Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Scharnitzky Péter
2011. június 3.

Utazás a turista osztályon – IMP II.-III. osztály 7. forduló

Rendkívül hektikus játéknapon van túl a másodosztályú mezőny. A párok több mint harmada (12 pár) szerzett vagy vesztett legalább 40 IMP-t, így jelentősen átrendeződött az állás. A zárás előtt egy fordulóval már nagyon valószínű, hogy a vezető két-három pártól már nehéz lenne elvenni a feljutást mindkét osztályban. De ez semmi ahhoz képest, amit az I/A-ban a vezető Bódis–Harangozó–Szalay trió elért az utóbbi két játéknapon: közel 160 IMP-t szereztek a nyolc oktáv alatt, ami párját ritkító.
Koltai Gábor
2011. június 1.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (VI.): Bolgár Pál

Folytatjuk Kovács Misivel a múltidézést, és továbbra is a legendás Góth csapatnál maradunk, mivel van még egy pár parti a tarsolyban róluk. Bolgár Pali nemcsak nagyon jó zsugás volt, de az egyesület főtitkáraként nagyon sokat tett a sportunkért is. Leginkább Góth Gabi bácsival (a képen a Góth-csapat), vagy azzal a „Rímhányó” Romhányival játszott a sokszoros bajnokcsapatban, akiről majd egy más helyen fogunk megemlékezni, mivel a verseivel ellentétben a partijai közül nem tudunk felidézni egyet sem.
Szalay György
2011. május 30.

Négy(száz) csapás – IMP I/A-B 6. forduló

Közeledik a hajrá, élesedik a küzdelem, észnél kell lennünk. Nézzük a legutóbbi keddi játéknap négy izgalmas felvevőjátékát! Négy feladvány, öt felvétel.      
Szalay György
2011. május 30.

Négy(száz) csapás – értékelés, IMP I/A-B 5. forduló

Négy feladványt adtunk fel az IMP bajnokság ötödik keddi játéknapján játszott felvételek közül, most következzen az értékelésük.    
Scharnitzky Péter
2011. május 26.

Utazás a turista osztályon – IMP II.-III. osztály 6. forduló

A bajnokság háromnegyedéhez közeledve sem mondhatunk még semmi biztosat a legizgalmasabb kérdésekről: kik jutnak feljebb, és kik lesznek kénytelenek jövőre egy osztállyal lejjebb játszani. Az viszont nagyon valószínű, hogy megszületett a bajnokság eddigi legnagyobb írása: a 2800 (öt bukás rekontrázva bellben) több mint 21 IMP-t jelentett a szerencsés párnak.
Szalay György
2011. május 21.

Négy(száz) csapás - IMP I/A-I/B 5. forduló

A most következő négy partiban is az IMP-versenyek lelkére, védekező középpályására, vagy ha úgy tetszik, Bud Spencerére, azaz a gémekre fókuszálunk. Mondjuk azért beerőltettünk egy szlemet is, hogy ne teljen eseménytelenül az élet a kártyaasztal mellett.    
Scharnitzky Péter
2011. május 19.

Utazás a turista osztályon – IMP II.-III. osztály 5. forduló

Úgy látszik, kezd berozsdásodni az osztó program, mert már nem csak a nyolclapos színek maradnak el, de hetesből is csak kettőt kaptunk. Ettől függetlenül most is adódtak érdekes partik, nehezebb döntési helyzetek, amelyek közül néhányat be is mutatok.  
Koltai Gábor
2011. május 17.

Kupán innen, kupán túl – a magyar kuparendszerek krónikája

Így kupázgattak eleink! Rovatunk éberen figyeli bridzséletünk minden fontos rezdülését, így aztán nem térhetünk ki az idei kupaversenyeket kísérő viták elől sem. Szakíróink feldolgozták az elmúlt több mint ötven év kupaküzdelmeinek tapasztalatait, és javaslataikat sem rejtik véka alá.
Gyárfás András
2011. május 16.

A BBO-n láttam... – Egy sikertelen Grosvenor-csel

Pompás érzés ász, dáma, bubi vezetésű színnel elfogni a mögöttünk levő királyt, egyszer (harmincéves bridzspályafutásom alatt) nekem is sikerült… Gondolom, ezt a trükköt próbálta Nyugat az alábbi partiban, amelyet nemrég láttam a BBO-n, a Trondheim Juniors versenyen.
Scharnitzky Péter
2011. május 11.

Utazás a turista osztályon – IMP II.-III. osztály 4. forduló

Félidejéhez érkezett a bajnokság, lassan kirajzolódnak az erőviszonyok, de az értékelés sajátosságai miatt még mindig elképzelhetők nagy változások. Néhányan talán csalódottan mentek haza, mert a bajnokság során először nem kellett megküzdeniük egyetlen partiban sem nyolclapos szín licitálásával, igaz egy 7–5-ös elosztás azért előfordult. Persze egyéb érdekességek is akadtak.