Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

kismorgo Társszerző: lovasr
2015. április 5.

Mi lesz itt? – Magyar Kupa utolsó játékhét

Immáron két major kupa is van, ahol most azon küzdenek a csapatok, hogy a legjobb 4 közé kerüljenek. Megint csak két forduló lesz, még csak az első párosítása ismert, hiszen a második fordulót majd dán ültetéssel oldják meg. Nézzünk előbb a major, majd a minor kupákból néhány érdekesebbnek ígérkező összecsapást.
Szalay György
2015. március 29.

Szlemvadászat – Magyar Kupa 6–7. játékhét

A hatodik napra nem maradt nagyon sok szlem, de azért nem kellett unatkozni. Nézzük hétfőről az első érdekes döntést!
Gulyás Dániel Társszerzők: kis
2015. március 28.

Mi lesz itt? – Magyar Kupa 8. játékhét

A 16 között már nem voltak könnyű meccsek a főágon, és ezúttal tippelésünk sem aratott nagy sikert. Nepálban járván új technikákat tanultam, de akkor már késő volt értesíteni a feleket, hogy az eredmény más lesz – ezúttal azonban, frissített szoftverrel a gömbben pontosabb tippeket igyekszünk adni, főleg, mivel jómagunk is hittünk a tippnek, és ez megbosszulta magát… Először is lássuk a múlt heti eredményeket.
Talyigás Péter
2015. március 28.

Út a 16 közé

Főszerkesztő úr megkért, hogy írjak a kupaküzdelmekről. Íme. A legjobb 16 közé jutásért folytatott küzdelmek közepette került Nyugat kezébe a következő tizenhárom kártya.
Fazakas Gergely
2015. március 28.

Minek nevezzelek?

Kisgyerekként megkérdeztem apukámat, hogy nehéz-e megtanulni bridzselni, hiszen már römizni és Fekete Péter-ezni is tudok. Hát ezt kétféleképp lehet megválaszolni, felelte: pár hét alatt el lehet érni addig a szintre, hogy az ellenfelek már ne toljanak le, azaz ne vétsek „renonsz” hibákat, az több év, amíg a partnerem – ez az első években kizárólag ő lehetett – ne lásson hibákat a játékomban.
Lázár Kornél
2015. március 26.

Fiatalok Amszterdamban – White House 2015

Szombaton ismét útra kelünk, hogy megnyerjük az amszterdami White House-t. A magyar különítmény: Fischer Brigitta–Lázár Kornél, Konkoly Csaba–Szirmay-Kalos Barnabás.
Koltai Gábor
2015. március 25.

Innen-onnan – Magyar Kupa 6. játéknap

Kerestem olyan partikat a különböző kupákból, amik nem túl bonyolultak – de könnyen el lehetett rontani őket.
Bozzai Bence
2015. március 22.

Mi lesz itt? – Magyar Kupa 7. játékhét

Egy mesternek is kell továbbképzés: miután Gulyás Dani éppen Nepálban tanulja a jóslás legújabb fortélyait – köztük azt, hogy a napfogyatkozásból hogyan lehet megállapítani, hogy melyik csapat fog nyerni –, addig jómagam azt a feladatot kaptam, hogy elemezzem kicsit ki, hogyan állnak a meccsek a Magyar Kupában, valamint, hogy megjósoljam, hogyan alakul a major kupások sorsa.
Gulyás Dániel
2015. március 14.

Mi lesz itt? – Magyar Kupa 6–7. játékhét

A főágon 16 csapat maradt, ott újabb 64 leosztásos, kétnapos, vagy ha úgy tetszik, kéthetes párharcok jönnek, lejjebb új kupák debütálnak. Mi mindenesetre a Treff Kupától a Magyar Kupáig minden sorozat minden párharcára tippelünk, és szerző hármasunk föleleveníti, mi történt az elmúlt két hétben, értékelik, hogy ültek az előző tippjeik.