Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor - 2015. március 25.

Innen-onnan – Magyar Kupa 6. játéknap

Kerestem olyan partikat a különböző kupákból, amik nem túl bonyolultak – de könnyen el lehetett rontani őket.
 
 
 
 
Káró-Treff Kupa
2. leosztás  


Az 5 kőr ellen elindultunk egy pikk figurával, partnerünk pedig beletesz egy lapot. Ha ezekben a helyzetekben mindig lapszámjelzést játszunk, akkor páratlan számú pikket jelzett, ha a kérés-nem kérés van az első helyen nálunk, akkor meg kéri a pikket. Mit hívunk az egyik, és mit a másik esetben? Mit hívunk akkor, ha a partnerünknek páros számú pikkje van, és mit akkor, ha nem kéri a pikket?
 
Egy biztos, ezeknek a jelzéseknek nagy szerepük van, és az eddigiekből talán az is sejthető, hogy a parti sorsa a második ütésben dől el. Mielőtt továbbmennénk, gondoljuk végig a négy különböző esetet úgy, hogy közben próbáljuk kirakni a nem látott lapokat.
 
A felvevő kezében öt kőr van _hat nem valószínű, hiszen passzolt az első helyen, néggyel meg nem ugrált volna_, és azt kell feltételeznünk, hogy adut nem fogunk ütni. Az elosztása érdekes, meg a treff dáma helyzete. A partnerünkről annyit tudunk, hogy harmatgyenge, tehát legalább négyes pikkje van. Megvannak a megoldások a különböző esetekre?
 
Menjünk sorban.
– Ha az indító kijátszást mindig kérés-nem kérés követi, akkor a partnerünk észreveheti a problémánkat. Ha van treff dámája, akkor nem kell kérnie a pikket _„hívjál mást”_ – ha nincs, akkor meg kérnie kell a pikket _„ne hívjál mást”_. Olyan helyzetekben mindig kérnünk kell, amikor a szín folytatásából nem lehet baj, a fordulásból viszont igen. Ez pont ilyen eset. Az is látszik talán, hogy egy teljesen ütéstelen lappal is meg lehet tömni egy felvételt, ha rosszul jelzünk. Általában az ilyen helyzetekben _amikor biztos nem fogunk ütésbe kerülni_ kell a partnerünknek leginkább segíteni, ha „minden nálunk van”, akkor nem olyan fontos, hogy jól jelezzünk.
 
Az indító kijátszó feladata egyszerű. Ha a partnerénél van a treff dáma, akkor treffet kell hívnia, hogy a káróra a felvevő ne tudjon eldobni egy rossz treffet. Ha meg a felvevőnél van, akkor meg nem szabad treffet hívnia, mert lehet olyan elosztás, amikor mindenképpen kiáll egy treff.
 
Ilyesmi a felvevő lapja, amikor treffet kell hívni: xxx, AQTxx, Txx, xx _vagy xxx, AQTxx, Tx, xxx_ – és ilyesmi akkor, amikor nem szabad: xx, AQTxx, Txx, Qxx _vagy xx, AQTxx, Txxx, Qx_.
 
– A másik eset kicsit bonyolultabb _amikor lapszámjelzést játszunk_, de az előző eset elemzése segít. Ha alaposan megnézzük, hogy mikor kell treffet hívnunk, és amikor nem, akkor észrevehetjük a lényeges momentumot. Ugye megvan? A felvevő elosztásában kell keresni a megoldás kulcsát, ha összesen hat minor színű lapja van, akkor mindenképpen marad egy kiadó treffje, ha viszont csak öt lapja van ezekből a színekből összesen, akkor a káró ász kiadása után már megválhat egy rossz trefftől. Ez utóbbi esetben tehát meg kell hívni a treffet, az előbbiben meg nem. A partnerünk lapszámjelzése segít megoldani a helyzetet, mivel csak az a kérdés, hogy két vagy három pikkje van a felvevőnek.
 
Érdekes az, hogy mindkét jelzésvariációval célhoz juthatunk, csak akkor vagyunk bajban, ha nem tudjuk, hogy mit jelez a partner. Általános szabály a licitrendszerre és az ellenjátékra az, hogy a legegyszerűbb szisztéma is eredményes lehet akkor, ha jól _és a partnerünkkel szinkronban_ alkalmazzuk, és a leghatásosabb szisztéma se segít akkor, ha elrontjuk, vagy a partnerünkkel nem vagyunk azonos hullámhosszon. Még egy jó tanács: ne váltogassuk túl gyakran a megállapodásainkat, mert a bizonytalansággal többet veszíthetünk annál, mint amennyit egy jobb szisztémával nyerhetünk. Mi is elfelejthetjük, meg a partnerünk is, hogy utoljára miben egyeztünk meg – és ez a legrosszabb.
 
Végül térjünk vissza a partira – ugyanis egy kérdés nyitott maradt. Ha meg kell hívnunk a treffet, akkor meghívjuk – ez nem gond. Ha nem, akkor valami mást kell hívnunk – de mi legyen az? Legyen a felvevő lapja xx, AQTxx, Txx, Qxx – és nézzük meg, hogyan fog játszani a különböző folytatásokra.
– A pikk hívást ellopja, kétszer aduzik, és hív egy kárót
– Az adu hívást a kézben üti, lop egy pikket, lehív még egy adut, és úgy hív kárót
Mindkét esetben kényszerhívásba kerültünk, és szállítjuk a hiányzó ütést – tehát ha a treffet nem folytatjuk, akkor a második ütésben a jó hívás a káró ász.  


_Hazárdőrök figyelmébe: káró ász, kis pikk a bubihoz, káró vissza játékra 300 pontot írunk fel – a szerk._
 
Pikk-Kőr Kupa
12. leosztás  


Nyugat helyén 4 pikkben landoltunk, indulás a kőr tízes. A fiktív licitmenetet ne elemezzük, „meg lett erőszakolva” ahhoz, hogy ebbe az érdekes felvételbe juthassunk. Csak néhány helyen lett ez a felvétel _nem csodálkozom rajta_ – és sehol sem lett meg _szerintem még a „menők” közül is többen elbukták volna_.
 
Első ránézésre egy adu, egy káró és két treff kiáll – tehát valami csoda kell. Ez lehet valami tömés _az szinte mindig számba vehető esély_, de lehetnek olyan kiosztások is, amikor ellenjátékosok hibája nélkül is teljesíthetünk. Ez utóbbiak az érdekesek, ezeket a lehetőséget keressük meg.
 
A két treff kiadót akkor lehetne megúszni, ha dáma-bubi vagy szingli ász lenne valahol, és eliminált helyzetet tudnánk előállítani – ez szóba se jöhet. A káró kiadót meg lehet úszni, ha a káró 6–1 egy szingli figurával _ez nem nagy esély_. Esetleg a felmagasodó treffjeinkre el lehetne dobni két kárót, ha úgy fekszik a káró, hogy egyik oldalról se lehet bolygatni _balra a király, jobbra a bubi_. Ez elég reális esély.
 
Odáig egyszerű, hogy ütünk a kőr ásszal, és jobb híján aduzni kezdünk. Kihívjuk a pikk dámát, Dél kicsit tesz, Észak meg a bubit. Ez egyrészt jó hír _hiszen most egy újabb esély nyílt meg_ másrészt rossz _mert egy esély viszont eltűnt_. Látszik?
 
Nem fogunk tudni a felmagasodott treffekre két kárót dobni, mert a négyes adu miatt kirövidülünk. Az ellenfelek mindig kőrt hívnak, és mire a treff magas lesz, addigra „beállunk aduban”. Ha most kétszer aduzunk, tehát kiadjuk az adu királyt _hogy a végén a káró ász meg a két magas treff maradjon az asztalon_, akkor lehívhatnak még legalább egy kőrt – ha meg csak az adu ászt hívjuk le, és kinn hagyjuk a királyt, akkor meg csak egy rossz kárót tudunk eldobni, a másikat kiadjuk.
 
Mi lett az újabb esély, amivel a parti elején még nem számoltunk? Az, hogy a kirövidülés veszélyét a javunkra fordítva megütjük az összes adunkat, egy kőrt, két kárót és egy treffet. Ekkor viszont el kell találnunk a kárót _ami nem nehéz, az egyik figurát kell Északhoz tennünk_, és Délnél kell legalább hármas kárónak lenni.  


Nézzük a teljes leosztást, és azon a játék menetét. Megütöttük a kőrt, hívtunk két pikket, és most jöhet a káró dáma. Észak fed, megütjük és lopunk egy kőrt. Most újabb káró jön, és Észak még azzal próbálkozhat, hogy elhív a treff ász alól _abban reménykedve, hogy van bubink és rosszul megyünk el ebbe a treffbe _és akkor lemaradunk a treff ütésről_. De résen vagyunk, ütünk a királlyal, lehívjuk a magas kárót és lopunk még egy kőrt. A maradék két adunkkal is ütni fogunk, így összejött a tíz ütés.
 
Érdekesség, hogy most, a 4–1 adu esetén nem hívhatunk a káró ütésünk betakarítása előtt kétszer treffet, mert akkor a harmadik treffbe Dél eldobhatja a harmadik káróját, és kiadunk négyet.
 
Magyar Kupa
27. leosztás
Most is ellenjátékot játszunk – de később lesz egy kis felvevőjáték is.  


Pikk hármas az indulás _11-es szabály_, a felvevő üt az asztalon a bubival _kézből a hatost teszi_, és nem hív azonnal – tehát van egy kis időnk arra, hogy elmélázzunk. Feladatunk akkor lesz, ha a felvevő most kőrt hív – gondoljuk meg, hogy van-e olyan eset, amikor annak ellenére el kell robognunk az ásszal, hogy az nyilvánvalóan ad egy kőr ütést. Kxx, Kxx, AKJx, Axx, vagy AQx, Kx, KJxx, AJxx, vagy ezekhez hasonló lapok esetén az időben megszerzett egy kőr ütés elég a teljesítéshez – míg a kőr ásszal való elmenetel buktat. Ha a felvevőnek ilyesmi lapja van: AKx, Kxx, Kxxx, AJx, akkor a kőr ász elmenetelünket meg fogja köszönni, de ekkor másképpen is tudott volna teljesíteni _üt a kőr királlyal, visszahívja a kőrt, és amikor kiderül a kőr fekvés, akkor a partnerünk dubló káró ászát megjátszhatja. Persze van még sok más variáció is _főleg akkor, ha a felvevőnek lehet négyes pikkje is az adott licitmenetben_, és talán még olyan lapok is lehetnek, amikor a kőr ász elmenetel adja a partit.
 
Mindenesetre a kőr ásszal ütni kicsit szokatlan megoldás, de nem lehetetlen, hogy az adott partiban nyerő. Mivel a kőrt még az ásszal való elrohanás után is tartjuk, ezért ez most szóba kerülhet _ha csak AJ9 lenne a kőrünk, akkor kevésbé, pedig még akkor is lehet jó_.
 
A lényeg az, hogy ha a felvevő egy mellékszínben próbál a parti elején egy ütéssel meglógni – akkor azt ne hagyjuk, ha viszont a hosszú színét kezdi el kidolgozni _és valószínűleg folytatni fogja a színt_, akkor meg ne segítsünk neki.. Hogy most melyik eset forog fenn? Ha mindig, minden helyzet egyértelmű lenne, akkor a jó játékosok meccsei mindig döntetlennel végződnének. Ha viszont az asztal mellett mindig kiszámolnánk, hogy melyik esetnek nagyobb a valószínűsége – akkor a meccsek soha nem fejeződnének be időben.
 
Az ellenjáték szerintem nem teljesen egyértelmű ebben a helyzetben, felejtsük is el. Nézzünk helyette egy felvevőjátékot, az indulás most is a pikk hármas.  


Két pikk és négy treff ütésünk biztosan van, ezekhez kell még három ütést szereznünk. Ez könnyen fog menni, hiszen a kőr hívásunkba nem nagyon fognak „üresben” elmenni az ásszal. Ha a királyunkat megütik hátul, akkor védve vagyunk a pikk hívással szemben – és utána már bárkinek kiadhatjuk a kárót. Ha mégis elmennének a kis kőr hívásunkba az ásszal, akkor lehet, hogy így négy kőr ütésünk keletkezne – ami még sok is.
 
Rendben van ez így, vagy valamit nem vettünk figyelembe? Van nagyobb esélyű játék ennél?
 
Bizony van olyan játék, ami százszázalékos, míg a kőr hívás ennél biztosan rosszabb esélyt nyújt. Ha tőlünk jobbra van a káró ász, akkor a kis káró hívásra nem mehetnek el vele _mert akkor három káró ütésünk lesz_ – ha mögöttünk ütnek a káró ásszal, akkor meg van tempónk egy kőr ütés kidolgozására. Ha az első kárót ütöttük az egyik káró figuránkkal, akkor le kell menni treffel és most már bármelyik piros színt hívhatjuk. Most se üthetnek előttünk „üresben” az ásszal, így a másik piros színben úgy tudjuk megszerezni a hiányzó ütést, hogy közben nem tudnak leütni három pikket a két ászon kívül.