Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Lázár Kornél - 2015. március 26.

Fiatalok Amszterdamban – White House 2015

Szombaton ismét útra kelünk, hogy megnyerjük az amszterdami White House-t. A magyar különítmény: Fischer Brigitta–Lázár Kornél, Konkoly Csaba–Szirmay-Kalos Barnabás.
Az elmúlt két évben nagyon közel kerültünk hozzá; 2013-ban ezüstérmes lett a csapat (a helyemen Wagner Zsolt részvételével), 2014-ben pedig 1 VP-vel maradtunk le a négynapos körmérkőzés végeztével az elődöntőről, végül holtversenyben 5.-ek lettünk (a szervező mindig 24-25 csapatot szokott meghívni).
 
Idén picit más a formátum: bemelegítésnek a szokásos Patton vasárnap, majd hétfőtől a lényeg: kétnapos körmérkőzés A- és B-csoportban (12-12 csapat), harmadik nap a csoportok első hat helyezettjei alkotják az új A-csoportot, a többiek a B-t, majd negyedik nap A1+A2+A3+B1 játsszák az elődöntőt, ötödik nap pedig a döntő következik.
 
Tele energiával és bizalommal indulunk neki a versenynek, már rutinosak vagyunk (sokadik White House mindenkinek), összeszokott a csapat, jól „dolgozunk” együtt, Brigi, reméljük, ismét tart városvezetést Amszterdam építészeti kincseit kiemelve.
 
Szurkolóinknak üzenjük, hogy bármilyen módon kinyilvánított biztatást örömmel fogadunk. Hajrá, Magyarország!

A BBO-közvetítések menetrendje (egy időben egy meccs): itt
A verseny honlapja, bulletinek, fotók, archívum: itt

Direkt link az eredményekhez: itt
A verseny részletes tájékoztatója és a csapatok összeállítása: itt