Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szetei Zsolt - 2015. július 14.

Tromsö és a magyar fiatalok – ifi Eb

Tromsö városa ad otthont a 25. Európai Ifjúsági Csapatbajnokságnak. Felkérést kaptam, hogy írjak a versenyről, illetve az azon részt vevő négy válogatott közül a lány-, az U20-as és a gyerekcsapatról.

 

1. fejezet: Tromsö

Melyben a szerző megpróbálja bemutatni pár szóval Tromsőt, ezt a hideg, de annál szebb várost Norvégiában.

Tromsö Norvégia nyolcadik legnagyobb városa, Tromsö megye székhelye. Itt található a világ legészakibb egyeteme, sörfőzdéje, botanikus kertje és planetáriuma; a város a világ legészakabbi püspökségének is székhelye.

Tromsö központja a Tromsöya nevű szigeten található, az északi sarkkörön túl 400 kilométerre. A Tromsö-híd és egy négysávos alagút köti össze Tromsöya szigetét a szárazfölddel, a nyugati oldalon pedig a Sandnessund-híd Kvalöya szigetével.A leghidegebb mért hőmérséklet –18,4 fok volt, a januári átlag –4 fok.

Azéjféli napmájus 18-tól július 26-ig van az északi horizont felett. November 26. és január 15. között a nap nem emelkedik a horizont fölé, igaz, délben nem sokkal marad alatta.

 

2. fejezet: Motiváció

Melyben a szerző azt igyekszik megmagyarázni, hogy miért hiteles ebben a témában.

Amikor létrehoztuk a Kibicet jó pár éve, az volt az egyik fő célunk, hogy támogassuk az ifiket. Nyomban meg is szerveztünk egy ifiversenyt hatalmas részvételi aránnyal. Azóta számos oktatást szerveztünk, támogattunk táborokat is. Jelenleg vasárnap zajlik ifiknek nyílt és ingyenes oktatás a Kibicben _Budai Bridzsklub versenyterme_. Jómagam számos helyen tanítottam már, számtalan fiatalt. Jellemzően a nulláról indulva.

Ha tehetem, a bajnokságban is próbálok ifikkel játszani. A csapatbajnokságban anno Hoffmann Tamás és Sinkovitz Peti is csapattag volt ifistaként. Nemrég a Konkoly–Szirmay-Kalos pár is játszott nálunk. Tavaly összeültem egy korábbi ifiválogatottal, Kiss Gáborral. Idén Fischer Andi a kupában játszott _nem is akárhogy_ nálunk. Tavasszal meg az IMP-n játszottam Kiss Gáborral és Érsek Laurával.

A jelenleg kialakult helyzetről – sokan tudják –, hogy igen rossz véleményen vagyok. Próbálom ezt most minimalizálni és az ifikre fókuszálni.

_A szerkesztőség fontosnak tartotta, hogy Tromsö előtt bemutassa a csapatokat, Szabó Csaba U25-ös szövetségi kapitány vállalta is a cikk elkészítését – ez hamarosan meg is jelenik –, Honti László, a lányok és a kisebbek szövetségi kapitánya, illetve Mezei Katalin edző nem, ezért kértük fel a szerzőt, a Kibic klub elnökét a megírására – a szerk._

 

3. fejezet: A bemutatkozás

Melyben a szerző bemutatja az ifijátékosokat, illetve ők magukat.

 

A lányok

Bekő Mária

„Tíz éve kezdtem el bridzselni. Az első emlékem a játék tanulásról az, hogy ülünk az udvaron a hintaágyban, és apu nekem és Zsófinak magyarázza azt, hogy melyik lap hány pontot ér.
A tízből az első hat évben a győri klub életét gazdagítottuk. Ekkoriban még valami precíziós rendszert játszottunk, amit majdnem meg tudtunk jegyezni...
Ezután Bakó Dani biztatásara a lánycsapatba kerülés reményében elkezdtem _elkezdtünk_ edzeni, versenyekre járni, néha megjelentünk Budapesten, és megtanultuk, hogy mi az a standard licitrendszer. A fáradozásainkat gyors, álomszerű siker koronázta, amikor is az Eb-n 5. helyen kvalifikáltuk magunkat a világbajnokságra.
Ebben az évben rendszeres BBO-s edzésekkel, illetve itthoni tanulással készültünk az isztambuli világbajnokságra, itt európai helyezésünket megtartva ötödikek lettünk.
Idén végre teljes időben Budapesten tudtam folytatni a felkészülést. Heti két alkalommal jártam edzésre, egyszer bajnokságra és néha bajnokság után elemezni is.
Remélem, hogy a csapat felkészültsége elegendő lesz legalább az ötödik helyhez Tromsőben.
A csapatunk a múlt héten teljes erőbedobással készült a kimlei bridzstáborban, ami az elmúlt években mindig a hatalmas hajrá kezdete volt az Eb, illetve vb előtti nagy tanulásnak. Szerintem nagy sikerrel fejlesztette bridzstudásunkat és összetartásunkat egyaránt.
Magában a bridzsben azt szeretem legjobban, hogy mindig azt adja nekem, amire szükségem van. Ha csak leülök játszani a barátaimmal, szórakozás, ha versenyre megyek, sport, ha versenyre készülök, akkor a játék motivál a további hibáim kiküszöbölésére és a rendszeres alvásra.”

 

Bekő Zsófia

„Nem tudom pontosan megmondani, mikor is kezdtem el bridzselni. Valahogy kicsit mindig hozzátartozott az életemhez, hogy időnként összegyűltek nálunk az emberek bridzselni. Így természetes volt számomra, hogy előbb-utóbb én is elkezdtem játszani. Már lassan tíz éve, hogy elkezdtem a nővéremmel a győri bridzsklubban játszani. Mindenkinek mi voltunk a kedvencei, és mi is nagyon élveztük a játékot, persze nem túl sok eredménnyel. Nem volt mindig töretlen a lelkesedésem, 13 évesen egy évre abbahagytam a játékot, mert inkább hastáncolni akartam, és a próba sajnos egy időbe esett a győri klubnappal. Szerencsére később újrakezdtem. Kezdetben precíziós rendszert játszottunk, de az egyik nálunk rendezett bridzstábor alkalmával megtanultuk az ifirendszert, és innentől rengeteg licitfélreértésünk volt… Beletelt egy kis időbe mire hozzászoktunk az új rendszerünkhöz, időközben elmentünk néhány pesti versenyre, és egyre több emberrel ismerkedtünk meg.

Két éve bekerültünk a női ifiválogatottba, és a wroclawi Európa-bajnokságon kvalifikáltuk magunkat a világbajnokságra, és ott sikerült megszereznünk az ötödik helyet. Sajnos ebben az évben Marcsi nővéremmel elváltunk egymástól, mivel ő Pestre kezdett járni egyetemre, így új partnert kellett keresnem. Nagy nehezen sikerült rávennem Zsuzsa húgomat, hogy legyen ő az új partnerem, így az év elejétől elkezdtem betanítani neki is a rendszerünket, így most a lánycsapat egészen új felállással, újult erővel készült az idei Európa-bajnokságra. Furcsa érzés lesz, hogy idén mi leszünk a régi játékosok, hiszen két éve még mi voltunk az újoncok.

Idén a csapatunk egy hetet együtt töltött nálunk Kimlén, ami csapatépítésnek és last minute edzésnek is jó volt.”

 

Bekő Zsuzsa

„Jelenleg a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban tanulok, és szabadidőben röplabdázom.

Régen anyu, apu és a régi tanítványaik rendszeresen összeültek nálunk bridzsezni, majd egy idő után csatlakozott hozzájuk Zsófi és Marcsi is. Amikor harmadikos voltam, már anya ölében ülve számolgathattam a pontokat, és nagyon élveztem, mert nagynak éreztem magamat tőle. 5. osztály után, augusztusban volt az első bridzstábor, azon már elkezdtem tanulni. Három éven keresztül anyuval játszottam úgy minden második-harmadik kedden, tanulnivalótól és kedvtől függően a győri bridzsklubban és péntekenként apa iskolai bridzsszakkörén. Egy éve Zsófival játszom minden kedden, közben tőle tanulom az ifirendszert. Az idei tábor már az Eb-re készített fel minket.”

 

Érsek Laura

„Érsek Laura vagyok.

Tőmondatokban írok.

A Fazekasba jártam.

Sok szép csodát láttam.

Számok varázsát élveztem.

Jó emberekkel ismerkedtem.

Bridzset megismertem.

Én magam is nekikezdtem.

Tanulgattam hosszasan.

Jó tanáraim tanítottak.

Sok emberrel kapcsolatba hoztak.

Kitartásom célt ért.

Részt vettem az Eb-n, a vb-n.

Új célért új lelkesedés kél.

Átlag életkor húsz alatt.

Bekő, Bekő, Bekő, Révai és jómagam.

Lánycsapatban indulunk.

Fiatal még csapatunk.

Ellenfeleink francia, olasz,

norvég, lengyel és holland.

Tiszteljük őket, és becsülettel

elhalásszuk előlük a VP-ket.

Köszönjük a barátainknak

edzőinknek, társainknak,

mindenféle ismerősnek.

Hogy most itt lehetünk,

elvárásaikat teljesítjük.

A versenyt megnyerjük.”

 

Révai Hanna

„1996. október 13-

án születtem. Szüleim is bridzsezők: Révai Ákos és Keresztény Andrea. 2014 áprilisában kezdtem a bridzsezést a Palatinus Bridzsklubban, és főleg ott játszom azóta is. Ezenkívül a Carat Boutique Hotelben tavaly nyáron játszottam sokat, és a Böszörményi úton. Nyáron Balatonföldváron is játszottam. A Kempelen Farkas Gimnáziumba jártam matek és történelem fakultációra, idén érettségiztem, hobbim elsősorban a bridzs és a lovaglás, de szeretek olvasni, filmeket és sorozatokat nézni.

Nem nagyon volt még eddig állandó partnerem, most a lánycsapatban fogok együtt játszani Bekő Zsófival, egyébként az elmúlt évben javarészt a Palatinus ificsapatának tagjaival játszottam, néha a szüleimmel.”

 

Az U15

Argay Zsolt

„Komolyabban Szetei Zsolt foglalkozásain kezdtem el bridzsezni tavaly ősszel. Előtte voltak játékok otthon, az én nagyszüleim több mint ötven éve egy baráti házaspárral robbert játszanak, közös nyaralásokon velük és édesanyámmal játszottunk.
Egy évvel ezelőtt édesapám munkahelye _NAV_ által szervezett bajnokságon elindultam édesanyámmal, és 6 párból az 5. helyet szereztük meg _nem lettünk utolsók!_. Ekkor még nem nagyon tudtam licitálni, idén ugyanezen a versenyen édesapámmal indulva második lettem _9 párból_.
Idén komolyabban kezdtem foglalkozni a játékkal, a Bridge Master feladványait _1–3. szint_ megoldogattam, beléptem a BBO-felületre, és sokat gyakoroltam _főleg édesanyámmal_ a licitszobában. Idén több versenyen elindultam, szerintem nagyon jó eredményeket értem el. Idén tavasztól Kerényi Tamással gyakorolunk a tromsői Eb-re.
Leginkább a matematika érdekel, idén felvettek a Fazekas speciális matematika tagozatára, így jövőre ott kezdem a 7. osztályt. Szeretek pingpongozni, hetente kétszer játszom egy klubban, és itthon is szoktam gyakorolni.”

 

Kerényi Tamás

„Jelenleg a Trefort Gimnáziumba járok _a 8.-at végeztem_, és az UTE-ban tőröztem az elmúlt idényben.

Miután többször segédkeztem a piliscsabai versenyen, édesapámtól kezdtem tanulni bridzselni. Ő tanfolyamot tartott egy baráti társaságnak, amelyet végighallgattam.

Tavaly nyáron a Palatinuson néhány alkalommal Honti László magyarázatait is meghallgattam. Első versenyem egy szilveszter délelőtti villámpáros volt ugyancsak a Palatinuson, amit édesapámmal meg is nyertünk. Március óta gyakorlunk Argay Zsolttal a tromsői Eb-re.”_Tamás a képen jobb oldalon_

 

Szűcs Leó

„Bridzspályafutásomat megelőzően sakkban óvodás fiú ob-második és koedukált Budapest-bajnok voltam 2007-ben. Alpesi síben kétszer nyertem meg a Magyar Kupát, 2007-ben és 2009-ben. 2010 óta veszek részt bridzsversenyeken, először a Kibic G+20 rendezvényén indultam. Éveken keresztül a versenyek legfiatalabb indulója voltam.

11 évesen kezdtem a Bridzsakadémián _tanfolyamra jártam három évig, évente 2-3 tanfolyamot végeztem el_a szüleim jóvoltából. A piliscsabai versenyen 2013-ban találkoztam Mezei Katival, és ő felajánlotta a lehetőséget, hogy edzhetek a válogatottal. Azóta egy félév kihagyást kivéve töretlenül gyakorlok. Ennek gyümölcse remélhetőleg meglesz most Tromsőben.

Részt vettem még jótékonysági versenyeken _Radnóti, cipős doboz_. Ebben az évben a középiskolásoknak szervezett versenyeken is indultam az ELTE Radnóti színeiben.”

 

Tóth Andrea

„Idén ballagtam általánosból, jövőre az újbudai József Attilába megyek biosz tagozatra.

Négyéves koromban már ismertem a lapokat, és szerettem volna megtanulni bridzsezni is, de édesapám azt mondta majd csak 14 éves koromban. Tavaly 14 éves lettem, és nyáron elkezdtem ismerkedni ezzel a játékkal.

Honti Lacihoz járok ifiedzésre, a heti két alkalomból alig hagytam ki párat tavaly június vége óta. Versenyen még alig játszottam, a legjobb eredményemet apámmal _Tóth András_ értem el. Az Ecosoft-vegyespároson 54 százalékot teljesítettünk.”

 

Az U20

Homonnay Bálint

„Hamarosan húszéves leszek. A minibridzs alapjait hétévesen tanultam meg édesapámtól, és van egy 1. és egy 2. helyezésem a korosztályos minibridzs-diákolimpiáról az egyik akkori osztálytársammal _az egyetlen szépséghiba, hogy mind a két évben összesen két induló volt_.

14 évesen elkezdtem egy licitrendszert megtanulni és versenyekre járogatni. 15 évesen eltörtem a lábamat egy csúnya síbalesetben, ennek következményeként viszont a bridzstudásom meglehetősen sokat fejlődött a fekvőgipszben. Két éve, Lengyelországban az U20-as csapat tagjaként játszottam. Sajnos az egyhetes bridzsezésben rendkívül elfáradtam, és ez látszott a játékomon is. Remélem, idén jobban fogom bírni.”

 

Lajos Hanka

„Hát úgy kezdődött a dolog, hogy  tavaly nyár elején Kartal mondta, hogy az augusztusi matektáborra, a MaMuT-ra tanuljak meg bridzselni, hogy ott tudjunk játszani. Ebből annyi lett, hogy megtanultam a szabályokat és párszor játszottam. A matektáborban lehetett jelentkezni esti programként bridzsre, amit Szetei Zsolt tartott. Ott kaptam igazán kedvet a bridzshez – a tanpartikat azóta is nagyon szeretem!

Elkezdtünk órákra járni vasárnaponként a Kibicbe _többek között: Zarándy Álmos, Argay Zsolt, Kovács Marci és én_. Emellett játszottunk klubokban, a Kibicben meg Budaörsön. Játszott velünk: Hoffmann Tamás, Magyar Ádám, Bunth Ági, Scharnitzky Péter, Szetei Zsolt és még rengeteg kibices önkéntes. Ami klassz, mert sokkal többet tanulunk belőle, mint az egymással játszásból. Kovács Marcival voltunk az MP-párosbajnokságon, az eredményünk ugyan nem volt jó, de biztos okosodtunk tőle – szerintem gondolkodva játszva nem lehet nem fejlődni.

Az Eb-n Nagy Kartallal játszom. Nem sokat játszottunk ugyan még együtt, de ismerjük egymást, osztálytársak vagyunk, a lelki rész szempontjából ez előnyös lehet.”

 

Nagy Kartal

„18 éves vagyok. A bridzseléssel már alsós koromban megismerkedtem, sokat néztem, ahogy apukám az interneten bridzsezik. Kilencévesen kezdtem el foglalkozni a játékkal, apukámmal hetente jártunk el barátilag játszani. Későbbiekben főképp nyaranta jártunk el bridzsezni a veszprémi klubba, és versenyekre is egyre többször mentünk el.

9. évfolyamtól kezdve a Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatára járok, és azóta kollégista vagyok. Év közben rendszeresen veszek részt matekversenyeken, matektáborokban, és a későbbiekben is szeretnék matematikával foglalkozni.

Az utóbbi három évben jóval gyakrabban járok el bridzsezni, illetve az osztályban is gyakran szoktunk játszani. A mostani lesz a második Európa-bajnokságom, remélem, jól fogunk szerepelni.”

 

Villányi Barnabás

„Tizennyolc éves vagyok, Pesten lakom, és most végeztem a gimnáziummal. Négy éve kezdtem el bridzselni anyám férje _Szetei Zsolt_ révén, és két éve részt vettem az előző, Lengyelországban rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon. Ezután motiváció hiánya és egyéb problémák miatt hanyagoltam a játékot, de idén nyáron friss erővel kezdtem újra a kártyázást.

A célom ezen az Eb-n, hogy továbbjussunk, de a csapatunktól már az is szép lenne, ha a top 10-ben végeznénk. Köszönöm a lehetőséget mindenkinek, aki elérhetővé tette számomra, hogy kiutazhassak, és szurkoljatok!”

 

4. fejezet: A lebonyolításról

Melyben a szerző megpróbálja elmagyarázni, hogy milyen is lesz az Eb lebonyolítása.

Az idei Eb lebonyolítása pofonegyszerűnek tűnik. Csapataink körmérkőzéseket játszanak. Az U15 és az U20 teljes körmérkőzést, a lánycsapat szintén, de négyszer is, mivel nagyon kevés csapat nevezett _4x5=20_.

A lányok 20, az U20-asok 15 fordulót játszanak, az U15 11-et. A lánycsapatnak nem lesz könnyű mérkőzése, mivel a nevezett 5 ellenfél mind erős, velük az első három körben ugyanabban a sorrendben játszanak, az utolsó kört azután osztják be. Első ránézésére igen erős lesz ez a húsz forduló, felköthetik a szoknyájukat.

Az U20 15 fordulót játszik, első ellenfelük a házigazda Norvégia csapata lesz, utána Franciaország és Hollandia következik, utolsó ellenfelük – reméljük, számunkra még éles meccsen – Izrael csapata lesz.

Az U15 viszont egyből Izrael ellen kezd, ezután következik Anglia és Franciaország, utolsó ellenfelük, bízzunk benne, hogy a dobogóra jutásért megy a meccs, Írország csapata lesz.

A kvalifikáció: Az U20-asok közül az első hat, míg a lánycsapatok közül az első öt kvalifikálja magát a 2016-os világbajnokságra. Ami a lánycsapat esetében annyit tesz, hogy csak egy csapatot kell megelőzni. Ez most nehezebbnek tűnik, mint gondolnánk. De ne feledjük: ez a lánycsapat már nem egy pozitív meglepetést okozott nekünk. Legyen ez a mottó: Bekő’ rúgni a ziccert!

 

5. fejezet: az esélyekről

Melyben a szerző olykor szentimentális lesz, de a véleményét nem rejti véka alá.

Lebontanám külön-külön a három csapatot, és egyből a negyedikkel kezdeném:

U26

Nem csinálok belőle titkot, remek eredményt várok a csapattól. De jobbat, sokkal jobbat, mint a többség. E sorok írója ugyanis feltétlenül hisz az elvégzett munkában. Ez a csapat egy éve tudatosan készül erre a versenyre. Pontosan tudom, hogy ki mire képes. Amikor közülük ketten két szezonnal ezelőtt a Csillagvirágban játszottak egy évet _Konky és Barna_, már ott láttuk a tudatosságot és az alázatot, és már akkor csapatunk legjobbjai voltak. _Igen, nem volt nehéz, mivel én is játszottam._ Azóta eltelt két év, és sokkal jobbak lettek, mint akkor voltak.

Egyszómintszáz, a jóslatom: győzelem! Végig kiváló formában játszva, megingás nélkül magabiztosan megnyerik a versenyt.

 

Lánycsapat

Bevallom, itt is elfogult vagyok, hiszen ketten is jártak hozzám órára, és az egyikükkel _Laura_ játszottam az IMP-bajnokság I./B osztályában _Kiss Gáborral felváltva_. Elismerem, előfordult, hogy Laura hibájából a 2-es magasságon a 3–3-as színünket játszottuk kontrával, de meggyőzött arról, hogy nagyszerű játékos lesz belőle rövidesen. Sőt! Az utolsó két oktávban 70 IMP-t_!_ termeltünk, amivel majdnem feljutottunk az I/A-ba. Bekő Marcsival fantasztikus párt alkotnak, amennyiben megússzák minimális licithibákkal, ki fognak emelkedni ebből a mezőnyből, és a csapatot elvihetik a következő vb-re. Ehhez persze az kell, hogy a másik asztalon Zsófi, Zsuzsa és Hanna megfelelően tolerálva egymás hibáit a maximumot nyújtva hozzák azt az Eb-formát, ami ezen a szinten már elvárható. Fontos a sok-sok pihenés, és az, hogy megkapják a bizalmat és a nyugodt légkört.

 

U15

Ez a csapat Argay Zsolt miatt a szívem csücske. Látom, milyen fantasztikusan fejlődik, és azt, hogy otthonról milyen remek támogatást kap. Semmi sürgetés, semmi kapkodás. Hagyják, hogy a saját tempójában játssza és tanulja a játékot. Számos bridzsszülőnek remek példa a családja! Zsolt egyelőre iszonyatosan lassan játszik, de annál megfontoltabban. Soha nem játszik ki addig lapot, amíg át nem gondolja, hogy miért teszi. A másik három játékost kevésbé ismerem. Legnagyobb múltja Leónak van, reméljük, ebből a rutinból tud majd az egész csapat profitálni.

Itt képtelenség elvárásokról beszélni. Ez a versenyszám a tromsői szervezők erőlködése és támogatása miatt jött létre. Valljuk be, ez is példaértékű! Sajnos ez a csapat is csak négyfős, de itt szerencsére csak 11 meccs lesz. Az már siker lesz nekik, ha végigjátsszák úgy, hogy színre színt tesznek, és Tromsőből hazaérve még nem lesz elegük a bridzsből örökre.

 

U20

Elfogódott vagyok, nem tagadom, felesleges is. Itt játszik Barnabás és Hanka is. Mindkettejüket én tanítottam meg játszani, de szerencsére már nem tőlem tanulnak. Folyamatosan követem a játékukat, tudom, milyen szinten állnak. Barnabás Bálinttal fog játszani, és ez a páros Lengyelországban egyszer már bizonyított. Bálint azóta is folyamatosan fejlődik, a legjobbaktól tanul, míg Barnabás kisebb kihagyás után újra teljes erővel készül. Ez a pár jövőre már az U26-ban lesz meghatározó páros, és ennek Tromsőben tanújelét adja. Nyugodt és kiegyensúlyozott játékkal a cross IMP-táblázat élén fognak végezni.

Hanka Kartallal fog játszani. Jól ismerik egymást évek óta, mivel osztálytársak, de bridzsről eddig kevés szó esett köztük. Hanka tavaly nyáron tanult csak meg bridzsezni. Eredetileg úgy volt, hogy a lánycsapatban fog játszani Hannával _igaz, még nem is találkoztak_, de aztán Burlacu Peti kiválása miatt átkerült az U20-ba, ami előreláthatólag nagy falat lesz neki. Sok múlik azon, hogy Kartal mennyit tud neki segíteni az asztalnál, illetve azon, hogy a licitben kevés hibájuk legyen. Ez sajnos komoly problémának tűnik, mivel eddig nem ismerte az ifi-rendszert. Fontos lesz, hogy maradjon elég ideje és ereje a lejátszáshoz/ellenjátékhoz is, mivel – ugyan ezt nehéz elképzelni, de – még Kornélnál is lassabban játszik.

Komoly megterhelés lesz nekik végigjátszani négyesben a versenysorozatot. Kulcsfontosságú, hogy a pihenőidejüket megfelelően töltsék el.

 

Kijelenthető tehát, hogy mind a négy csapatunk nagyszerű jövő előtt áll. És ez a jövő Tromsőben kezdődik.

 

6. fejezet: A felkészülés

Melyben a szerző a kapitányok felkészülést elemző anyagai hiányában nem a felkészülésről ír, hanem arról, hogy az ifiknek milyen rendszert kell játszaniuk.

Már régóta rögeszmém, hogy az ifiknek minél egyszerűbb rendszer dukál. Van épp elég problémájuk az alapdolgokkal, nincs szükség arra, hogy felesleges konvenciókkal nehezítsük az amúgy sem könnyű életüket. Egy 4-5 oldalas rendszer bőven elég lehet egy nagyobb versenyre, a klasszikust idézem _tuti Csepeli ez is_: inkább az ellenfél hibázzon a licitben, mint mi.

A magyar csapatban általában a mini szanos _10–13_ sztenderd a divat. Bálint és Barna játszik csak gyenge szant _11–14_, illetve Argay Zsolt és Kerényi Tamás erős szant. E sorok szerzője szakmailag nem látja indokoltnak a mini szan használatát olyan pároknál, akik nem tudják a rendes menekülést, de a folytatást sem, ha közbeszólnak. A konvenció egyik fontos lényege az, hogy többet használjon, mint ártson.

A lánymezőnyben csak a mi lányaink játszanak mini szant. Még gyenge szant sem játszik egyik ellenfelünk sem. Egy kivétellel erős szanos sztenderdet használnak. A lengyelek a jól bevált népi rendszerüket játsszák: Polish Club.

Az U20-as mezőnyben ellenfeleink közül három pár játszik majd mini szant _egy-egy holland, izraeli és norvég_, valamint a litván csapat gyenge szant _12–15_. A lengyelek Polisht, az összes többi erős szanos sztenderdet.

Az U15-ös mezőnyben csak a Tóth–Szűcs pár játszik mini szant, gyenge szanból viszont sok lesz, egy cseh, két ír, és három angol pár használja majd. A lengyelek itt is Polish Clubot használnak majd.

 

7. fejezet: A pénzről és az utórezgésekről

Melyben a szerző próbál nem mások zsebében turkálni, mindeközben szót ejt arról, hogy ezt a pénzt még mire másra is lehetett volna fordítani.

Előre leszögezem, hogy nagyszerű dolog, hogy ennyi csapatunk mehet egy világversenyre, nem beszélve arról, hogy ebből mennyit áll a szövetség és a szponzor.

De. Nem mehetünk el azon kérdés mellett, hogy nekünk tényleg szükségünk van-e erre a versenyre. Négy csapat utazik ki Norvégiába. És ennek a négy csapatnak szállásra is szüksége van. Aki ki akarja számolni, kezdje el, nem lesz rövid a lista.

Csak a vak nem veszi észre azt a két összetartozó tényt, hogy pályáztunk a jövő évi felnőtt Eb megrendezésére, és azt, hogy messze túlvállalva magunkat mind a négy korosztályban indítottunk csapatot. Homonnay Géza, nyilván okkal úgy érezte, hogy szükséges a szavazatokért azt bebizonyítani, hogy Magyarország képes négy külön álló csapatot is elindítani. Ez érthető. _A jövő évi felnőtt Eb rendezésére jó ideje Magyarország az Európai Bridzsliga és elnöke, Yves Aubry favoritja, vetélytársunk nem is volt. Nem hivatalosan tulajdonképpen úgy állt a dolog, hogy ha biztosítani tudjuk a megfelelő feltételeket, miénk a rendezés – a szerk._
Most viszont sokak szerint demagóg leszek.

Jobbnak láttam volna, ha Tromsőbe csak az U26-os csapatot delegáljuk, mivel ők egy éve folyamatosan készülnek, míg a többi három csapattal elkezdjük ugyanezt a munkát, megfelelő edzőkkel. A Tromsőből felszabadult kerettel minimum egy évig állhattuk volna a tanáraik fizetését és a csapatok is összeálltak volna arra a szintre, amit már ténylegérdemes anyagilag támogatni. Óriási ajándék ez a másik három csapatnak. Fontos, hogy éljenek a lehetőséggel, mert ilyenre – rövid bridzsező pályafutásom alatt – még nem volt példa. _Például két éve a wroclawi ifi Eb-n is mind a három versenyszámban indult magyar csapat – az U15-ös kategória az idén debütál –, ugyanakkor Tromsőben Magyarországon kívül valóban csak Franciaország, Hollandia, Lengyelország és a házigazda indít mind a négy kategóriában csapatot. A magyar szövetség az U26-os és a lánycsapat költségeit fedezi, az U20-asok önerőből, szponzorpénzből, az U15-ösök az Európai Bridzsliga vendégeként vesznek részt a tornán – a szerk._

Arról most nem beszélnék, hogy az Eb-re mennyi szükségünk van, szóljon ez a cikk az ifikről. Ha majd felkérnek arra is, szívesen megírom.

Sokakkal beszéltem már arról, hogy vajon mennyit árthat nekünk ez az Eb. Emlékszem Brassóra, ami után a párosok többsége szétült, rosszullét is volt a versenyen, és nem egy játékos azóta abbahagyta a bridzset. Szeretném, ha Tromsö inspiratívan hatna az ifikre. Ehhez az kell, hogy kevés legyen a kudarc mind az asztal mellett, mind az elemzéseknél. Fantasztikus dolog, hogy egy négycsillagos szállodában, a világ egyik legszebb városában luxuskörülmények között bridzselhetnek. De az is fontos, hogy az esetleges rossz szereplés ne vegye ez a kedvüket örökre a játéktól. Én nem egy játékost féltek ettől.

Összességében tehát hiányolom azt a munkát, amit az U26-os elvégzett. És azt a türelmet, amit megkapott. Remélem, a következő világversenyre már a másik három csapat is hasonló edzőkkel és hasonló körülmények között készülhet.

 

8. fejezet: A beszéd

Melyben a szerző Al Pacinót idézi.

Teljes képernyő, maximum hangerő: