Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2022. április 4.

Vezet a félidőben a magyar válogatott – vb 2022, 8. nap

A nyolcadik játéknap a negyeddöntők első napja volt. A 96 partis meccsek két nap alatt dőlnek el, tehát félidőben járunk. A legfontosabb: a nyílt csapat meccsén az állás 81–70, tehát vezetünk félidőben! Frissítés: a keddi játékot elhalasztották koronavírus-esetek miatt, szerdán 10 órától lesz folytatás, és azt tervezik, hogy még aznap lejátsszák az elődöntők első szegmensét.
Nagyiván Gábor
2022. április 4.

Óriási siker! A magyar nyílt csapat a negyedik helyen jutott tovább! – vb 2022, 7. nap

Nyílt csapatunk a hetedik, azaz még továbbjutó helyről kezdte a vasárnapot, 7 VP előnnyel a kieső helyen állóktól. Az első két meccsen két verhető ellenféllel játszottak fiaink, Dél-Afrikával, illetve Hongkonggal. A selejtezőben az utolsó ellenfelünk a verseny egyik favoritja, Svájc volt.
Nagyiván Gábor
2022. április 3.

Fel kell tenni az i-re a pontot! – vb 2022, 6. nap

Szombaton négy fordulót játszottak a csapatok. A mieink világklasszisok ellen küzdöttek mind a nyílt, mind a női mezőnyben. Egy napon négy mérkőzést, azaz 64 leosztást lejátszani fizikailag is próbára teszi a játékosokat, így a világ legjobbjai ellen játszó fiainkat és lányainkat kicsit féltettük, nehogy elfogyjon az erő. A nőknek csodára lett volna szükségük ahhoz, hogy jó eséllyel üljenek le vasárnap a selejtezők utolsó napján. A csoda ezúttal kudarcot vallott, a lehetetlen pedig nem segített, így női csapatunk már nem juthat a legjobb nyolc közé. Persze elkeseredésre nincs ok, ez a vébé tapasztalatszerzésnek jó volt. Ellenben nyílt csapatunk továbbra is élethalál harcot vív a negyeddöntőbe kerülésért! (A magyar „vegyes” csapat – Forrás: Facebook/World Bridge Federation)

Kelen Károly
2022. április 1.

Robog a nyílt csapat a negyeddöntő felé, behúzta a féket a női – vb 2022, 5. nap

Nagyon jól ki van találva ez a viszonylag új győzelmipont-rendszer. Minden egyes ütésért meg kell küzdeni, minden IMP fontos szerepet játszhat a végső eredményben. Bármi történt is az előző partiban-partikban, a most következőre kell koncentrálni minden erővel. Anglia a magyar nyílt csapat elé került 15 leosztásban, de az utolsóban a mieink hoztak 4 IMP-t, és ezzel a kis vereség ellenére visszaelőzték a nagy riválist. (Zalai Ágnes Dumbovich Miklós oldalán – Forrás: instagram.com/hungarianvenicecupteam)
Gulyás Dániel
2022. március 31.

Túl vagyunk a felén, és jól állunk – vb 2022, 4. nap

A negyedik napon sajnos nem adhatunk kitűnőt csapatainknak, a pontgyűjtögetés nem egészen úgy haladt, ahogy szerettük volna, de a győzelmek jöttek, ezért legalábbis jó osztályzatot kapnak együtteseink, hiszen mind a hat mérkőzést megnyerték. A szlem zóna ezúttal nem vált a nyílt csapat javára, több jó felvétel is kimaradt, ez különösen az amúgy nem túl acélos argentinok ellen fájt, akik két ízben is leckét adtak nekünk ebből a felvételfajtából – tiszta szerencse, hogy más partin nem írtak, így a szoros győzelem meglett. Kanada ellen hátrányból fordítottunk, míg a szokásosnál gyengébb bolgárokat (a többi európaival ellentétben a mezőny utolsó harmadában vannak) végig vezetve vertük, így már az ötödik helyen állunk, álomszerű! A női csapat két szoros győzelem után egy közepest is hozott, és máris ott van a továbbjutó helyek közelében! (A fotón Hegedüs Orsolya és Fischer Brigitta a skót Sam Punch és Anne Symons ellen – Forrás: www.instagram.com/hungarianvenicecupteam)

Gulyás Dániel
2022. március 31.

Sikeresen túl az első nagy megpróbáltatáson – 2022, 3. nap

A harmadik játéknap a világbajnokságon az eddigi legnehezebb volt a magyaroknak. Nem csak azért, mert ezúttal nem három, hanem négy meccset játszottak a csapatok, hanem azért is, mert igen nehéz ellenfelekkel kellett megküzdenie a mieinknek. Nos, örömmel jelenthetem, hogy nagyon jól vették csapataink az akadályokat, bár sajnos a nap negyedik fordulójára már nagyon elfáradt és váratlan vereséget szenvedett a nyílt csapat a gyengébb egyiptomiaktól, ezért pillanatnyilag épp nyolcadik, míg a lányok két győzelem után két vállalható vereséget szenvedtek erős csapatoktól, és volt olyan pillanat, hogy már benéztek a továbbjutók közé, most épp 13.-ok, 15 pontra a vonaltól. (A címlapfotón Winkler Gábor, Szegedi Balázs és Szabó Csaba – Forrás: Facebook/World Bridge Federation)


Gulyás Dániel
2022. március 30.

Talpon maradni – Magyar Kupa 2022, 4. játékhét

Megkezdődött az egyenes kiesés a kupákban – a Magyar Kupa főtábláján azonban a vb miatt három meccset sem kezdtek el a nyolcból, így nehéz a kimenetelükre tippelni. Mivel a 64 leosztásos meccsek két hétig tartanak, talán jövő héten le tudják játszani a mérkőzéseket.
Kelen Károly
2022. március 29.

Továbbjutó helyen a nyílt csapat – vb 2022, 2. nap

Két nap, hat meccs ment le, egyre fokozódnak az izgalmak. Az esélyes csapatok torlódnak a mezőny elején, de még minden változhat. Mindenesetre nyílt csapatunk első napi győzelmei közül máris felértékelődött az India elleni, hiszen az indiaik három győzelemmel folytatták, és ma délelőtt 19,69–0,31-re lesöpörték a pályáról a nagymenő Svájcot. A nyílt csapat most az ötödik helyen áll, a nők tizenötödikek. (Címlapfotónk: Hegedüs Orsolya Zia Mahmoodot kapta el egy szelfire – vagy fordítva)

Kelen Károly
2022. március 29.

Harmadik a magyar nyílt csapat – vb 2022, 1. nap

Alig kezdődött el a világbajnokság Salsomaggiore Termében, máris elkapott a versenyláz. Nehezen fékezhető izgalom lett úrrá rajtam, még a légy zümmögése is idegesít! (Még nincs is annyira tavasz, direkt azért zajong, hogy ne szurkolhassam ki, hogyan licitálja Brink–Drijver a 4 pikket!) (A borítóképen a magyar csapatok – Forrás: www.instagram.com/hungarianvenicecupteam)
Gulyás Dániel
2022. március 27.

Kezdődik a világbajnokság, két magyar csapattal

Kezdődik a világbajnokság! Jó, jó, de melyik? A következő két hétben (március 28. és április 9. között) két magyar válogatott is részt vesz a világbajnokságon, a nyílt és a női csapat, azonban nem mindenki számára egyértelmű, melyik versenyről is van szó, főleg, hogy több nagy versenyt halasztani, sőt, a naptárból törölni is kellett.