Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2023. október 5.

Szétszakadtak a csoportok az I/B-ben – csapatbajnokság 2023 4. forduló

A negyedik fordulóra került sok a héten a csapatbajnokságon. Az első osztályban nem sokat változott a helyzet, még mindig nagyon szorosan állnak a csapatok a tabellán.
Kuttner György
2023. október 2.

Marrákesben jártak – Világbajnoki LoveBridge-tapasztalatok

A szeptember elején záruló csapatvilágbajnokságot sokan követték itthon. Sajnos, magyar versenyzőknek ez alkalommal nem szurkolhattunk, de két bridzsezőnk, Bekő Zsófi és Bakó Dani a helyszínen tartózkodott, így őket faggattuk.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 28.

Fontos fordulók jönnek az I/B-ben – csapatbajnokság 2023 3. forduló

A harmadik fordulót játszottuk le a héten a csapatbajnokságból. Az első osztályról azt írtuk múlt héten, hogy szoros a mezőny, korai még tippelni. Nos, azóta a mezőny jobban összetömörödött – az első és az utolsó között kevesebb, mint 12 VP van, tehát ez talán minden idők legizgalmasabb szezonkezdése.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 22.

Pula 2023 – Egy magyar csapatbronz története

Idén már 61. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Pulai Bridzsfesztivált. Micsoda szám! Szerencsére egyre többen jönnek erre a csodálatos helyen lévő versenyre, ami megszenvedte a vírus miatti leállást, de kezd újra régi fényében ragyogni, hiszen idén tavalyhoz képest hússzal több csapat, 82 vett részt a versenyen, és a 192 pár sem megvetendő. Ugyan ezek a számok voltak már nagyobbak is korábban, de ha hozzátesszük, hogy kb. egy héttel korábban ért véget Marrákesben a világbajnokság, ahová bizonyára sokan ellátogattak a lelkes amatőrök közül is (volt nyílt csapatverseny ott is), jövőre talán újra elérhető a 100-as, illetve a 200-as határ.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 20.

Az I/A tömör, a II. osztályban már vannak ellépők – Csapatbajnokság 2023 2. forduló

A pulai verseny miatti szünet után a második fordulóval folytatódott a csapatbajnokság minden osztályban. Az első osztályban ezúttal két olyan rangadót játszottak, ahol az első hatba várt csapatok küzdöttek egymással.
Kovács Gergely
2023. szeptember 19.

Ifiképzés: új szezon, új lendület

Az utánpótlás-versenyzők számára is elindult az új szezon. Alaposan átalakítottuk a képzési rendszert. Hogy mire számíthatnak az idén a fiatalok, azt az ifiszezon kick offon beszéltük át velük.
Talyigás Péter
2023. szeptember 9.

Dicsérni jöttünk – csb 1. forduló I/A

Annak ellenére, hogy az ellenfél licitje alapvetően rossz híreket hoz, az I/A mezőnyének pontosan a fele szlemet mondott az alábbi lapokkal. Heten játszották Nyugatról a felvételt, és öt Észak indult el a kőr ásszal.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 6.

Meglepetésekkel indult a szezon – Csapatbajnokság 2023 1. forduló

Megkezdődött az őszi szezon, szokás szerint a csapatbajnoksággal. Az I/A mezőnye nem jelentősen változott, bár pár váratlan igazolás történt, csapatkörképünk itt olvasható. Az eddigi szokásos 3-4 „nagycsapathoz” (Gamax, Galim, Visoft, esetleg FÉSZEK) próbálna pár új egység csatlakozni – elsősorban az Angels és a Gulyás új felállása lehetne ütős, de már az első fordulóban látszik, hogy bizony itt minden pontért keményen meg kell küzdeni, hiszen többen is vereséget szenvedtek a fent említett „menők” közül. Az I/B-ben is sok jó csapat van, de itt elsősorban a tavalyi kiesőktől várható, hogy ráhajtanak a feljutásra. Sajnos, a harmadosztály annyira megfogyatkozott, hogy ezúttal is közösen indul a másodosztállyal, bár így hatalmas méretű, 22 csapatos a mezőny, így 16 leosztásos teljes körmérkőzést játszanak, játéknaponként tehát két meccsel.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 3.

Jutott néznivaló a végére is – 46. Bridzs világbajnokság, Marrákes

Pénteken és szombaton lejátszották a döntőket és a bronzmeccseket a világbajnokságon, így szombat estére 5 új világbajnok csapatot ünnepelhettek a helyszínen lévők.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 1.

Kijött a norvég mintázat – 46. Bridzsvilágbajnokság, Marrákes

Szerdán megkezdték, csütörtökön pedig befejezték az elődöntőket a világbajnokságon a fő versenyszámokban, míg a vigaszversenyen 32 csapatból egyenes kiesésben szerdán előbb két meccsen nyolcra csökkent a mezőny, majd 4x14 partiban folytatták a játékot az elődöntőért.