.jpg)
A Magyar Bridzs Szövetség megkezdte a bajnoki rendszer átalakítását. A változtatás azért vált szükségessé, mert jelenlegi rendszerünk nagyobb létszámra volt ideális, ám a versenybridzselők száma – minden erőfeszítésünk ellenére – sajnos csökken.
A kilencedik forduló sok kérdésre választ adott, de persze maradt elég sok nyitott is. Az I/A-ban a Bosszorkány újabb győzelmével megszilárdította helyét az élen, és már egyáltalán nem kizárt, hogy akár bajnok legyen, ami egészen elképesztő ugrás lenne újoncként. A Gamax igyekszik tapadni, hiszen szintén győztek, bár kisebb arányban. A címvédő Angels kicsit kikapott, és már csak hatodik.
A fenti cím nem egy új konvencióra utal. Ez egy ismert konvenció – hívás írányító kontra – arra az esetére vonatkozik, amikor rávesszük a partnerünket, hogy a buktató helyet egy tömővel induljon. Evvel elöször az 1970-es évek végén találkoztam.
Karancsi Balázs és Végh Mariann Alexandra (akit mi Szandrának ismertünk) még most is nagyon fiatal pár, de amikor elmentek Magyarországról, a legfiatalabb játékosok közé tartoztak. Bizonyára sokan emlékeznek rájuk. Az alábbi interjúval az a célunk, hogy bemutassuk őket azoknak, akik akkoriban nem vagy kevesebbet bridzseztek, és kicsit beszámoljunk az életük alakulásáról azoknak a sporttársainknak, akik hiányolják őket a magyar bridzséletből. Szandrával és Balázzsal az I. Erik Kupa apropója kapcsán beszélgettünk, ami október 19.-èn lesz online, egyedülálló módon a Magyar és a Svájci Bridzs Szövetség támogatásával és játékosaival.
A hétvégén lezárult a világbajnokság. Szombaton a döntők első félidejét és a bronzmeccseket játszották, míg vasárnapra a döntők végére került sor. A World Transnational Teams versenyen is véget értek a csaták, szombati elődöntőkkel és vasárnapi döntővel. A többi csapat BAM versenyen vehetett részt, aminek A döntőjébe a magyar vegyesválogatott is bekerült és ott szépen helyt állt.
A Magyar Bridzs Szövetség elnöksége felkért egy ad hoc bizottságot arra a feladatra, hogy tekintse át, miként szabályozható a mobiltelefon-használat azon magyar bajnoki versenyeken, amelyeket a LoveBridge technológiájával közvetítenek. A vizsgálat apropóját az adta, hogy a játékosoknak lehetőségük van hozzáférni a 30 perccel korábbi eredményekhez saját telefonjaikon, ami kérdéseket vetett fel a verseny tisztaságával, ezen belül az esélyegyenlőséggel kapcsolatban. A bizottság javaslatát – miszerint be lehetne vezetni teszt jelleggel a barométer használatát az ősszel kezdődő csapatbajnokságban (az utolsó forduló kivételével) – az elnökség elfogadta.
A 11. Nemzetközi Bridzsfesztivált a Gellért szálló emeleti termeiben tartották meg 1988. január 17–23. között. Az eseményt jelenlétével megtisztelte José Damiani, az európai szövetség (EBL) frissen megválasztott elnöke, aki francia Európa-bajnokok társaságában a versenyeken is részt vett. A jeles sportdiplomata budapesti tartózkodása alatt tárgyalt Kormos Sándorral, a Művelődésügyi Minisztérium közművelődésért felelős főosztályvezetőjével, és egyúttal felajánlotta a minibridzs módszertani anyagot az oktatás céljaira.
Terveiről húsz érdeklődő újságíró előtt adott számot. Elképzelései között között szerepelt veterán versenyek bevezetése is. A részletek kidolgozásával, a hivatalos előterjesztés elkészítésével a sokszoros bajnok, Vég Tibort bízta meg.
A nagy sikerű versenyen 45 csapat és 176 páros vett részt. Képriportunk az eseményt záró díjkiosztó bálon készült. (Fotó: Comporgan, digitalizálás: P-T Műhely)

A fesztivál abszolút győztese a fiatal holland versenyző, Marcel Nooijen lett, aki megnyerte a csapatszámot (társai: J. Daemen, Van Well, Paulissen, B. Daemen) és ezüstöt nyert a pároson (partnere: Paulissen). Képünkön éppen a szálloda étterme által felajánlott tomboladíjat, egy hidegtálat vesz át az igazgatótól. Az eseményhez Pelikán József, a fesztivál nemzetközi felelőse asszisztál

Varga István a szálloda igazgatóhelyettesétől veszi át díját a párosversenyen elért helyezéséért (partnere: Vikor Dániel) az eredményszámításért felelős Szentpéteri Judit és Pelikán József jelenlétében

A fesztivál főszervezője, Ihrig Péter Bari Istvánné társaságában a jó hangulatú rendezvényen

Turjánszky Edit, aki ezúttal egyetlen versenyszámban sem indult, a bálon nyert tomboladíjat, melyet a felajánló ad át (háttérben Ihrig Péter)

Nagy magyar siker! A versenyeken az egyetlen hazai győzelem a vegyespáros számban született. Az ezzel járó díjat Bari István, a bridzsszövetség alelnöke adja át Mezei Katalinnak (partnere: Honti László) Ihrig Péter társaságában.

José Damiani, az európai szövetség elnöke Szappanos Gézának, a hazai szövetség alelnökének ad át díjat, a csapatversenyben elért harmadik helyezésért. Csapataikkal egymás között döntötték el az ezüst- és a bronzérmes helyeket, a csata a magyar sportdiplomata beszámolója szerint egyetlen partin dőlt el
Képes riportunk elkészítéséhez itt köszönjük meg Frans Lejeune (Holland Bridzsszövetség) és Fogaras András segítségét.

2025. november 25 - feb. 3.
2025. november 29.
2025. november 29-30.
2025. december 6.
2025. december 13.
2026. január 30 - feb. 1.
2025. november 16 - máj. 10.



Ha még nem, de érdekli egy társasági játék, szellemi torna kártyával, várjuk jelentkezését! Kezdő tanfolyamaink indulásáról az alábbi linkre kattintva tájékozódhat.
Tovább