Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2024. október 25.

World Bridge Games, Buenos Aires – 2. rész

Szerdán és csütörtökön folytatódott a selejtező a bridzsvilágjátékokon, így elértünk a verseny csoportkörös fázisának feléhez. Ez a szakasz vasárnap ér majd véget, és hétfőtől a legjobbak egyenes kiesésben döntik el továbbjutást.

A magyar csapatoknak sajnos nem sikerült jól a szerda. A nyílt csapatnak nehéz mérkőzései voltak, bár az első tűnt a legkönnyebbnek, hiszen Finnország sosem tartozott az erős skandináv országok közé. Ellenünk remekül játszottak, és 24 ponttal nyertek, így nekünk 4,36 vp jutott, amivel persze hátracsúsztunk a tabellán. Ekkor jött a neheze: a kanadaiak mindig erős csapattal indulnak, így a 3 pontos vereség nem volt aggodalmat keltő.

Az esti mérkőzésen sokáig reménykedhettünk, mert vezetett a csapat az olaszok ellen, de mérkőzés végéhez közeledve egyenlő lett az állás, majd mindkét asztalon a szlemmagasságon mentettek az olaszok. Ezek a felvételek sikeres indító kijátszásra buktathatóak lettek volna, azonban mindkét asztalon rossz kártyát hívtak ki a mieink az első ütéshez, így 21 IMP-t szerzett az ellenfél (7 káró kontra egyenlő és 6 kőr egyenlő). Ezzel el is úszott a szoros meccs lehetősége, átlag alá került a csapat, és 11. helyen állt (8 jut tovább).

A vegyes csapat ennél is sikertelenebb volt, hiszen (bár többször szoros csatában, de) minden meccsét elvesztette, sorban a spanyol (8,5), angol (6), hongkongi (2,66), az éllovas német (6) és végül a többszörös világbajnoki érmes franciák (7,49) ellen is. Az utóbbi két mérkőzés, és talán az angolok elleni bizakodásra adhatott okot, de a spanyol és hongkongi együttes ellen győzelemben reménykedtünk. A második nap végén 25. helyen állt a magyar csapat (16 jut tovább), de sok nehéz meccsen túl voltak már.

A csütörtök sem tűnt könnyebbnek a nyílt csapat esetén, hiszen először a mindig veszélyes Kína ellen játszottunk. Sajnos nagyon rosszul kezdtünk, hiszen három gémhiba után 33–0 volt az állás, és később sem javult az állás, végül 41 ponttal kaptunk ki (1,79).

Ekkor következett a többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes Svájc. A meccs álomszerűen indult: előbb gémbe kontráztak egy töredéket (+12), majd egy vad partiban, tanulva a korábbiakból, feltehetően rámondták a mieink a szlemet (6 kőr) a mentésre, így újabb 10 pontot kerestünk.

Az ellenfél elbukott egy reménytelen szlemet is, és öt parti után 39–0 volt az állás ide!

Ez a mi meccsünk volt, lett 60 is az előny, végül 70–22-re (18,97) nyertünk, és máris tapadtunk a továbbjutásért harcban állókra.

A harmadik csütörtöki mérkőzést a dél-koreaiak ellen játszottuk, akik eddig nem igazán villogtak, és (főleg az előző, világraszóló győzelem után) sok pontban reménykedtünk, de sajnos a szintén a középmezőnybe tartozó ázsiai csapat ellen megint nagyon nem ment a játék: egy 800-as bukás, egy elbukott szlem és egy ellenvonalon be nem mondott gém közel 40 pontba került, így a 46 IMP-s vereség után csak 1,23 VP járt, és épp Dél-Korea a még pont továbbjutó nyolcadik, 13 a különbség.

Pénteken két, talán verhetőbb ellenfél (bár vigyázni kell ezzel…) jön, az osztrákok és a brazilok ellen sok pontot kell szerezni, míg este a mindig veszélyes dánok ellen is jól kell szerepelni. Szombaton a franciák elleni reggeli meccs nehéz lesz, míg vasárnapra már csak két nagy csata marad: a lengyel, norvég duó lesz a desszert. Reméljük, ott még lesz esélyünk.

A csoportot Franciaország (akik a némileg tartalékos norvégokat verték este 9–2-re – igen, a legnagyobb írás 4 IMP volt, 16 leosztásban) vezeti Olaszország előtt, köztük hajszálnyi (1 VP) a különbség. A lengyelek és a kínaiak jönnek 5 és 6 pontnyira, míg a svájciak Kuvaiton álltak bosszút, és ötödikek.

A másik csoportban a svédek álltak az élre, akik az esti rangadón Izraelt verték magabiztosan, utóbbiak így csak negyedikek, míg a dobogón az amerikai és holland együttes van még, 3, illetve 5 pontra az éltől. A románok még tartják továbbjutó helyüket, de a java még hátra van itt is.

A vegyes csapat végre győzött, az eddig a középmezőnyben álló Chilét sikerült 21 ponttal verni (16,18 VP), amivel megkezdték a kapaszkodást. Itt is Kína következett, de ez a csapat nem tűnt annyira erősnek. Mindkét asztalon kimaradt egy nagyon jó szlem, 5 parti után 2–0 volt ide. A hatodikban mindkét csapat 7 kárót játszott, de Mezei Katalin jobban játszotta a partit, és az itt írt 20 IMP jól nézett ki.

Sajnos, egy rosszul játszott gémen máris visszaírták a felét, és két éles bell gémet elbuktunk, amit odaát meg sem próbáltak, így végül egy töredék szvinggel meg is nyerték a meccset az ázsiai ellenfelek (7,82).

A nap harmadik csatájában a szintén világ legjobbjai közé tartozó olaszok ellen ültünk asztalhoz, és szoros, színvonalas mérkőzésen 3 ponttal kaptunk csak ki (8,86), míg a negyedik ellenfél Törökország volt, ők 13 ponttal voltak jobbak (5,72).

A nap utolsó mérkőzése Új-Zéland ellen hozott újra örömet, hiszen 12 ponttal győztünk, és 14 VP-t szereztünk. Sajnos, a középmezőnybe kapaszkodáshoz ez még kevés, a 24. helyen állunk, és 30 VP választ el a továbbjutóktól. Az esély megvan, hiszen még szinte a fele hátra van a selejtezőnek, de ehhez megint csak mindenkinek sokat kell javulnia.

Az élmezőnyben továbbra is a németek masíroznak, bár kikaptak pár ponttal a franciáktól, így is több mint egy meccs az előnyük a horvátok előtt – Tihana nem csak szervezni tudja a versenyeket ezek szerint… – a norvégok vannak még a dobogón.

A nőknél lengyel–svéd szuperrangadót rendeztek, utóbbiak sikerükkel tartják is első helyüket Baldyszék előtt. Kína ugyan kikapott az ébredezni látszó amerikaiaktól, de így is harmadik, őket az olaszok és a törökök követik.

A szenioroknál az amerikaiak vezetnek a svédek előtt négy ponttal, a franciák a harmadikok jelenleg. Érdekes hír, hogy a chilei csapatot az egyik mérkőzésen mobiltelefon használat miatt 8 VP-re büntették, később pedig ki is zárták őket teljesen folyamatos szabálytalanságok miatt.

Vasárnap lezárul a hatnapos selejtezősorozat, hétfőn beszámolunk ezek eredményéről, illetve aznap megkezdődik a kieséses fázis, reméljük, magyarokkal. Hajrá!