Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely
2022. június 2.

Talyigás Péter a Magyar Bridzs Szövetség új elnöke

Az elnök, illetve az elnökség lemondása után tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Bridzs Szövetség. Járai Zsigmond két éve vette át a szövetség irányítását, utódjának az egyetlen jelöltet, az eddigi alelnököt, Talyigás Pétert szavazta meg a közgyűlés, a leköszönő elnököt pedig tiszteletbeli elnöknek választotta.

Hodosi Péter
2022. május 2.

Kolibri utánpótlás hírek – Eb, tábor, adományozó versenyek, fejlemények

Idén a 2 éves Kolibri program újabb mérföldkövéhez érkezik, mivel a pandémia után megrendezik a tavalyról halasztott ifjúsági Eb-t. Minden kategóriában (U16, U21, U26 női, U26 nyílt, U31) indul magyar csapat, amire korábban nemigen volt példa, pedig nem is volt ennyi kategória (de például 2019-ben az akkori négy kategóriából kettőben szerepelt magyar csapat).

Hodosi Péter
2022. február 11.

Az MBSZ meghirdeti a VIP Tagság lehetőségét – Gazdálkodási kihívások II.

A szövetség gazdasági helyzetéről, kereteiről, terveiről szóló cikksorozat 2. részében igyekszünk a jelen kilátásai mellett a fenntarthatóságról is gondolkodni. Ehhez fontos különválasztani a gazdálkodás alapfogalmait. A működés, a nemzetközi versenyeztetés és a sportágfejlesztés területeit gazdasági értelemben is el kell határolni egymástól. Az előző cikk végén jeleztük, hogy érdemi konstruktív gondolatokat örömmel fogadunk a témában. Köszönjük a már beérkezett javaslatokat, mindegyiket érdemben végiggondoljuk – és folyamatosan várjuk a további ötleteket is.

Hodosi Péter
2021. december 15.

Közlekedési tippek a Récsei Center környezetében

Bár napközben a fizető övezet okán a bevásárló központ környékén az utcai parkolóhelyek teljesen üresek, a díjmentes 18 óra közeledte és a környékbeli számtalan sportlétesítmény hozzánk hasonló heti üzemmódja, edzései, versenyei, rendezvényei miatt a Récsei Center közvetlen utcai környéke (Istvánmezei út, Szabó József utca és Thököly út háromszöge – Thökölyn végig tilos a parkolás, másik két utcában van bőven hely, de…) 17 órától elkezd megtelni.
Tichler Krisztián, Ormay Györg
2021. november 22.

Poór István emlékére

A felesége, Hédi hívott, hogy bridzspartnerem, Poór Pista nincs többé. Voltak persze egészségügyi problémái, de az utóbbi időben mintha erőre kapott volna, a halála váratlanul jött.
Nyárádi család
2021. szeptember 15.

Nyárádi Gábor (1955–2021), nyugodj békében!

Kedves Sporttársak, mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gábor 2021. szeptember 13-án, életének 67. évében, súlyos betegségben elhunyt.
Szűcs Leó, Szűcs Villő
2021. július 18.

Kolibri tábor 2021, Lakitelek

Éppen felszálltunk a buszra a Népligetnél Lakitelek, Népfőiskola, Kolibri bridzstábort megcélozva, amikor hirtelen észrevettem, hogy újra a Népligetben vagyunk, egy kicsit fáradtabban, lebarnulva, sok új élménnyel, baráttal és tényleg utolsó sorban több tudással. Elképzelhető, hogy nem ez a legjobb leírása annak a 10 napnak, amelyet 34 tanuló és 15 mentor (melyek közül 5 még ifjúsági) együtt közösen töltött az Alföld meglepően kellemes klímájú vidékén, de számomra, és ahogy sejtem, mások számára is hasonló volt az élmény. Nagyon produktív, jó hangulatban eltelő bő hét volt ez, melynek célja a bridzstudás átadása mellett a csapatépítés és az aktív kikapcsolódás is volt.
Varga István
2021. július 15.

Második otthonom, a Palatinus Klub

Mielőtt belekezdenék az írásba, le kell szögeznem, hogy itt egy erősen szubjektív, elfogult cikk következik. Akit ez zavar, inkább bele se kezdjen. Hazánkban a rendszerváltás előtt nem sok bridzsklub működött, és azok is meg kellett hogy feleljenek a minket körülvevő társadalmi viszonyoknak. Azóta az egész civil világ feléledt, sokszínűbbé vált, és természetesen ugyanez igaz a bridzsre, konkrétan a klubokra is.
Winkler Gábor, Szegedi Balázs
2021. július 13.

Összefoglaló az oeb első éves működéséről

Az online etikai bizottság (oeb) 2020 áprilisában alakult. Az azóta eltelt egy évben összesen 14 bejelentés érkezett. Mindegyik bejelentést kivizsgáltuk, szinte mindig nem csak az adott partit/partikat, amire a bejelentés volt alapozva, hanem a szóban forgó pár vagy játékos a bejelentés időszakában játszott egyéb partijait is. Általában 1-3 hónapra visszamenőleg, esetenként 30-100 partit.

Papp Csaba
2021. május 6.

Nyugodj békében, Jean!

Szomorúan tudatom veletek, kedves sporttársak, hogy bridzspartnerem, barátom, Nagy István – Jean, 2021. május 4-én, életének 65. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt.