Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Hámori Zsuzsa
2015. november 27.

Eilati élménybeszámoló – Red Sea Bridge Festival 2015

Hála az olcsó Ryanair-jegyeknek (oda-vissza 15-25 ezer Ft + csomag – néha csak 8 ezer oda-vissza) megnéztük kedvenc bridzspartneremmel, Czímer Csabával a Red Sea Bridge Festivalt. A legjobbakat tudom mondani a versenyről. Meleg, nyári, strandidő novemberben, gyönyörű tenger és élővilág, teve, kősivatag, Holt-tenger és Masada közelsége, a pulainál is népesebb bridzsverseny, magukért kitevő szervezők, az olcsóbb – de teljesen okés – hotelben a verudelával megegyező, tehát elfogadható árak. Csak ajánlani tudom!
Fazakas Gergely
2015. november 19.

Az úgy történt – még mindig az OIMP-döntőről

Az idei OIMP-döntőjében ugyanazokat a leosztásokat játszotta az A- és a B-szuperdöntő 12-12 párja, összesen 44 partit. A 43. partira a B-döntőben már utcahosszal vezetett a Kolosi Tamás–Vida Mihály pár – de azért nem álltak le.
Scharnitzky Péter
2015. november 16.

Három reggeli parti az OIMP-döntőről

Sajnos már hagyományosan visszafogott érdeklődés mellett, 38 pár részvételével kezdődött az idei IMP-értékelésű országos párosbajnokság, amelyet végül a Szalay–Harangozó pár nyert meggyőző előnnyel. A szombati első forduló partijaiból válogattam néhány érdekesebbet.
Vikor Dániel
2015. október 23.

Ismét bevettük Bécs várát

Mára már csak fele akkora mezőny van a hagyományos CF-Champagner-Turnier mezőnyének, mint 25 évvel ezelőtt, amikor még mi magyarok is sokat és sokan jártunk oda. Pedig aki nem jár, rosszul teszi: Bécs gyönyörű város, teljesen megújult a Mariahilfer Strasse, és gyönyörű sétáló utcát csináltak belőle. A versenyt áthelyezték a Porzellan Gasse bridzsklubjából a Bridge Club Wien gyönyörűen megújult színhelyére, és itt nagyon kellemes körülmények és kitűnő büfé várta a résztvevőket 20 eurós nevezési díj mellett.
Vikor Dániel
2015. október 16.

Pár parti a Bermuda-kupáról

A világbajnok lengyel csapat négy játékossal kezdte el a Bermuda-kupát, mert legjobbja, a Balicki, Zmudzinski pár játékához a WBF vélhetően csalás gyanúja miatt nem járult hozzá. Habár jól erősítettek, amikor Pjotr Gawryst és Michal Klukowskit hívták be, ők már csak később értek oda, így a lengyelek négyen játszottak egy ideig.
Vikor Dániel
2015. szeptember 30.

Lengyelország a világbajnok – 42. Bermuda-kupa

A bridzstörténelem legfiatalabb világbajnokát köszönthetjük: a 19 éves Michal Klukowskival felálló lengyel csapat legyőzte a döntőben a Svédországot. Pedig beugróval állt ki a későbbi győztes, hiszen közvetlenül a verseny előtt hazaküldték az egyik lengyel párost, vélhetően csalásgyanú miatt... Az Egyesült Államok 2 lett a bronzérmes. A nőknél a franciák győztek, a szenioroknál az amerikai 1-es csapat, a svédek ezt a döntőjüket is elbukták (ezt simán), de így sem lehetnek elégedetlenek.
Szabó Csaba
2015. szeptember 15.

Erre jutottunk – U26-os Eb-értékelő

Volt egyszer egy ifi Eb. Nem is olyan rég, Tromsőben. Az U26-os csapatunk nagy reményekkel utazott a sarkkörön túlra, és ha ott nem is fázott meg, az eredmény szerényebb lett, mint amire ők maguk és az itthonról szurkolók közül is jó páran számítottak. Hetedik hely. Épp kicsúsztak a világbajnokságot érő első hatból, még ha várhatóan a visszalépések miatt ott is lehetnek majd a vb-n. Nem lett belőle dobogó, pláne nem győzelem, viszont a fiúk-lány(ok) értékeléséből is az tűnik ki, hogy a csapat a viharos időkben is megőrizte egységét, tartását, és szembenéz az Eb-n nyújtott teljesítményével. Talán ez a beszámoló is kell hozzá, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Akárhogyis, sok van még bennük, de már eddig is több szempontból példamutatóan teljesítettek.
Fazakas Gergely
2015. augusztus 15.

Az úgy történt, hogy belefojtottak saját színembe

A 4Ász Kupa nyári versenye idén rajtolt. Az újdonság a július-augusztusban a versenynaptárban lévő hiátust pótolja, és mivel nyáron nem mindenki tartózkodik a Böszörményi úti versenyterem közelében, a nyolc meghirdetett keddből elég ötször jól teljesíteni, hogy az összesített pontverseny élén végezzünk. Még két nap hátravan, de már 56-an szereztek a helyezésekért pontokat.
Fischer Brigitta
2015. július 15.

Előzetes bulletin az U26-osokról – ifi Eb

Ez kitalálta, mi legyen, ez kiosztotta, ez megálmodta, ez megírta, ez (az icike-picike) pedig mind összerendezte. Az U26-os válogatottra amúgy is jellemző, hogy a csapattagok és a köréjük gyűjtött stáb minden tagja hozzáteszi tudását, munkáját a projekthez – a tromsői ifi Európa-bajnokságra készített formailag rendhagyó felvezető anyaguk is így készült.
Szetei Zsolt
2015. július 14.

Tromsö és a magyar fiatalok – ifi Eb

Tromsö városa ad otthont a 25. Európai Ifjúsági Csapatbajnokságnak. Felkérést kaptam, hogy írjak a versenyről, illetve az azon részt vevő négy válogatott közül a lány-, az U20-as és a gyerekcsapatról.