Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Körmendy Ákos
2019. október 27.

Widder Lajos elfelejtett tanításai

Örömmel adjuk közre sporttársunk értékelő írását a magyar bridzs egyik legendás alakjáról. Cikke alkalmat ad Widder Lajos színes egyéniségének felidézésére is.
Kelen Károly, Kuttner György,
2017. május 3.

Az első bridzsvállalkozó – Molnár Harry hagyatéka

Amikor Négyesi Gyuri a megyeri temetőben felkereste dr. Molnár Harry sírját és ott egy rövid levelet hagyott, nem gondolta, hogy néhány hétre rá Dunaújvárosból kap lelkes telefonhívást. „Annyira örülök, hogy felfedeztek bennünket!” – mondta Marczinus Kati, Harri bácsi unokahúga. Bemutatjuk a Molnár-csel névadóját, a hazai bridzs aranykorának meghatározó alakját, az első magyar bridzsvállalkozót.
Csepeli Miklós
2016. november 23.

Amerikába ment, híres mestersége: bridzsező – Nagy Péter

„Holnap indulunk” – mondta Zoli egy ködös novemberi estén, miután elástuk a soha nem használt pisztolyokat a grundon. Ugyanis forradalmi hevületünk hamar lelohadt a T34-esek láttán, és inkább búcsút mondtunk a fegyvereknek. Hadat viseljenek mások, mi inkább kártyázzunk… A 21-es tűnt a legalkalmasabb játéknak, azt gyorsan abba lehet hagyni, ha az óvóhelyre kell menekülni. Zoli „véletlenül” elhozott egy zsák telefontantuszt egy rommá lőtt trafikból, így nem kellett a spájzba menni játékpénzként használandó babszemekért. Mint utóbb kiderült, szerencsénk volt, az oroszok már ott lapultak…
Kuttner György
2016. június 20.

Bridzskiállítás Pesten

Amikor Clément Turpin kedden, Bordeaux-ban a sípjába fújt, Ottlik Géza átment a Kálvin téren és látogatást tett az IF Kávézóban. A jelenetet Kállay Gáborné, Ferencváros alpolgármestere idézte meg az Ottlik és a bridzs kiállítás megnyitásakor. Az elnevezést, a nagylelkű házigazda, Hoffmann György adta, minden előzetes konzultáció nélkül. Mi, bridzsezők alighanem óvtuk volna ettől, mert nehezen felmérhető Ottlik hozzájárulása játékunkhoz.
András Imre
2016. június 10.

Ínyenc fogások ebédre VI. – Egy színben sem egyszerű

Sorozatom előző részében sok színnel és sok-sok színelemmel gyűlt meg a bajunk. Vajon egyetlen szín esetén kevesebb a probléma?
András Imre
2016. június 9.

Ínyenc fogások ebédre V. – Satu, ugratás és társaik

Sorozatom előző részében a több színelemet is érintő beszorításokra hívtam fel a figyelmet. Ha sok a színelem, biztosan van közösen védett szín is. Most a közös védelmek legegyszerűbb változatait mutatom be. Ezek a változatok a beszorításos feladványokban gyakran előfordulnak, és asztal mellett is felbukkannak.
András Imre
2016. június 8.

Ínyenc fogások ebédre IV. – Színre bontás

Sorozatom előző részében a harmincas évek kedvenc feladványtípusáról emlékeztem. Gyakori téma volt a blokkolások leküzdése, miközben a megfelelő ellenfelet üttetve két vagy háromszínű beszorítás adja a megoldást. A következő feladvány 1932-ben a Színházi Életben jelent meg.
András Imre
2016. június 7.

Ínyenc fogások ebédre III. – Adus húzások

Sorozatomban folytatom az előző rész adus témáját. Korábban aduelfogásokról volt szó, most az adufortélyos beszorításokon szaladunk át. Adufortélyos présről akkor beszélünk, amikor a védő aduban és még két szín védésében szenved. A meghívott negyedik szín lopásakor. A védő mit tehet? A védett szín gyengítése ütésvesztést okoz. Akkor marad az adu eldobása. Amennyiben az eldobott adu miatt a felvevő kényelmesen játszik keresztlopást vagy ütését is lehúzhatja, akkor a védő ténylegesen beszorult, farhullám vagy kiütés áldozata lett.
András Imre, Kuttner György, N
2016. június 6.

A magyar Európa-bajnok 11

Sajnálatos tény, de a legjobb hazai sportenciklopédiák sem térnek ki a magyar bridzs kiválóságainak dicső tetteire. Ezért történelmi rovatunk munkatársai hozzáláttak a könnyűnek nem mondható feladatnak, lexikonszerkesztőséget hoztak létre, ahol szívesen látnak szerkesztőket akár egy-egy szócikk megírására is. Ezúttal a budapesti Európa-bajnokság tiszteletére, eddigi munkájuk rövid előzeteseként, közre adjuk Európa-bajnokainkról összegyűjtött adatokat. Ők a magyar bridzs kezdő tizenegye.
András Imre
2016. június 6.

Ínyenc fogások ebédre II. – Adugondok

Sorozatom második cikkében még a múlt század harmincas éveit idézem. Ahogy ígértem, először az akkori idők hangulatát és kiváló játékosait mutatom be. Szinte mindenki hallott Molnár Harryról, a tótágas (dummy riverse) lejátszási módot egy időben Molnár-cselként ismerték. Leitner Ferenc, Klór László, Hilb Jenő, Lukács Pál, Bokor Imre mind-mind kiváló játékos volt. Az 1933-s egyéni versenylistán az akkori idők bajnokai is szerepelnek. Alpár Imre lett az első helyezett, őt Décsi László, Keleti Andor követte, és itt bukkan fel először a fiatal Ottlik Géza neve is. Ferenczy György zongoraművész a támadó szín visszatételével írta be magát a bridzs nagykönyvébe. Darvas Róbert a Magyar Bridge és a Színházi Élet bridzsrovatának a szerkesztőjeként írt, játszott, elemzett.