Kezdőoldal

András Imre egri sporttársunk, a beszorítások alapos ismerője és rendszerezője a budapesti Európa-bajnokság alatt tudósítani fogja a Groupama Aréna eseményeiről a Bridzséletet. Minden nap délben egy különleges fogást igyekszik majd bemutatni a versenyről. Az Eb alatti sorozatának sokrészes előhangja ezzel a cikkel indul. A versenyig hátralévő időben minden nap 12 órakor egy-egy régi érdekességet tár az olvasó elé, aztán június 16. után jöhetnek az aktuális trükkök a déli harangszó mellé.

Az 1937-es világbajnokság és a 80-as évek elejének nemzetközi párosversenyei után a harmadik hazai rendezésű nagy verseny. 1986. július 19. és 27. között hosszú idő után először rendezhetett Magyarország bridzsvilágversenyt, a hattagú magyar csapat egyik játékosa mesél a harminc évvel ezelőtti ifjúsági Európa-bajnokságról.

Megbocsájtani nem fogjuk, de történelmi ismereteink alapján azért felfoghatjuk miért nem illett sportágunk az ötvenes évek hazai közéletébe. Arra azonban ma sincs magyarázat, hogyan nélkülözhette a nemzetközi szövetség egyik alapító tagjának (ahogy arról sorozatunk első részében írtunk) részvételét az európai versenyéletben 1968-ig, amikor közösségünk már a mainak megfelelő, teljes bajnoki rendszert üzemeltetett. Az Európai Bridzs Ligába való felvételünket követően azonban minden megváltozott. Fülöp Miklós főtitkár már 1971-ben az estorili Eb-ről azzal a biztos ígérettel érkezett haza, hogy Magyarország hamarosan felnőtt Európa-bajnokságot rendezhet. Ez végül most realizálódott…

Az eddig megtartott 52 csapat Európa-bajnokságon 31 alkalommal vettek részt magyarok. Hol, mikor, kik, hány indulóból milyen eredménnyel? Ennek jártak utána a történelem rovat munkatársai, köztük ez alkalommal a jeles esemény egyik gyakori résztvevője, akinek a júniusi budapesti Eb-n is szurkolhatunk.

Magyarország idén június 16–25. között csapat Európa-bajnokságot rendez a Groupama Arénában. A Bridzsélet történelmi rovata a közelgő világverseny kapcsán cikksorozatot indít korábbi jeles hazai rendezésű bridzseseményekről. A szerzők ez alkalommal nem az eredményekre, hanem az előkészületekre, a rendezés körülményeire fordítanak nagyobb figyelmet. Az első rész az 1937. június 13–20. között a pesti Vigadóban rendezett világbajnokságról szól.

A 110 éve született Darvas Róbert tiszteletére kiírt kvíz nyertese Gyulai András, a győztes az elérhető 110 pontból 91-et megszerzett. Gratulálunk! Nyereménye a kiíráshoz hűen Darvas bridzsversenyen nyert ezüst öngyújtója. Az eredményhirdetés után következzenek a kérdések megoldásai.          

Darvas Róbert bridzsrejtvényekkel jelentkezett 1932-ben és ezekkel is hagyott el bennünket, hiszen utolsó, 1956-ban megjelent könyve is feladványokra épül. Az olvasóink számára összeállított feladatsort részben ő alkotta, részben életével, művével kapcsolatos. A különböző nehézségi fokú kérdésekre adott válaszokkal szerezhető maximális pontszámot jelezzük, de díjazzuk a részmegoldásokat is. A győztes Darvas utolsó bridzstrófeáját kapja, az ezüst öngyújtó felirata: „1955. őszi Leonardo da Vinci bridge-bajnokság, I. o. 2. hely”.

Lezárjuk a Darvas-évet. Életművéhez híven rejtvénycsokorral. Bridzs-, és sakkrejtvények, életéhez kapcsolható közismereti kérdések teszik majd próbára érdeklődő olvasóinkat. A győztes jutalma pedig egy különleges tárgy lesz Darvas Róberttől…

„A bridzsben nem lehet mindent tudni. A játékos, ha több egyenértékű lehetőség között lehet választani, az érzése után megy: a jó játékost az ösztöne jó irányba fogja vezetni” – Darvas Róbert, a Színházi Élet bridzsrovatvezetője egy riportalanyának nyilatkozatát idézi a fenti sorokkal. Darvasról egyre többet tudunk, de szinte semmit arról, aki az interjúban szerepel. Pedig a magyar bridzs csillagáról van szó, aki rövid hazai pályafutása alatt, a 30-as évek bridzsaranykorában tündökölt. A hölgy nem csak játékával, hanem megjelenésével is megbabonázta a szerzőt. A cikk befejező mondata ugyanis így szól: „A bajnoknő ránk vetette csillogó bogárfekete szemét.”

Próza, 1980 Fényképes, német nyelvű igazolványt kaptam, hogy a BH állandó belső munkatársa vagyok. Ami csakugyan kellett, mindenféle privilégiumhoz. A drága, előkelő Grand Hotelban folyt a verseny, ott szálltam meg – ráment a napi húsz pengőm, amit kaptam –, s onnét telefonáltam meg esténként, lapzárta előtt, az anyagot Budapestnek. „Drámai fordulatok!” – „Hajnali mérkőzés!” – „Kapcsolják a bécsi telefont a gyorsírókhoz!” – kiabálták a BH folyosóin. – Aztán végül ez jött: „Magyar zászlók a bécsi Grand Hotelen! – megnyertük a bajnokságot.” „Adj még anyagot. Négyhasábos cikket csinálunk.” A magyar csapattal reggeliztem mindig, addigra már ott volt a hotelban – s persze az utcán is – a BH friss száma, benne az este leadott cikkemmel. Páratlan oldalon. Ki merné erre már azt mondani, hogy „örökbecsű”?