Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly
2018. december 31.

Három nagyszlem, amelyik megváltoztatta a bridzs történetét

A kontraktbridzs története tele van izgalmakkal. S nagyon jó rájuk emlékezni. Sebes Gábornak köszönhetjük, hogy a bridzs.hu-n ma böngészni lehet a Bridzsélet minden megjelent számát. Ha hozzávesszük a digitális cikkeket is, éppen a hatvanadik évfolyam utolsó cikke lehet ez. Legyen szilveszteri ajándék ez a három leosztás. A régi motorosok kettőt nyilván ismernek közülük, a harmadikat – sorrendben az elsőt – a The Bridge World legutóbbi számából puskáztam.
Szilágyi László
2018. december 23.

Janka és az undok törpék

Szombatonként gyakran uzsonnázom és persze bridzsezem a törpéknél. Maguk közé valónak tartanak, néha Törpének is hívnak. Na jó, a felvevőjátékomról nincsenek nagy véleménnyel, szerintük túl pazarlóan bánok a kis lapokkal. Ha együtt étkezünk, a nyolcadik teríték pontosan olyan pici, mint a másik hét, emiatt én kb. tizennégyszer szoktam repetázni. Kicsit emlékeztet ez engem az indonéz reistafelre.
Nagyiván Gábor
2018. december 19.

A hét játszmája – MP-bajnokság I/A 3. forduló

A 3. fordulóval mondott búcsút az idei évnek a bajnokság, mert az ünnepek miatt a verseny 2019. január 8-án folytatódik. A Homonnay Géza–Winkler Gábor pár előnye bő másfél százalékra csökkent, de jó játékukkal továbbra is biztosan vezetnek. A Fischer Brigitta–Macskásy Gábor páros feljött a második helyre, a fordulót 62,82 százalékkal Gál Péter–Kemény György nyerte. Nagyon nagy küzdelmet, szélsőséges elosztásokat és szlemekben gazdag játszmákat hozott a játéknap, a sok izgalmas parti közül nehéz volt választani. A 23. leosztás mellett döntöttem, itt a részjátéké volt a főszerep.
Homonnay Géza
2018. december 17.

Megjelent a Bridzsélet 2018 magazin

Kedves Sporttársak! Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy tíz év hiátus után ismét nyomtatott anyagot ad kezetekbe a bridzsszövetség. 2009-ben szűnt meg a Bridzsélet nyomtatott formája. Most egy 2018-at összefoglaló magazinnal jelentkezünk, amely megpróbálja összefoglalni az elmúlt tíz év eseményeit is. A magazin tagjaink számára ingyenes. Nem tagjaink 2500 forintos áron vásárolhatják meg.
Baksay László
2018. december 14.

Unoka-bridzs, 3. ütem

Örömmel és változatlan lelkesedéssel értesítelek benneteket, hogy az unoka-bridzs projekt keretében folytatódik az oktatási program. Gyerekek bridzsre oktatását, illetve nevelését indítjuk harmadszor, amelyben a szülők és még inkább a nagyszülők aktív részvételére számítunk.
Nagyiván Gábor
2018. december 12.

A hét játszmája – MP-bajnokság I/A 2. forduló

A 2. fordulót a Fischer Brigitta–Macskásy Gábor páros nyerte, de a Homonnay–Winkler pár is jól szerepelt, és 4. helyükkel az összetettben növelték előnyüket az élen. Ezúttal a 31. leosztást vesszük górcső alá, mert ez a parti több ponton is kiváló ellenjátékra adott lehetőséget, felvevői oldalról nézve pedig a gondos előrelátás vagy a jó kártyaérzék bemutatására is alkalmas.
Nagyiván Gábor
2018. december 5.

A hét játszmája – MP-bajnokság I/A 1. forduló

2018. december 4-én új korszak kezdődött a bridzsben! Beköszöntött az elektronikus, azaz az e-bridzs térhódítása, ugyanis ezen a napon a magyar és az egyetemes bridzstörténelem új állomásához érkeztünk, mivel a világon elsőként nem kártyákkal játszottak egy bajnoki fordulót, hanem a Visoft tabletjeivel, a LoveBridge nevű szoftver segítségével.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. november 29.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 11. játékhét

Az I/A-ban két nagyot hajrázó csapat (Visoft, Budaörs 17) nyerte meg a már a forduló előtt bajnok GAMAX mögött a további két érmet és jutott be ezzel egyenesen az országos csapatbajnokság középdöntőjébe. Az I/B-ben végül SZTAKI, Dienes lett az első kettő sorrendje, az osztályozót a hetedik helyről előreszaladó Izobau csípte meg. A II. osztályban fordulatos és szoros lett a hajrá, az első négy Hiányzó Málna, ELTE, Lapszámosok, No Trump sorrendben 1,18 VP belül ért célba. A csb utolsó tudósítása következik, a jövő héten már MP-párosbajnokság.
Magyar Ádám
2018. november 28.

E-zsűri – Elektronikus szabályproblémák

Jelenleg a világon egyedül Magyarországon folyik az elektronikus bridzs komoly tesztje – és az újfajta játékhoz a szabályait is meg kellett alkotnunk. Azelőtt minden könnyen ment: a WBF szabályalkotó bizottsága minden 7-tel végződő évben átírta a szabályokat (néha kevésbé, néha jobban), mi pedig lefordítottuk és alkalmaztuk. E-bridzsre viszont nem létezik szabályozás, nem volt mit lefordítani, így kénytelenek voltunk írni magunknak valamit. Azt, hogy ez tökéletes és végleges lett, nem állítom, a cél azonban az volt, hogy egy tesztfázisban lévő rendszerhez használható és tesztelhető szabályrendszert alkossunk. Ebben a cikkben bemutatom, hogy milyen szabályokat és miért hoztunk, és milyen tapasztalatokat szereztünk az első teszten, az OIMP döntőjén.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. november 24.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 10. játékhét

Bár még csak a III. osztályú bajnokság ért véget, már az I/A-ban is megvan a bajnok, hiszen hiába játszik az első GAMAX a második Galimmal a zárófordulóban, akkora az éllovas előnye, hogy már képtelenség megelőzni. A legalsó divízióban a Libella győzött. A 11 etapos túra utolsó szakasza következik.