1977-ben, amikor egyetemi éveim vége felé elkezdtem a versenyszerű bridzsezést, természetesen még alig ismertem a legjobb magyar játékosokat, de ez a helyzet egy-két év alatt megváltozott. Voltak olyanok, akiknek a nevét csak a jó játékuk miatt tanultam meg, de néhányan mással is kitűntek. Utóbbi kategóriába tartozott az akkor már a negyvenhez közelítő Csepeli Miklós is, akire finoman elhelyezett szarkasztikus megjegyzései hívták fel a figyelmemet.