Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2013. február 11.

Gömbölyödik már! – Magyar Kupa 1. játékhét

Indul a Magyar Kupa, ezúttal is próbáljuk majd a mérkőzések eredményeit eltalálni, a csoportmeccsek alatt azonban inkább a teljes csoportképet igyekszünk készíteni (magam és az Ifjú Tanonc).    
Boóc András
2013. február 6.

Magyar a klubban! – EBL versenybírói tanfolyam

Az Európai Bridzs Liga rendszeresen tart vizsgáztatással egybekötött továbbképzéseket versenybírók számára. Sikeres eredménnyel EBL-minősítést szereznek a résztvevők. Az elmúlt időszakban két szintre bontotta az EBL aképzéseket, regionális tanfolyamokon a kevésbé gyakorlott versenybírók, míg a Main Course-on a képzettebbek indulnak.
Szappanos Géza
2013. január 31.

A pesti ászok VII. – Irány a döntő!

Svédország legjobb szeniorjai voltak az ellenfelek Lille-ben, az olimpiai elődöntőben. A negyeddöntőhöz hasonló kiegyenlített csatát hozott a döntőért folyó küzdelem, de azért itt nem az utolsó leosztásban dőlt el továbbjutás. Mondjuk a lényeg itt sem az arányokon, hanem a győztes kilétén van – és az ezúttal is Magyarország lett!
Fazakas Gergely
2013. január 28.

Az úgy történt... – Maraton, 2013

Az állóképességen sok múlott. Nyárádi Gábor a szünet előtti utolsó fordulóban, a 42. partiban is jelen volt az asztalnál.        
Szappanos Géza
2013. január 24.

A pesti ászok VI. – Fej fej mellett az elődöntőért

A magyar–lengyel negyeddöntő végig szoros volt, fej fej mellett mentek a csapatok. Az utolsó etapra 1 pontos lengyel előnnyel fordult a párharc, és ugyanez volt az állás a legeslegutolsó parti előtt is. Hogy ott mi történt? Tudjuk, már sokszor elmesélték, de jó még egyszer meghallgatni. A lille-i olimpiai győzelmet fölelevenítő sorozatunk hatodik része következik.  
Fazakas Gergely
2013. január 23.

Az úgy történt… – MP I/B 5. forduló

„Ha tudom, hogy ilyen bátor vagy, meg is kontrázlak” – mondta Hegyi András a 26. parti számukra jól sikerült indító kijátszása után. Hangjából nemcsak a nevelő jelleget, hanem az elégedettséget is ki lehetett érezni. És mintha a bátor szót sem a pozitív értelmében használta volna.  
Szappanos Géza
2013. január 17.

A pesti ászok V. – Út a részsiker felé

A csoportkör utolsó napjai jönnek. Jól áll csapat, egyre biztosabbnak tűnik a továbbjutás, és a hajrához közeledve is reális a csoportelsőség elérése. Néhány Dumbovich-villanás, jó pár nagy győzelem, helytállás a nagy riválisokkal szemben, aztán már jöhet is az egyenes kieséses szakasz. A magyar szeniorcsapat olimpiai győzelmét felidéző Bridzsélet-sorozat derekán járunk, következzék az ötödik rész. 
Szappanos Géza
2013. január 10.

A pesti ászok IV. – Beindul a szekér

Az első, „bemelegítő” nap után mindjárt kemény csaták vártak a fiúkra, és a második nap nyitó fordulójában nagy különbséggel ki is kaptak a lengyelektől. Később kiderült, hogy ez a 9–21 a legnagyobb vereségük: ezen, egy döntetlenen és a sok győzelmen kívül már csak 14–16-okat találni olimpiai eredménylapukjon. A legerősebbnek tartott ellenfélen túlesve aztán beindult a szekér. Az olimpia második és harmadik napja következik.
Szappanos Géza
2013. január 2.

A pesti ászok III. – „Múlóban volt a kezdeti feszültség”

A kapitány kétrészes beszámolója után Szappanos Géza veszi át a szót. Nemcsak játékosa volt ő a szenior olimpiai bajnoki címet nyerő válogatottnak, de a csapat létrehozásában is főszerepe volt. A pesti ászok harmadik részében épp a verseny előzményeit eleveníti föl a saját szemszögéből, azután pedig ráfordul a magyarok olimpiai partijaira.
Fazakas Gergely
2012. december 28.

Az úgy történt... – MP-bajnokság I/B 2-3. forduló

Az úgy történt, hogy a párosbajnokság harmadik fordulójára igyekezve ezúttal Puza Lacival futottam össze a villamosmegállóban. Mindig is azt vallottam, hogy a tömegközlekedés igazi közösséggé kovácsolódó erő, az 59-es utazóközönsége is hamar megismerkedhetett az előző forduló 29-es partijával – mivel mindketten topszkórt írtunk benne (mi az egyetlenünket), de ellenkező égtájon, volt miről mesélni.