Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2018. december 19.

A hét játszmája – MP-bajnokság I/A 3. forduló

A 3. fordulóval mondott búcsút az idei évnek a bajnokság, mert az ünnepek miatt a verseny 2019. január 8-án folytatódik. A Homonnay Géza–Winkler Gábor pár előnye bő másfél százalékra csökkent, de jó játékukkal továbbra is biztosan vezetnek. A Fischer Brigitta–Macskásy Gábor páros feljött a második helyre, a fordulót 62,82 százalékkal Gál Péter–Kemény György nyerte. Nagyon nagy küzdelmet, szélsőséges elosztásokat és szlemekben gazdag játszmákat hozott a játéknap, a sok izgalmas parti közül nehéz volt választani. A 23. leosztás mellett döntöttem, itt a részjátéké volt a főszerep.

A legtöbb pár jól választotta ki a végső felvételt, és a lejátszásban érvényesült a párosverseny taktika. Az ellenjáték néhol megcsúszott, de a játszma egyébként is az Észak–Dél vonalon ülőknek kedvezett, mivel sokszor jó ellenjátékkal se lehetett átlag felett írni. A tizenhat asztal közül tizenegy Észak játszott 2 kőrt, egy 3 kőrt, egy Dél 2 treffet, a maradék három pár pedig 3 szanzadura vállalkozott.

Dél 1 káró indulására sok helyen 2 kőr ugró válasszal mutatták be lapjukat az Északok, ezzel a klasszikus gyenge kettes lapot ígérték. Ez a felvétel mindenkinek tetszett, és Keleten vagy pikkel, vagy a treff kilencessel kezdtek. Ahol Nyugat Kelet pikk tízes hívását belső sorozatnak gondolta, ott ez a hiba három asztalon is könnyű szürt és egyúttal osztott topszkórt eredményezett, mert a Nyugaton ülő játékosok nem érezték a veszélyt, hogy ütni kell a királlyal, különben elvész egy pikk ütés. Pedig gyanakodniuk kellett volna, mert ha Északon van például a dáma, akkor a magas treffek miatt valószínűleg nem lesz ellenvonali pikk ütés. Szóval Nyugaton bíztak Kelet esetleges pikk dámájában és belső sorozatában. A felvevők köszönték a lehetőséget, és két kőr és két káró kiadása után a 140-nel 93 százalékot kaszáltak. Volt olyan felvevő, aki mohó volt, és ha már lúd, legyen kövér alapon a pikk dáma ütése után impasszt adott a bubival, de nem nyert, így csak 110 lett a vége, viszont így is 60 százalékos eredményt ért el, akárcsak azok, akik ellen Nyugat ütött a pikk királlyal.

A problémának két megoldása is lehet. Az egyik az, hogy Kelet nem a pikk tízessel kezd, hanem felülről a harmadik lappal, hiszen nincs teljes vagy majdnem teljes sorozata. A pikk hatos kezdést választotta Hegedűs Gál és Gulyás Dániel is, a pikk király ütött, mégsem írtak jó partit. A másik megoldás az, ha az ellenjátékosok az úgynevezett kódolt tízes-kilences indító kijátszást játsszák, ennél a tízes vagy a kilences kezdés nulla vagy két magasabb lapot ígér (utóbbi esetben egy felette érintkező és egy attól elszakadó lapot, pl. KT9-ből vagy QT9-ből a kilences, KJT-ből és T9xx-ből a tízes a konvencionális hívás). Folyománya, hogy a bubi hívása ígéri a tízest, de tagadja a magasabb figurát. Ez a konvenció nem csak az indító kijátszásoknál lehet hasznos, hanem új szín bontásakor is beválik. Ebben a partiban a „kódolt tízes” hívás nem okozhat Nyugatnak problémát, hiszen tudja, hogy Keletnél nem lehet a pikk dáma, ezért ütnie kell a királlyal.

Mivel a káró és az adu kezdés nem jön szóba, a treff kilences indulás után érdekes helyzetek alakultak ki. Volt olyan felvevő, aki az esetleges szinglire gyanakodott, így pánikba esett, a kőr bubit átütötte az ásszal, majd magas kőrt hívott. Ezzel a játékkal kiadott két kőrt, két kárót, és hogyha ügyes volt az ellenjáték, akkor két káró ütés után Kelet pikkre váltott, 2 kőr egyenlő. Szilágyi szempontjából (aki szintén 2 kőrt játszott) azonban rosszabbul alakultak a dolgok.

Macskásy treff kilences kezdését ütötte az ász, majd Syl körbeengedte a kőr bubit. Kelet ütött a dámával és nem esett pánikba, mert ismét treffet hívott! Szilágyi erre az ellenjátékra csak akkor tudott volna teljesíteni, ha pikk ász, pikket, vagy azonnal kis pikket hív a dáma felé. Ha Nyugat üt a királlyal és kis kárót hív, akkor Észak nem teszi rá a királyt, így Kelet végállásba kerül. A káró dáma hívása is rossz, mert Észak fed és Kelet ekkor sem tud jót hívni. A pikk ütés utáni treff lopatás sem jó, mert hiába lop Kelet, a káró király védetté válik. Ezt a megoldást csak nyílt lapokkal lehet kitalálni, így Macskásy Gábor szép ellenjátéka 83 százalékot ért.

A 3 szan felvételekben pikk indulást kaptak a felvevők, és jó ellenjátékra csak nyolc ütést tudtak hazavinni, mert a káró király nem szökött. Szappanos Géza ellen azonban megingott az ellenjáték és felcsillant a teljesítés esélye.

Kelet a pikk tízessel kezdett, és Szappanos megjátszott egy extra sanszot. Jól érezte, hogy nem kell elengedni a pikket, ütött az ásszal, majd a kőr bubit hívta! Ez az ötletes játék nyerhet, ha Keletnél van az egyik negyedleges kőr figura, vagy Nyugatnál mindkettő, vagy ha jól fekszik a káró király és a pikk király is Keletnél van. Kelet ütött a kőr dámával és folytatta a pikket. Nyugat ütött a királlyal és pikket hívott. Ez még nem lett volna baj, hiszen két bukás volt már benne. Szappanos lehívta négy treff ütését és az alábbi lapok maradtak:

Az utolsó treffre Nyugat leszinglizte a káró dámát. A felvevőnek csak annyi lett volna a dolga, hogy a káró dámát nem fedi a királlyal, mert valószínűbb, hogy Nyugat ebben a helyzetben beszalad az ásszal. Kelet a dámát nem ütheti át, és pikkel sem kerülhet ütésbe, mert a hármas nagyobb a kettesnél, így az utolsó két ütést a kőr ász és a kőr kilences vitte volna. Szappanos azonban a királyt tette, két bukás, topszkór helyett nullszkór.

Végül emlékezzünk meg az egyetlen 2 treff felvételről is. Az első három licit Standard:

Igaz, Észak passzolhat, azonban sokkal jobb, ha megismétli kőrjét. Előfordulhat ugyanis, hogy Délnek hármas a kőrje, ekkor gémesélyes a kéz. A 2 kőr licit akkor is jó, ha Dél dubló segítséget hoz, de szinglivel szemben sem reménytelen a felvétel, mert jók a kőr középlapok. Arról már nem is beszélve, hogy párosversenyen nemes színben többet lehet írni.

Gál Péter kis aduval kezdett (JTx adu esetén nem szabad a bubival kezdeni, a kis lap a helyes!), és a felvevő káró szöktetésre játszott. De nem maradt sok reménye, mert Kemény György a királyt ütötte az ásszal és adut hívott vissza. Dél csapást váltott, a kőr ász után megadta a pikk impasszt, nem ült, újabb adu következett és a vége 2 treff egyenlő, +90, 33 százalék.

Ebben a partiban azt kell látni, hogy magas színvonalú párosversenyen a 2 treff rossz, bőven átlag alatti felvétel lesz, mert a többiek kőrt fognak játszani. Ezért ugyanannyit vagy többet fognak ütni kőr felvételben, tehát a mezőny ellen kellene menni. A treff elosztás valószínűleg 3–2, a pikk 4–4, mert nem szóltak közbe és nem nyitották ki a licitet. Tehát nagy az esély arra, hogy egyenletesek az elosztások. Ekkor a kőrösök a legrosszabb esetben is csak két kőrt, egy pikket és két kárót adnak ki, ők 110-et írnak, a 2 treff pedig 90-et. Négy eset lehetséges.
1. Jó a káró fekvés és jó a pikk is. Ekkor a kőr felvételben kiadnak két kőrt és egy kárót, 170. 130-at írunk vagy bravúros játékkal 150-et. Utóbbit hogyan? (Nyílt lapokkal is lehet próbálkozni, megoldás a cikk végén.)

2. Nem járunk jobban akkor se, ha a káró király jól ül, és a pikk nem. A kőrösök 140-et írnak, mi valószínűleg 130-at.
3. A káró expassz rossz, a pikk impassz jó. Kőr felvételben kiadnak két kárót és két kőrt, 140. Mi valószínűleg 110-et írunk.
4. Rossz a káró fekvés és rossz a pikk is. Fent említettük, hogy a káró szöktetéses játékkal 90 lesz az eredmény a 110-ek ellenében. Ezért egzotikusan kell játszani!

Ütünk a treff hatossal és kis pikket hívunk! Ha Nyugat nem üt a királlyal, akkor pikk dáma, pikk ász, pikk lopás következik, és kiadunk 4 kárót majd, 2 treff +1, 110. Ha Nyugat üt, és adut hív, akkor ütünk, pikk ász, pikk bubi, káró dobás, káró jön. Kelet üti a királyt az ásszal, de adut nem tud hívni, ezért lopunk majd egy kárót, ekkor is 110 lesz az eredmény. Nem jár jobban Nyugat akkor sem, ha a pikk király után kárót hív, a vége ugyanúgy 110 lesz. Így lehet tehát 33 százalékból 60-at csinálni!

Összegezve megállapíthatjuk, hogy magas színvonalú párosversenyen kalkulálni kell a többi asztal eredményével is. Ha várhatóan rossz felvételben vagyunk, akkor próbáljuk megtalálni azt a lehetőséget, melyből a maximumot hozhatjuk ki. A rossz hír az, hogy a fotelből könnyű. Ahogyan a viccben a cigányprímás mondta, miután meghallgatta Yehudi Menuhin játékát: „Jó, jó, de asztalnál meghal!”

1. Megoldás
A treff hatossal ütünk, majd kőr ász, kőr lopás következik. Kis káró a királyhoz, káró vissza. Kelet üt és adut hív. Káró lopás, kőr lopás után magas lesz a kőr az asztalon. Ez lesz a végállás:

Elvesszük az utolsó adut és káróval végjátékba hozzuk Keletet, aki ugródeszka lesz, és letesz az asztalra.