hetente egy partival jelentkezem erről az eseményről, ahol az én (ebben lehet néha csalok, de nem fogok róla szólni) kártyáimat lehet majd megszemlézni és a parti fejleményeit követve velem együtt dönteni az élesebb helyzetekben.
Talyigás Péter
2024. augusztus 21.

Személyes vélemény az etikai kódexről

Tizenhét éves voltam, mai eszemmel felfoghatatlanul vékony, és dús, hosszú hajam vonzotta a tekinteteket (szörnyen rosszul állt, de még annál is jobban bosszantotta a felnőtteket, szóval maradt). Amikor elhaladtam egy-egy építkezés mellett, a kevésbé figyelmes munkások, akik csak hátulról láttak, bőszen füttyögtek utánam. Furcsa érzés volt. Már túl voltam a mutáláson, így amikor felkiabáltam az állványzaton (nem annyira) dolgozó (nem annyira) úriembereknek: „Miben segíthetek?”, hirtelen lett nagy lökdösődés, kacarászás, és egy kis „Buzi-e vagy?”. Vicces volt látni a zavarukat, de finoman szólva sem párosult hozzá semmilyen jó érzés. Sőt, kifejezetten kellemetlen tapasztalat volt, hogy csupán a testalkatom és a hajam miatt emberek úgy érzik, hogy jogukban áll belemászni az életembe.
NIB
2024. augusztus 21.

Az etikai kódexünk

2023 őszén az MBSZ felismerte, hogy a keretein belül zajló utánpótlás-nevelési tevékenységnek szükséges velejárója, hogy abban a gyermekvédelem szabályozva legyen, azaz kereteket kell szabni annak, hogy a szövetség égisze alatt zajló oktatás és egyéb tevékenység a résztvevő kiskorúak számára minden tekintetben biztonságos legyen. A szabályok lefektetésére az MBSZ Elnöksége bizottságot alapított, tagjai között olyan játékosokkal, akik munkájuk vagy önkéntes tevékenységük révén tapasztalatokkal rendelkeznek a gyermekvédelem és gyermekjogok területén. A bizottság már alakulásakor eldöntötte, hogy mivel egyetért abban, hogy a biztonságos, bántalmazás- és diszkriminációmentes környezet minden játékosnak jár, a szabályzat megalkotása során a kiskorúak védelmét célzó szabályok megalkotása mellett hangsúlyt helyez a nők védelmére és mindenki máséra, aki potenciális áldozata lehet abúzusnak vagy diszkriminációnak.
Szücs Leó
2024. augusztus 17.

Képeslapok Wroclawból (5.) – Küzdelmi kavalkád 1.

Több mint 500 parti megdolgozza az embert. Most, hogy ennek az élménynek vége, ideje számot vetni. Most arra vállalkozom, hogy hetente egy partival jelentkezem erről az eseményről, ahol az én (ebben lehet néha csalok, de nem fogok róla szólni) kártyáimat lehet majd megszemlézni és a parti fejleményeit követve velem együtt dönteni az élesebb helyzetekben.
Gulyás Dániel
2024. augusztus 14.

Tatabánya 2024 a párosgyőztes szemével

Idén immár 54. alkalommal rendezték meg a tata(bánya)i versenyt minden résztvevő nagy megelégedésére. A formátum az elmúlt években megszokott volt: szombaton csapat-, vasárnap párosversenyt rendeztek, így mindkét napon reggeltől estig kártyáztunk, csak ebédre álltunk meg. A kártyáztunk kifejezés persze képletesen értendő, hiszen (szintén szokásosan) nem kártyával, hanem tableten bridzseztünk, de azt hiszem, ezt már szinte minden magyar játékos megszokta (sőt, már világszerte is egyre nagyobb teret hódít a Visoft találmánya).
Szücs Leó
2024. augusztus 10.

Képeslapok Wroclawból (4.) – Az empátia hiánya

Több mint 500 parti megdolgozza az embert. Most, hogy ennek az élménynek vége, ideje számot vetni. Most arra vállalkozom, hogy hetente egy partival jelentkezem erről az eseményről, ahol az én (ebben lehet néha csalok, de nem fogok róla szólni) kártyáimat lehet majd megszemlézni és a parti fejleményeit követve velem együtt dönteni az élesebb helyzetekben.
Szücs Leó
2024. augusztus 3.

Képeslapok Wroclawból (3.) – Coup de grâce