Kezdőoldal

Próza, 1980 Fényképes, német nyelvű igazolványt kaptam, hogy a BH állandó belső munkatársa vagyok. Ami csakugyan kellett, mindenféle privilégiumhoz. A drága, előkelő Grand Hotelban folyt a verseny, ott szálltam meg – ráment a napi húsz pengőm, amit kaptam –, s onnét telefonáltam meg esténként, lapzárta előtt, az anyagot Budapestnek. „Drámai fordulatok!” – „Hajnali mérkőzés!” – „Kapcsolják a bécsi telefont a gyorsírókhoz!” – kiabálták a BH folyosóin. – Aztán végül ez jött: „Magyar zászlók a bécsi Grand Hotelen! – megnyertük a bajnokságot.” „Adj még anyagot. Négyhasábos cikket csinálunk.” A magyar csapattal reggeliztem mindig, addigra már ott volt a hotelban – s persze az utcán is – a BH friss száma, benne az este leadott cikkemmel. Páratlan oldalon. Ki merné erre már azt mondani, hogy „örökbecsű”?

Cohen, Bridzsélet 1973. április Amikor egy nap késéssel megérkeztem a Grand Hotelba, folyt a játék a termekben délután, este, bele az éjszakába. Láttam, hogy nem nagyon lehet Cohen közelébe jutni, pedig szerettem volna. A hallban vagy a télikertben az „egyeztetés”-nél alig tudtam átfúrni magam a nagyrészt estélyi ruhás tömegen. A szobámból sem mertem felhívni Cohent, csak a szünetben láttam messziről, egyenes tartásával az újságírók, fényképészek közt, karján szép fiatal madonna-arcú szőke feleségével. Körülvéve mindig a nemzetközi nagyságokkal. Oroszlánnak láttam őt, a sok nagy nemes vad közt. Korai ősz csíkkal a hajában, ő volt a legnagyobb, legnemesebb ragadozó. A második este, ahogy a délutáni fordulók véget értek és indultam sietve az eredményekért, egyszerre csak elállja valaki az utamat. Felnézek. Cohenék. Azt hittem, véletlenül szaladtunk egymásba.

Pontosan nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött el Bécsben a magyar csapat részvételével a III. Bridzs Európa-bajnokság. Magyarország anyagi okok miatt nem tudott részt venni az első kettőn, így a válogatottunk ekkor szerepelt először a versenyen. Egy-két sikeres nemzetközi szereplésen viszont ekkor már túl voltak a magyar bridzsezők, ezért mindenki nagy várakozással tekintett a verseny elé. Ottlik Gézának a versenyről szóló visszaemlékezéseit és eredeti tudósításait változtatás nélkül közöljük.

– Van valamilyen elfoglaltsága holnap estére, Aelred testvér? – kérdezte az Apát kedvesen, ahogy egy reggel összefutottak a kerengőben. Aelred barát felfigyelt. Micsoda megtiszteltetés! Még soha senkit sem kértek fel az 5 pennys asztaltól, hogy csatlakozzon az Apát keddi privát partijához. Talán hallott az Apát arról a nehéz 3 szan felvételről, amit valamelyik nap teljesített?

Az 1956 utáni években tudatosodott, aligha a bridzs jelenti a legnagyobb problémát a hazai közéletben. Sőt, bridzsversenyek szervezése alkalmas lehet az egyetemisták érdeklődésének, szabad energiáinak lekötésére is. Így Darvas Róbert neve, egy időre, fogalommá vált. A megnyíló lehetőségekre az akkor még irányító szervezettel nem rendelkező, bridzsező közösség is felfigyelt. Az újrainduló folyóirat, a Bridzsélet, rendszeresen beszámolt ifjúsági versenyekről. Ezek engedélyezésében, szervezésében, különösen az ELTE és a Műegyetem ifjúsági, valamint szakszervezeti bizottságai jártak élen. Rendszeresen tartottak egyetemi bajnokságokat. Hamarosan az első országos bajnokságot is kiírták, és a versenyt az akkor elhunyt Darvas Róbertről nevezték el. Alighanem a hagyatékból ajánlottak fel vándorkupát a mindenkori győztesnek.

Arról, hogy milyen egyszerű játék a bridzs, mégsem fogjuk megtanulni soha   Sehol sem leltem rá, de mintha George Bernard Shaw-nál olvastam volna: „Munkája közben az emberek nagy része egyáltalán nem gondolkodik. Én eléggé jól megélek abból, hogy péntekenként egy órát gondolkodom.” (Ezt találtam helyette: „Az embereknek két százaléka gondolkodik, három százaléka azt hiszi, hogy gondolkodik, és 95 százaléka inkább meghal, minthogy gondolkodjék.”) Ha keddet írt volna, ránk is vonatkozna: simán nyeri a bajnokságot, aki keddenként a ráeső egy órát rutinmegoldások helyett gondolkodással tölti.

Ritka alkalom, hogy az ilyen címletű lapoknak nagyobb szerep jusson egy partiban, mint valamiféle jelzés. Az IMP-bajnokság I/A osztályában mégis élet-halálról döntött. Legalábbis arról, bukik-e a kontrázott felvétel.      

...hogy az I/A harmadik fordulója előtt nem sikerült elolvasnom Talyigás Péter legfrissebb cikkét az ötszínű beszorításról. Pedig mindig nagy örömmel látom, ha új publicisztika került a főoldalra, de most a sok munka mellett csak a bevezető gondolatokat volt időm elolvasni – hogy szerző szinte minden partiban a beszorításokat fedezi fel. Szóval, a cikket nem olvastam, és ez pont a szerző ellen bosszulta meg magát. A partnerem, Gombás Gábor összeállította rendszerből is csak az 1 szan indulást tudtam végigolvasni, úgyhogy abban maradtunk, csak óvatosan, feltűnésmentesen licitálunk és játszunk. Sajnos, a 29. partit már végképp nem volt lehetőségem 1 szannal indítani, és mivel odáig sem a szerencsével, sem a gémekkel nem álltunk hadilábon, úgy gondoltam, konzervatív brahi indulást választok.

A Cahalan-kupa egyenes kieséses versenye csak egy megyei esemény volt, de az Apát nagyon is komolyan vette. Ez nyilván nem azzal állt összefüggésben, hogy a versenyen mindemellett országos mesterpontokat is osztottak.    

Hajdu Péternek ajánlva   De csak mert ennyire ragaszkodtok hozzá. Szóval az történt, hogy elkezdtem mindenütt compound beszorítást látni. Emberi gyengeség ez, amely akkor ér utol, ha sokan dicsérik meg az emberfiát adott témában elkövetett írásáért (anyukám állítja, hogy minden kismama maga körül is csupa várandós anyukát lát – így látok én is mindenütt compound coup-ot…). Compound azt jelenti magyarul: „összetett”. Az „összetett beszorítás” elég sután hangzik: kicsit nagyképű is, kicsit semmitmondó is. De miről szól? Az egyik ellenfél két színt tart, a másik hármat (ez összesen ugye öt), ezért az általam választott név: „ötszínű”.