Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szappanos Géza
2013. január 24.

A pesti ászok VI. – Fej fej mellett az elődöntőért

A magyar–lengyel negyeddöntő végig szoros volt, fej fej mellett mentek a csapatok. Az utolsó etapra 1 pontos lengyel előnnyel fordult a párharc, és ugyanez volt az állás a legeslegutolsó parti előtt is. Hogy ott mi történt? Tudjuk, már sokszor elmesélték, de jó még egyszer meghallgatni. A lille-i olimpiai győzelmet fölelevenítő sorozatunk hatodik része következik.  
Szappanos Géza
2013. január 17.

A pesti ászok V. – Út a részsiker felé

A csoportkör utolsó napjai jönnek. Jól áll csapat, egyre biztosabbnak tűnik a továbbjutás, és a hajrához közeledve is reális a csoportelsőség elérése. Néhány Dumbovich-villanás, jó pár nagy győzelem, helytállás a nagy riválisokkal szemben, aztán már jöhet is az egyenes kieséses szakasz. A magyar szeniorcsapat olimpiai győzelmét felidéző Bridzsélet-sorozat derekán járunk, következzék az ötödik rész. 
Szappanos Géza
2013. január 10.

A pesti ászok IV. – Beindul a szekér

Az első, „bemelegítő” nap után mindjárt kemény csaták vártak a fiúkra, és a második nap nyitó fordulójában nagy különbséggel ki is kaptak a lengyelektől. Később kiderült, hogy ez a 9–21 a legnagyobb vereségük: ezen, egy döntetlenen és a sok győzelmen kívül már csak 14–16-okat találni olimpiai eredménylapukjon. A legerősebbnek tartott ellenfélen túlesve aztán beindult a szekér. Az olimpia második és harmadik napja következik.
Szappanos Géza
2013. január 2.

A pesti ászok III. – „Múlóban volt a kezdeti feszültség”

A kapitány kétrészes beszámolója után Szappanos Géza veszi át a szót. Nemcsak játékosa volt ő a szenior olimpiai bajnoki címet nyerő válogatottnak, de a csapat létrehozásában is főszerepe volt. A pesti ászok harmadik részében épp a verseny előzményeit eleveníti föl a saját szemszögéből, azután pedig ráfordul a magyarok olimpiai partijaira.
Bárány György
2012. december 25.

A pesti ászok II. – Összegez a kapitány

A kapitányi beszámoló első részének végén ott hagytuk el hőseinket, hogy végig dominálva a csoportjukban első helyen jutottak a legjobb tizenhat közé. A nyolcaddöntőben Szingapúr könnyen emészthető falatnak ígérkezett, de nyilvánvaló volt, hogy aztán az esetleges negyeddöntőben a világverő lengyelek kell is a farkasétvágy. Vajon hogy ízlett nekik az ínyenc menü? Győzelmek, aranyak, könnyek: A pesti ászok, második rész.
Bárány György
2012. december 21.

A pesti ászok I. – Kell egy csapat!

Régi hagyomány a Bridzséletnél, hogy az aktuális világverseny után a kapitány beszámolót ír. Az elmúlt évtizedekben ilyen esetben általában az lehetett a vizsgálat fő tárgya, arra vonatkozott a tanulság levonása, hogy már megint miért nem sikerült. Ezúttal más a helyzet. Bárány György, a lille-i olimpián aranyérmet nyerő szenior csapat – 16 leosztást játszó – kapitánya sokkal örömtelibb alaphelyzetből vágott neki a beszámolónak. Igyekszünk az eredményhez méltó módon búcsúzni az óévtől és megadni az alaphangot az újévi optimizmushoz.
Szabados Julianna
2012. december 3.

Eilat 2012 november

 
Barnaby
2012. november 13.

42. Dunaújvárosi MP párosverseny 2012. dec. 27.

Kedves Sporttársak ! Itt az évvége, ez azt jelenti, hogy újra találkozunk Dunaújvárosban, egy jóhangulatú párosversenyen ! Időpont: 2012. december 27. Kezdés: 9 óra 30 perc !! Nevezési díj: 4.000,-Ft/fő, 25 éves korig 2.000,-Ft/fő Ebéd: a helyszínen: 1500 Ft/fő (3 fogás + 1 ital) Részletek a csatolt meghívóban ! Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk ! üdvözlettel: Bánhegyi Barnabás Dunaújvárosi BridzsKlub vezető 30-2987-393
Varga István
2012. október 22.

Egy kihagyott lehetőség - parti az Ecsed utcából

Egy időben gyakran játszottam az Ecsed utcai klubversenyeken, s hosszabb szünet után az utóbbi hetekben néhányszor ismét arra jártam. Partnerem mostanában Sebes Gábor, a vele való játék pedig kellemes, sőt, néha kifejezetten élvezetes.      
Gulyás Dániel
2012. szeptember 30.

Gömbösített testnevelés – csb 4. játékhét

Lassan alakulnak minden osztályban az erőviszonyok, de még nagyon messze a vége. Lássuk, mit láttunk a gömbben a következő fordulóról!