Kezdőoldal

1977-ben, amikor egyetemi éveim vége felé elkezdtem a versenyszerű bridzsezést, természetesen még alig ismertem a legjobb magyar játékosokat, de ez a helyzet egy-két év alatt megváltozott. Voltak olyanok, akiknek a nevét csak a jó játékuk miatt tanultam meg, de néhányan mással is kitűntek. Utóbbi kategóriába tartozott az akkor már a negyvenhez közelítő Csepeli Miklós is, akire finoman elhelyezett szarkasztikus megjegyzései hívták fel a figyelmemet.

Ha most arra is kitérnék, hogy hányszor és milyen helyeken hallottam Miklós öccsének, Csepeli György szociálpszichológus-szociológusnak az előadásait, nagyon hosszúra nyúlna ez a cikk. Mindenesetre ő is ugyanabban a csendes, visszafogott stílusban szokott beszélni, mint Miklós, és ugyanolyan pontos, érvényes dolgokat mond, csak hát nem a bridzsről. De ez tényleg mellékszál.

A nyolcvanas években Miklóst többen is Cseppkőnek becéztük, ez mára talán már jórészt a feledés homályába merült, pedig szerintem – túllépve az alaki hasonlóságon, amelyre ez a becenév alapult – mutat valamit Miklós stílusából is. Ezért adtam ezt a címet írásomnak.

Amúgy ennek a cikknek az adja az aktualitását, hogy nemrég kipróbáltuk, milyen is az, amikor magyar nyelven, élőben bridzset közvetítünk. Az OCSB elődöntőjében és döntőjében megpróbáltuk sokak számára követhetővé tenni az eseményeket – egy kis szakma, egy kis mese, egy kis humor… Nem tudom megítélni, hogy mi látszott ebből „kifelé” – szerintem mi nagyon jól éreztük magunkat ebben a szerepben, külön-külön is, de együtt is. Azt tényleg csak remélem, hogy azoknak is tetszett a próba, akiknek szántuk. Főleg pedig azt remélem, hogy júniusban, az Eb-n minden zökkenőmentes lesz, és az akkori közvetítőcsapat élvezetessé tudja majd tenni az aktuális történéseket a játékunk iránt érdeklődő, de nem profi bridzsbarátok számára is.

Szóval, Miklós. Már hosszú ideje versenyeztem, de fel sem merült, hogy együtt játsszunk. Mondhatnám, más körökben mozogtunk (mármint a magyar bridzstársadalmon belül), de ez csak részben igaz. Egyszer aztán, ha jól emlékszem, Pécsett, úgy adódott, hogy együtt indultunk a párosversenyen. Minden rendben volt, kellemes volt a játék, de az eredmény nem volt az igazi.

Ezután hosszú ideig semmi, mígnem aztán a szép emlékű Excelsior Klubban volt egy egész napos csapatverseny, amelyen Miklóssal játszottam. Csapattársaink Mezei Kati és Honti Laci voltak. Partnerem kérésének megfelelően kicsit korábban érkeztem, hogy ő – mintegy tíz percben – elmesélhesse licitrendszerének lényegi elemeit. Nagyon figyeltem, nehogy valamit eltévesszek. Úgy éreztem ugyanis, hogy a rendszer eltévesztése méltatlan hiba lenne; sok más dolgot úgyis elront az ember. Nem is volt semmi baj, egyszer sem kellett szégyellnem magam ilyesmi miatt. Ami azonban kifejezetten humoros volt, Miklós a nap folyamán négyszer is eltévesztette a saját rendszerét. Szerencsére, vagy tán inkább partnerem rutinjának köszönhetően, ezekből csak egy tragikus kimenetelű parti lett, a többit úgy-ahogy megúsztuk. Egyebekben pedig egészen jól ment a játék, de sokáig csak a középmezőnyben evickéltünk. A verseny végére azonban egészen jól alakultak a dolgok, s az utolsó fordulót már az egyes asztalon játszottuk – igaz, vendégként. És ha már így belelendültünk, itt is nyertünk, és 1, azaz egy győzelmi pont különbséggel megnyertük a versenyt. Miután kölcsönösen gratuláltunk egymásnak a csapattársakkal, Miklóshoz fordultam:
– Köszönöm szépen a játékot. Szerintem kifejezetten jól játszottunk.
Mire ő:
– Hát te igen. És néha én is eltaláltam a saját rendszeremet.

Na szóval, ezek azok a finom megjegyzések, amelyek miatt – a játékon túlmenően – nagyra értékelem Csepeli Miklóst. Nagyon szeretem olvasni az elemzéseit is, bár, az igazat megvallva, gyakran vitatkozom velük. Ez talán azért van, mert én már egy kicsit mást tanultam, hogy úgy mondjam, „más bridzsemlőkön nevelkedtem”.

Ha már ennyit írtam a Miklóssal lejátszott két versenyemről, szeretnék bevezetni egy fogalmat – szerintem érdemes. Az ötlet persze eredetileg nem az enyém, én csak azt találtam ki, hogy miként lehetne ezt a bridzsre (és konkrétan Csepelire) transzponálni. Hogy mire gondolok? Kérem az Olvasót, mindenekelőtt olvassa el a következő két hivatkozást a Wikipédiából. Az első minden idők egyik legnagyobb matematikusáról, egyben minden idők egyik legnagyobb magyar tudósáról, Erdős Pálról szól, a második pedig az ún. Erdős-számról.

Mindez Csepeli (és a magyar bridzs) esetében a következőt jelentené. Csepeli Miklós Csepeli-száma definíció szerint 0. Aki játszott vele egy versenyen (nem elég az, ha csapattársként, hanem kifejezetten partnerként!), annak a Csepeli-száma 1. Aki nem érintett az előzőekben, de játszott már olyannal, aki az előző halmazba tartozik, annak a Csepeli-száma 2. És így tovább. Nem kívántam persze matematikai pontosságú definíciót adni, de azt hiszem, a dolog érthető.

Na mármost… Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a teljes magyar bridzsmezőnyben minden számottevő játékos Csepeli-száma legfeljebb 2. Másképp fogalmazva, mindannyian, akik nem egyszerű társasági játékosok vagyunk, hanem versenyzők, legfeljebb 2 egységnyi távolságra vagyunk Csepelitől. Mármint játékban. Humorérzékben… , na, erről inkább nem nyilatkozom.