Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2018. október 2.

Zia-hiba – Orlando, nyílt bridzsvilágbajnokság

A nyílt világbajnokság vegyes csapataiban is hemzsegnek a világsztárok. De ők is hibáznak, mint az alábbi leosztásban az egyik legnagyobb csillag, Zia.

Vegyes páros vb, 5. forduló, Noland–Mnepo mérkőzés, 25. leosztás

Dél 4 kőr felvétele ellen Benedicte Cronier a pikk hármassal indult, a királyt ütötte az ász. Philippe Cronier a káró hetessel folytatta, a felvevő lopott és a treff dámát hívta ki. Nyugat kivárt az ásszal, így elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy meglopassa partnerét (persze Keletnél lehetett volna szingli a király), de utólag kiderült, hogy ezzel jól járt.

Zia kőr nyolcasát ütötte a dáma, mindenki adott. És eljött az a pillanat, amikor nem szabad könnyelműen játszani! Nem szabad aduval folytatni, hanem treffeket kell hívni, védekezve ezzel a 4–1 aduelosztás ellen. Ezzel a játékkal csak a pikk ászt és a treff ászt kell kiadni (ha 3–2 az adu és 3–1 a treff, akkor legfeljebb lopnak egy treffet), így adott partiban a felvétel szürrel teljesíthető. Zia azonban a kőr ásszal folytatta, így már nem tudott teljesíteni, sőt, a végén annyira elment a kedve, hogy kettőt bukott (csak egyet kellett volna).

A másik asztalon 6 treffet játszott kontrával és egy bukással Észak–Dél, így kihúzták a partit. A meccset Ziáék nyerték 40–1-re, így megállapíthatjuk, hogy csapaton sohasem szabad feladni, mert nem lehet tudni, hogy mi történik odaát. Ha Zia csak egyet bukik, 2 IMP-t keresett volna a partin. Lovag Csepeli Miklós mondása ezúttal is igaznak bizonyult: Jó partit lehet írni jó licittel, jó játékkal, rossz licittel és rossz játékkal. Ezt a leosztást 106 asztalon játszották és a mondás mindegyik variációja előfordult. Ahogyan Cs. M. azon mondása is bejött, hogy jó játékos akkor hibázik, amikor nem számít.