Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. április 20.

IMP-bajnokság 2023 3. forduló

A harmadik napot játszottuk az IMP-bajnokságon, és persze ezúttal sem maradtunk meglepetés nélkül. Az I/A-ban Selmeci Dávid, egyik ifjú reménységünk kezd egyre jobban összecsiszolódni egy „nagy öreggel”, Kovács Mihállyal (csapatuk neve az Old Boys, ezért merjük így hívni), és ez ezúttal nagyon erős napban kulminált, hiszen 64 pontot szereztek, amivel máris élre törtek – összesen 73 IMP-vel vezetnek a továbbra is (talán némi meglepetésre) az élmezőnyben tanyázó Kerti–Tichler előtt, akik ezúttal is közel 25 szerzett ponttal, összességében 70-nel másodikok. Harmadik a mindig nagy esélyes és sokszoros győztes Dumbovich–Winkler, kb. 10 pont hátránnyal. A múlt heti első Harangozó–Hittmann kis mínuszt csinált, így most negyedik, míg Fris–Kovács és Hoffmann–Magyar egyaránt jól teljesítve tapad az élen állókra. A harmadik és nyolcadik között csak 10 IMP van, tehát izgalmakban ezután sem lesz hiány.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. április 13.

IMP-bajnokság 2023 2. forduló

A második játéknappal folytatódott az IMP-bajnokság. Ezúttal már 4x8, azaz 32 partit játszottunk (legalábbis az első osztályokban). Körök a körök ellen, ezúttal már kijöhetett a különbség, hogy melyik négyes erősebb, elég szélsőséges eredmények is születtek.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. április 6.

IMP-bajnokság 2023 1. forduló

Eljött az április, kezdetét vette minden osztályban az IMP-bajnokság. Ennek lényege, hogy mindenki ugyanazokat a partikat játssza, majd az eredményt átlagolják, és az ettől való eltérést kapjuk meg IMP-ben. Minden évben az első hét picit rövidebb, ugyanis ilyenkor mindenki a saját köre ellen játszik – minden pár ugyanis négyes csoportokba, ún. körökbe van osztva, melyek általában egy csapat tagjaiból, esetleg barátokból/ismerősökből állnak, végső esetben pedig random párokból, melyekkel a rendezőség igyekszik a körök erősségét kiegyenlíteni. Régebben a köröknek még gyakran nevük is volt, „Taurus kör”, „GAMAX kör”, „Galim kör”, „FÉSZEK kör” stb., de mára már nehéz lenne nekik nevet adni, mivel sokszor a csapat tagjai nem is egy osztályban játszanak.
Gulyás Dániel
2023. március 30.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 8. játékhét

Véget ért a Magyar Kupa budapesti ága, a főági továbbjutók után megvannak a vigaszágon még esélyt kapó együttesek, akik a múlt hétvégi vidékbajnokság legjobb négyével fognak a következő hetekben megküzdeni, hogy bekerülhessenek az országos legjobb nyolcba. A major kupák is véget értek, és itt sem a papírforma szerint alakult minden. Ez a hét sem telt meglepetések nélkül, hiszen az egyik fő esélyes Galim a múlt heti Lowel elleni botlás után a Nyárádi csapattal ért el vereséggel felérő döntetlent – a kiírás szerint ilyenkor az alacsonyabban rangsorolt csapat jut tovább – így Gál Péterék kiestek.
Gulyás Dániel
2023. március 23.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 7. játékhét

A Magyar Kupa budapesti ágán lejátszottuk a negyeddöntőket, illetve ezúttal a második félidőre került sor. A győztesek az országos nyolcas döntőbe jutottak, míg a vesztesek jövő héten még a vigaszágon odaérhetnek, igaz, az a győzelem először csak egy túrát jelent majd, hiszen a négy legjobb vidékihez kell utazniuk és ott nyerniük a nyolcba jutáshoz.
Gulyás Dániel
2023. március 15.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 6. játékhét

A Magyar Kupa budapesti ágán megkezdődtek a negyeddöntős mérkőzések. Ezek a meccsek a legfontosabbak, aki itt győz, már az országos legjobb nyolc közé jut, és egy plusz pihenőnapot is kap, így 64 leosztásban, két hét alatt kerül rájuk sor. Félidőben járunk, és jól látható, hogy még egyik csata sem dőlt el, de persze próbálunk tippelni a végeredményekre. A vigaszágon több összecsapás is volt, és ezúttal is kiesett néhány jobb sorsra érdemes csapat, akik közül kiemelkedik a Visoft, hiszen címvédőként, friss országos bajnokként sokkal többre számítottak a kupában.
Gulyás Dániel
2023. március 9.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 5. játékhét

A Magyar Kupa budapesti ágán a legjobb 16 közt rendeztek mérkőzéseket (egy kivételével, mivel a Gulipán–Lowel mérkőzést csütörtökre halasztották). Több meglepetés született ezúttal is, kiesett például az egyik Gamax ifi vegyes, a Gamax 2, de a Gamax 1 is megküzdött Kartalékkal, ezúttal is csak egy számjegyű győzelemre futotta. A nap legszomorúbb pillanata félidőben volt, amikor megtudtuk, hogy elhunyt barátunk, egykori kitűnő válogatott játékostársunk, Macskásy Gábor. Nyugodj békében!
Gulyás Dániel
2023. március 2.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 4. játékhét

Megkezdődött a Magyar Kupa budapesti ágának egyenes kieséses szakasza, valamint a Káró Kupában is elindult a játék (itt azok játszanak, akik nem jutottak be a selejtezőből a főágra). Bár a selejtezőkben nem esett ki igazán nagynevű csapat, és a csoportokat rendre az első kiemeltek nyerték, voltak váratlan helyezések, amik erős első körös meccseket hoztak össze.
Gulyás Dániel, Fazakas Gergely
2023. február 22.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 3. játékhét

A harmadik nappal lezárult a Magyar Kupa budapesti selejtezője. A magasan kiemelt csapatok már egymás ellen küzdöttek a csoportokon belül, hogy minél jobb helyezésükkel kiemeltek lehessenek a főtáblán, ahol a küzdelem jövő héten kezdődik.
Gulyás Dániel
2023. február 15.

Csak egy maradhat – Magyar Kupa 2023 2. játékhét

A második, középső játéknapjával folytatódott a Magyar Kupa budapesti selejtezője. Ezúttal már mindenki asztalhoz ült, és bizony néhány kisebb-nagyobb meglepetés is született. Három fordulón vagyunk túl, de még van hátra kettő, ahol a legnagyobb rangadókat játsszák majd, hiszen (többnyire) a csoportok elsője fog majd a másodikkal és a harmadikkal játszani az utolsó napon – legalábbis az előzetes kiemelés szerint.