Kezdőoldal

Ismét sok ezer játékos és érdeklődő gyűlt össze, hogy az amerikai nyári nemzeti bridzsünnepen, az NABC-n vegyen részt Washingtonban, a Marriott Wadman Parkban. A versenyek mellett kulturális programokat és bálokat is szerveztek a résztvevőknek, és két új tagot avattak a Bridge Hall Of Fame-be.

Negyedszer kezdek neki ennek a beszámolónak. Próbálom megfejteni, hogy miért. Talán azért, mert ellentmond egymásnak, amit érzek, és amit gondolok? A szívem azt dohogja, hogy a budapesti Eb a nyílt csapat számára végül elszalasztott lehetőség lett. Focihasonlattal élve: nem is arról van szó, hogy az utolsó 3 percben már csak tartani kellett volna a labdát, hanem arról, hogy még egy kapott gól is belefért volna. Kettő már nem… Az eszem azt mondja, megmutattuk, hogy a magyar válogatott világszínvonalon tud bridzselni. Ez óriási eredmény, óriási büszkeség.

Eltelt egy hónap a sikertelen, egyesek szerint tragikus budapesti Európa-bajnokság óta, és a mi és miért kérdések változatlanul élnek bennem, ezért egy öninterjú formájában felteszem ezeket, és igyekszem választ találni rájuk.

2016 sem telhetett el – az immár hatodik – kimlei bridzstábor nélkül. A helyszín, mint mindig, az idén is családunk kimlei birtoka volt, amely tűrőképességeit feszegetve minden nap képes volt elszállásolni körülbelül 30 embert, a körülményekhez képest kényelmesen. A szobabeosztást Zsófi (Bekő Zsófia) intézte szinte egyedül, és ő tartotta számon a mindennapi „emberforgalmat” is. Ilyen sok embert persze nem lehet együtt oktatni, csoportokat kellett alkotni. A csoportok megfelelő beosztását azonban nagyban megnehezítette, hogy a tudásszint nagyon sokféle volt, míg oktató, ha nem is kevés, de épphogy elegendő. Ennek megszervezése Dani (Bakó Dániel) és Zsófi kezében volt, és lehetőségeikhez mérten hihetetlenül jól végezték a feladatukat.

A partit Írország ellen játszották a magyarok a nyílt csapatversenyen, a Kemény György–Szalka Tamás párnak kibiceltem, 6 kőrig jutottak.

A budapesti Európa-bajnokság alatt két magyar zsűri is működött a Groupama Arénában, Magyar Ádám és jómagam. Az elején nagyon nagy kihívásnak tűnt a dolog, a zsűrigárda nyolc külföldi tagjából kettő a zsűrikönyv megírásában is közreműködött, négyen pedig az országuk legképzettebb tornavezetői voltak mindannyian több évtizedes tornavezetői tapasztalattal, így világos volt, hogy elég magas lécet kell megugrani.

Rég jelentkeztem már versenybeszámolóval, itt volt az ideje nyerni valamit. A bajnokság után pechesen elvesztettük az IBBF-csapatversenyt, majd rájátszásban, totál ponttal megnyertük a BAM-csapatot a Böszörményi úton, de ezekre nem volt idő az Eb szorításában. Eljött a nyár, a július (és talán az egész év) leghosszabb hétvégi párosversenyét tartották Győrben, hiszen 3x30 leosztásos hétvégét rendeztek.

A Groupama Arénában találkozunk, de nagyon elfoglalt. Kézzel írt napirendjét mutatja, sűrű a program, rengeteg az értekezlet. Igazolványa szerint a budapesti Eb vendége, de én inkább a vendéglátók közé sorolnám, csekély szabadidejében idegenvezetőként az EBL tisztségviselőit kalauzolja Pesten és Budán. Aztán az Ottlik-kiállítást javaslom, az IF Kávézót, a programokat. „Bridzs és jazz” – olvassa a szórólapon. „A két kedvencem” – mondja Retek György, és másnap már a Ráday utcában beszélgetünk házi limonádé mellett.

Mint bizonyára tudjátok, a budapesti Európa-bajnokság magyar érdekeltségű mérkőzéseiről a hagyományos BBO-közvetítésen kívül élőszóban, magyar nyelven is közvetítettünk. A többes szám első személy magyarázata, hogy – egy nyolctagú csapat tagjaként – én magam is tudósíthattam arról, hogy „csapataink harcban állnak”. Szeretném néhány mondatban körvonalazni a közvetítés előzményeit, illetve feltételrendszerét, valamint – nem mellékesen – deklarált célját, utána pedig elemezni azt, hogy szerintem mit sikerült megvalósítani és mit nem, leszűrni néhány tapasztalatot. Mindeközben kitérnék a visszajelzésekre is.

A nem is olyan rég véget érő budapesti Európa-bajnokságon azt a feladatot kaptam, hogy én osszam be, melyik mérkőzést ki közvetíti a hazai operátorok közül. Gondoltam, ha már belülről megtapasztalhattam az eseményt magát, megosztom az élményeket, s betekintést nyújtok, hogyan is „operáltunk” a tíz nap alatt.