Így kupázgattak eleink! Rovatunk éberen figyeli bridzséletünk minden fontos rezdülését, így aztán nem térhetünk ki az idei kupaversenyeket kísérő viták elől sem. Szakíróink feldolgozták az elmúlt több mint ötven év kupaküzdelmeinek tapasztalatait, és javaslataikat sem rejtik véka alá.
Amikor Tóra Oszkár főrendező 1953-ban a hazai bridzsélet „15 éves kényszerpihenője” _Cohen Rafael_ után azon töprengett, milyen versenyformát ajánlhatna az érdeklődő közel száz csapat számára, nem volt könnyű helyzetben.
Index.null
A kiemelésekhez ma alkalmazott élő mester lista akkor bizony egészen mást jelentett. Emellett korántsem lehetett biztos abban, hogy az első versenyt követheti-e folytatás. Így aztán a Dózsa György úton, a MÉMOSZ-székházban, Sztálin vigyázó szoborszemei előtt egy mezőnyben indultak a csapatok a Leonardo Kupáért. A forma annyira bevált, hogy télen és tavasszal is megtartották. Ezzel valószínűleg a focistákat utánozták, hisz ne feledjük, akkor a magyar futball világhírű brand volt. Persze a korabeli kupaverseny jobban hasonlított a mai bajnokságra: néhány év után már több osztályban rendezték, 32 leosztásos körmérkőzésekkel, de a végén abszolút rangsorral. Elvitathatatlan azonban, hogy minden hazai bridzsversenyzés alapja a kupaverseny. Az 1956-ban indult párosbajnokságokba is a kupaverseny adott osztályának párjai nevezhettek. És ugyanekkor indult ősszel az első csapatbajnokság, amely némileg háttérbe szorította a kupát. Ez utóbbit kieséses rendszerben tervezték, amely azonban még sokáig nem valósult meg. _Persze, KO-index nélkül nem könnyű…_
Az első _ún. demokratikus_ fordulat 1958-ban következett be, amikor az akkori VRB két lebonyolítási formára terjesztett javaslatot a csapatkapitányok elé, akiknek a nevezési lappal szavazniuk is kellett ezekre. Az első teljes körmérkőzést, 16 leosztásos fordulókat irányzott elő a négy 15 csapatos, egyforma erősségű selejtező csoportokban, ezt nyolcas döntő követte volna szintén 16 leosztásos meccsekkel, összesen 12 versenynapon át. A második svájci rendszert javasolt, 32 leosztásos meccsekkel, az 1957. évi csb abszolút rangsora alapján, öt fordulón keresztül. Ezt követte volna szintén 32 leosztásos körmérkőzés, hat osztályban, tízes csoportokban, összesen 14 versenynapon keresztül. _A képen akcióban a Widder csapat: jobbról a kapitány, dr. Widder Lajos éljátékosának, Proniewicz Ferencnek kibicel_
A kapitányoknak nem tetszhetett a svájci rendszer, és figyelmüket a minél reálisabb eredményt hozó kupakeret megalkotása kötötte le. Ez alighanem 1961-re készült el, amikor 16 négycsapatos selejtezőcsoportból, amelybe minden osztályból egy-egy csapatot sorsoltak, körmérkőzéssel vezetett az út a legjobb 32-be. Itt négyszer négy csapatos középdöntő után alakult ki a nyolcas döntő mezőnye, 32 leosztásos meccsekkel és 16 hét után lett meg a győztes.
Bajnokságszerű rendszer
Az így megalkotott kupaverseny azonban annyira hasonlított a bajnoksághoz, hogy egyesek megszüntetését javasolták. Így a válogatott versenyző Gábor István: „A legnagyobb érdeklődés a bajnokságot kíséri, miután a kupaversenyre 15-20 nevezéssel kevesebb érkezik. A feljutás lehetősége és a kiesés elleni harc nagyobb tömegeket mozgat meg, és ez a legfontosabb. A kupaversenyek selejtezői a nagy erőkülönbségek miatt rendszerint érdektelenek és nem szolgálják a tömegek mozgósítását.”
A svájci rendszert támogató reformerek azonban nem hagyták magukat, és 1963-ban, majd 1964-ben, minden szavazást mellőzve, bevezették az új szisztémát. Előbb öt, majd hét svájci forduló vezette be a kupaversenyt és határozta meg a nyolc-, később tízcsapatos döntő mezőnyét. Az új lebonyolítás bevallott célja volt, hogy a kezdő játékosok megmérkőzhessenek a menőkkel. Ezt igazolva látták azzal, hogy 1964-ben az Óbudai Hajógyár négy első osztályú csapattal is játszhatott a kupában. _A képen a Góth csapat: Kovács Jenő, Kaufmann István, Gárdos István, Góth Gábor_
Ez azonban a többségnek nem lehetett komoly bizonyíték; sötét korszak következett a kupaversenyekre, és 1964-ben be is szüntették őket. Helyüket a kétfordulós csb-k foglalták el. Minden bizonnyal ezeket hívhatjuk a legreálisabb eredményt hozó hazai bajnokságainknak.
„Főnix-kupa”
A kupa azonban szerencsére nem hagyta magát, és 1968-ban olyan innovációkkal lépett elő, amelyek meghatározónak bizonyultak a hazai bridzséletre vonatkozóan. Létrejött az első országos „bajnokság” azzal, hogy a nyolcas döntőbe két-két helyet garantált a legjobb miskolci _itt akkortájt két osztályban folytak bajnoki küzdelmek_ és pécsi csapatoknak, meccseikre pályaválasztói jogokkal. A budapesti selejtező legjobb nyolc csapata pedig végre kieséses rendszerben feleződött meg.
A rendszer idővel tökéletesedett, a hetvenes évek első felében Budapesten nyolc selejtezőcsoportban folytak előcsatározások, az első kettő került tovább az egyenes kieséses ágra, a legjobb négy pedig a legjobb négy vidéki csapattal küzdött meg az elődöntőbe jutásért. 1975-től már a selejtezőkből több csapat jutott tovább, végül nyolc fővárosi és négy vidéki csapat jutott a két hatos csoportban rendezett „nagydöntőbe”, és a csoportok első két helyezettjéből alakult ki a legjobb négy mezőnye.
Egyetlen vissza-visszatérő probléma volt abban az időben: jelentkezés alapján lehetett vagy a keddi, vagy a csütörtöki csoportokba kerülni, ezért a csoportok között igen nagy különbségek voltak. Ezért a keddi csoportokból egy idő után már többen juthattak tovább, így alakult ki a kieséses főtábla. A kupára nevezett csapatok száma hatvan körül mozgott, és általában hat csoportban zajlottak a selejtezők.
Alighanem a nyolcvanas évek második felében jött divatba a „vigaszág”, és tértünk vissza a vidéken rendezett középdöntőkhöz. Ebből az időszakból legfeljebb az eredménylistákban találhatunk valami információt a kupákról, de azt se minden évben….
A kilencvenes években legalább már a kupavégeredmények szerepelnek a Bridzséletben, a lebonyolítási rendszer akkor se nagyon. De 1995-ből és 1996-ból nemcsak részletes beszámolót találtunk, de pár szót a rendszerről is: vigaszág, fővárosi legjobb négy a vidéki legjobb négy ellen – ezt lehet a tudósításokból kiszűrni.
Végére érve kupatörténelmünknek, átnézve az összes, legtöbb esetben rövid, ismétlődő kiírást, sehogy se értettük, hogyan voltak képesek eleink minden kiemelési rendszer nélkül megoldani a rendezést. Személyes interjúkból kaptuk meg a választ: a csoportbeosztásokat egyszerű sorsolással végezték el, amihez a francia kártya lapjait használták. Úgy látszik, a korabeli kártyások még elfogadták a szerencse forgandóságát.
Tanulság az átnézett több mint ötven év _és annak erősen szubjektív összegzése_ alapján: nagyon sok meglepetés volt, sok jó csapat korán elvérzett elvileg sokkal gyengébbektől kikapva, és sokszor volt meglepetés maga a győztes is. A kupa már csak ilyen – ritkábban hozza a papírformát, mint egy sok meccsből álló körmérkőzés.
Emlékezzünk meg a legfontosabbakról!
A kupaversenyek leghűségesebb részvevője a Wellner csapat. Már 1960-ban az indulók között volt, és az idei 14. hely az egyik legjobb helyezése. Két vidéki győztes született, mindkétszer Miskolc csapata nyert. Legsikeresebbnek a Taurus bizonyult 13 győzelemmel. _A képen az ifjabb játékosgenerációknak is ismerős arcok_
„Jogutódaikkal” idén is találkozhatunk a nyolcas döntőben. Őket követik, sajnos a győzelmeik növelésének reménye nélkül, a Góth-csapat hét és a Widder-csapat négy kupasikerrel. Vasárnap 59-edszer hirdetnek Magyar Kupa-győztest.
Szerény javaslat
Ígéretünkről sem feledkezhetünk meg! Hiszen kell, hogy legyen szavazata Tóra Oszkárnak és versenyrendező utódainak a jövőbeli lebonyolításra vonatkozóan. Bízunk abban, hogy jól értettük tanácsaikat, és írásbeli javaslatunkat eljuttattuk a VRB-hez.
A bő félévszázadnyi hagyomány alapján és a mostani lehetőségeknek legjobban megfelelő lebonyolítás:
– 8 selejtezőcsoport _irányított sorsolással, például: a második legjobb a B csoport kiemeltje_
– Algoritmus és a selejtező eredményei szerinti 32-es főtábla _A1–H4, B2–G3…_
– Egyenes kiesés a legjobb négy csapatig
– Egy mérkőzés egy-egy budapesti és vidéki csapat között vidéken
– Elődöntő, döntő ismét Budapesten