Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2022. június 17.

Végre! Kilencből nyolc győzelem! – Eb 2022, 6. nap

A 6. napon mind a négy versenyszámban három fordulót játszottak a csapatok. Mi a nyílt, a női és a vegyes számokban vagyunk érdekeltek, ezért a tudósításban most is a mienkre koncentráltunk. Sajnos a BBO ezúttal sem szeretett bennünket, így ismét csak a szkórlapokból tájékozódhattunk és csak találgatni tudtunk, mi is történt az asztalainknál. (Fordulónként mindössze három meccset közvetíteni egy ilyen fontos versenyről elég takarékos megoldás, mondhatnánk úgy is, hogy snassz. Hiányzol, LoveBridge!) Mivel mindegyik versenyszámban ugyanazokkal a lapokkal játszottak, magyar szempontból is össze lehetett hasonlítani az eredményeket. A nyílt csapatoknál legalább két nagy győzelem kellett ahhoz, hogy az első nyolc hely egyikére esélyünk legyen még a továbbiakban, a nőktől mindenképpen előrelépést vártunk, de a vegyes csapatunkban is bíztunk, hátha megtáltosodnak. A versenyt ezen a linken lehet követni. (A magyar vegyes csapat: Nyárádi Gabriella, Dombi Gergely, Nyárádi Ibolya, Mezei Katalin, Honti László, Bódis Gyula – Fotó: Tihana Brkljačić)

Pénteki magyar eredmények
Nyílt
Magyarország (Dumbovich–Szabó, Hegedűs–Szegedi)–San Marino 18,21–1,79 (58–17 IMP)
Skócia–Magyarország (Szabó–Winkler, Hegedűs–Szegedi) 2,69–17,31 (4–38 IMP)
Csehország–Magyarország (Dumbovich–Winkler, Hegedűs–Szegedi) 6,03–13,97 (23–38 IMP)

A nyílt csapatverseny állása a 16. forduló után
1. Hollandia 243,52
2. Svájc 224,65
3. Norvégia 199,64
4. Olaszország 198,39
5. Írország 196,93
6. Svédország 192,65
7. Lengyelország 192,62
8. Izrael 187,11
9. Litvánia 182,09
10. Portugália 178,12

14. Magyarország 166,94

Nők
Németország–Magyarország (Hegedüs–Zalai, Lajos–Szűcs) 15,56–4,44 (33–10 IMP)
Svájc–Magyarország (Tichy–Zalai, Lajos–Szűcs) 5,40–14,60 (26–44 IMP)
Izland–Magyarország (Hegedüs–Tichy, Lajos–Szűcs) 1,56–18,44 (0–43 IMP)

A női csapatverseny állása a 6. forduló után
1. Svédország 85,58
2. Lengyelország 81,13
3. Dánia 79,41
4. Németország 78,01
5. Olaszország 78,00
6. Anglia 74,89
7. Izrael 74,44
8. Írország 69,84
9. Hollandia 64,89
10. Észtország 64,29
11. Magyarország 62,14
12. Törökország 57,20

Vegyes
Olaszország–Magyarország (Mezei–Honti, Nyárádi G.–Dombi) 1,91–18,09 4–44 (IMP)
Magyarország (Nyárádi G.–Dombi, Nyárádi I.–Bódis)–Norvégia 11,20–8,80 (34–30 IMP)
Magyarország (Mezei–Honti, Nyárádi I.–Bódis)–Dánia 12,55–7,45 (33–24 IMP)

A vegyes csapatverseny állása a 6. forduló után
1. Németország 87,56
2. Lengyelország 82,29
3. Olaszország 80,12
4. Izrael 79,95
5. Dánia 75,72
6. Spanyolország 68,07
7. Románia 64,43
8. Franciaország 64,03
9. Svédország 60,88
10. Szerbia 59,63

14. Magyarország 54,95

14. forduló (nyílt)

4. forduló (női)

4. forduló (vegyes)

Magyarország–San Marino (nyílt) szkórlap 18,21–1,79 (58–17 IMP)

Németország–Magyarország (női) szkórlap 15,56–4,44 (33–10 IMP)

Olaszország–Magyarország (vegyes) szkórlap 1,91–18,09 (4–44 IMP)

A nyílt csapat első ellenfele, San Marino az utolsó előtti helyen állt, így a nagy arányú győzelem kötelező volt. Az elvárás beigazolódott, mert 16 leosztás után 41 IMP lett a különbség a javunkra. A nők helyzete sokkal nehezebb volt, ők az aranyra is esélyes németek ellen játszottak. A vegyes csapatunk olasz ellenfele vb-bronzérmes.

19. leosztás

A nyílt csapatoknál a mezőny fele mondott 6 szant, köztük mi is. Csak Szegedi Balázs és a francia Sebbane teljesített. Pikk kezdésre nincs gond, de mindketten káró indulást kaptak. A kőr dáma szöktetése nem jó, csak úgy tud teljesíteni a felvevő, ha a pikk kilences felé hív, majd a pikk ászba beejti a királyt és hagy lemenetet a pikkekhez az asztalra. Nem tudjuk, hogy mi történt, de 14 zsíros IMP jött a házhoz.

20. leosztás

A teljes mezőnyt tekintve hárman mondtak szlemet a partiból. A szenioroknál ketten és el is bukták, a nőknél a németek, ráadásul pont ellenünk. A 6 treffben kilógott a pikk ász és az adu dáma a piros dámákkal együtt, így a nagykönyv szerint nem kellett volna szlemet mondani. De még tartott a „rossz szlem teljesül, ha ellenünk mondják be” átok, mert a német felvevő, Annaig Della Monta megtalálta a dámákat és 12 IMP-t keresett a partin.

A nőknél nem mi voltunk az esélyesek és ült a papírforma, a fiúk hozták a nagy írásos kötelezőt, és némi meglepetésre vegyes csapatunk lemosta az olaszokat, így bizakodva vártuk a következő fordulót.

15. forduló (nyílt)

5. forduló (női)

5. forduló (vegyes)

Skócia–Magyarország (nyílt) szkórlap 2,69–17,31 (4–38 IMP)

Svájc–Magyarország (női) szkórlap 5,40–14,60 (26–44 IMP)

Magyarország–Norvégia (vegyes) szkórlap 11,20–8,80 (34–30 IMP)

A nyíltban ezúttal Winkler Gábor játszott Szabó Csabával. A skót csapat az utolsó helyen állt, ezért nagy arányú győzelmet vártunk. A nőknél mi voltunk az esélyesek, a vegyesben a jósok is a sötétben tapogatóztak a norvégok ellen.

4. leosztás

A nőknél a svájci Észak–Dél 5 kárót, Lajos Hanka–Szűcs Villő 3 szant játszott. Az 5 káró ellen Tichy Eszter a kőr négyessel indult, ütött a király. Zalai Ágnes a káró bubit hívta vissza (gondolom én), így a felvétel egyet bukott. Villő 3 szanjában egy pikk, egy kőr, két káró és öt treff ütés volt felülről lefelé, ő csinált még két szürt is, 13 IMP ide.   

5. leosztás

A svájci nők 4 kőrben landoltak Észak–Délen, mely a kedvezőtlen aduelosztás miatt kettő helyett hármat bukott. Odaát a mi lányaink 3 szant vezettek haza, mely a pikk impasszokkal teljesíthető volt akár káró kezdésre is. Lajos Hanka Délről játszotta a felvételt és treff indulásra szürrel teljesített, +14 ide.

7. leosztás

Winklerék 5 kőrig merészkedtek, odaát a skótok hagyták Szegedi Balázst 4 pikket játszani, +680 és –100, +11 IMP ide. A nőknél Lajos–Szűcs 5 pikket is mondott, de ez már nem volt olcsó, mert 12 IMP-t adtunk le a partin, mivel a másik asztalon a svájciak csak 3 pikket játszottak egy bukással. A vegyesen 9 IMP-t kerestünk, mert Nyárádi Gabriella 4 pikkben bukott kettőt –200-ért, a másik asztalon azonban Nyárádi Ibolya–Bódis Gyula 5 káróban szürt csinált +620-ért.

A nyíltban volt még két részjáték összeírás 8 és 9 IMP-ért, valamint néhány apró csipegetés, s bár a maximális győzelem elmaradt, ne legyünk telhetetlenek. Női csapatunk simán nyert Svájc ellen, és vegyes csapatunk kis győzelme is örvendetes volt a jó erőkből álló Norvégia ellen.

16. forduló (nyílt)

6. forduló (női)

6. forduló (vegyes)

Csehország–Magyarország (nyílt) szkórlap 6,03–13,97 (23–38 IMP)

Izland–Magyarország (Női) szkórlap 1,56–18,44 (0–43 IMP)

Magyarország–Dánia (Vegyes) szkórlap 12,55–7,45 (33–24 IMP)

A cseh játékosok nem voltak ismeretlenek a mieinknek, mert a Nemzetközi Budapest Bridzs Fesztiválon melegítettek az Európa-bajnokságra, és ott nagyon jó benyomást keltettek. A nőknél Izland verhetőnek tűnt, a dán vegyes csapat viszont nem annyira.

19. leosztás

A nyíltban 30 Észak–Dél párból 4 vette fel a 6 kőrt, sajnos köztük voltak a csehek is. Naná, hogy a pikk és a káró is jól feküdt, a lejátszást pedig el se lehetett rontani, így –11 IMP-ért megint ült a „rossz szlem átok”.

21. leosztás

Ahol Észak 1 káróval indult (lásd a svéd–norvég meccs), nehéz megtalálni az egyetlen teljesíthető gémet Kelet–Nyugaton, azaz a 4 kőrt, mivel Dél 1 kőr válasza után nem könnyű Nyugat helyzete. A svédek hagyták is a norvégokat kárózni, +110 a norvégoknak. A nyíltban a csehek és mi is 3 kárót játszottunk, de a csehek buktak, mi nem, +5 IMP nekünk. A nőknél mindkét csapat 3 kőrt teljesített, húzó. De mi történt másutt?

A svéd Észak 3 káró indulása ellen a túl jó lap és a négyes pikk szól, Cullin mégis kizáróval indult, így Helgemo kontrája után Grude játszott Keleten 4 kőrt. De elbukta! A káró ászt ellopta (Észak a káró királlyal pikk érdekeltséget jelzett), majd körbeengedte a kőr bubit. A világ legjobb női játékosai közé tartozó Marion Michielsen (nem véletlen, hogy a nyílt svéd válogatottba is befér) ütött a királlyal és a kőr kilencest hívta vissza. A felvevő a kőr dámával vitte el az ütést és körbement a treff bubival. Északról egy figyelemfelkeltő lap esett, a kilences! A felvevő úgy látszik nem hitt abban, hogy ez egy becsületes lap és a treff tízest átütötte a dámával, azt remélve, hogy tudja majd magasítani a treffet. De nem tudta, egy bukás. Nyárádi Ibolya viszont teljesített és 11 IMP-t szerzett csapatunknak! Valószínűleg így (a licitet nem tudjuk, klikk a Next gombra):

A kulcsjáték az, hogy a treff tízes körbeengedése után kárót lop az asztal, a treff ászra elmegy egy káró, majd a treff nyolcasra egy pikk! Ezután már könnyű.

24. leosztás

Kelet–Nyugat 4 pikk felvételében három adut ki kell adni, ezért a kőr dáma eltalálása mellett a húzó kőr és a jó treff impassz is szükséges a teljesítéshez. Sokan oldották meg jól a feladatot, különösen azok, akik kőr indulást kaptak. Winkler Gábor is teljesített, a csehek odaát nem, 10 IMP ide. A vegyeseknél Bódis Gyula 3 szanban szürt csinált, a dánok 4 pikkben buktak, itt is 10 IMP ide.

32. leosztás

Dumbovich–Winkler 4 kőrt teljesített egy szürrel, a csehek négyszer elbukták a 3 szant, így 14 IMP-t szerezve jóváírtuk a szlemátkot.

Szombaton a nyílt és a női csapatok két fordulót játszanak, a vegyesek hármat. A nyíltban a mieink már lőtávolban – egy meccs körüli hátrányban – vannak, a szerbeket nagyon, Izraelt pedig akárhogy, de le kéne győzni. A nőknek egy könnyű és egy nehéz ellenfél jutott. Vegyesben kiszámíthatatlan minden, papíron erősnek tűnnek az ellenfelek.

A magyarok szombati mérkőzései
Nyílt csapat

Magyarország–Szerbia
Magyarország–Izrael

Női csapat
Magyarország–San Marino
Spanyolország–Magyarország

Vegyes csapat
Magyarország–Anglia
Skócia–Magyarország
Hollandia–Magyarország


További cikkek ebben a témában