Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2021. március 24.

Tavaszi Online Párosbajnokság 2021, 4. játéknap

Izgalommal teli várakozással ültem a virtuális asztalok mellé a TOP 2021 Párosbajnokság negyedik játéknapján, mert a rájátszás, azaz a döntőbe kerülés volt a tét. A 40 párból álló felsőházból az első 14, a 72 párost alkotó alsóházból az első 2 pár jutott a döntőbe, melyet szintén két játéknapon bonyolítanak majd le. Bár két külön versenyen folyt a játék, a leosztások azonosak voltak mindkét „teremben”, így partinként összesen 76 asztal eredményeit lehetett összehasonlítani. Volt egy kuriózum is, ugyanis Homonnay Géza egy GIB-robotot választott partnerének (Lakatos Péter „hivatalosan” hiányzott, mivel eközben a HUNISR csapat tagjaként a WBT Masters versenyen játszott). Az 58 százalékos eredmény önmagáért beszél, kár, hogy a robot néhány partiban a fáradtság jeleit mutatta. De voltak jó pillanatai is.

A 4. leosztásban Géza például azzal járt jól, hogy a GIB letagadta a pikk ászt, így a papíron jó esélyű nagyszlemből ki tudtak maradni.

4. leosztás

A lejátszás pofonegyszerű volt, mert kiaduzás előtt egy kárót el kellett lopni, és a 7 kőr csak a 4–1 aduelosztás miatt bukott. Az alsóházban 7 pár vállalkozott 13 ütésre, és négyen simán, hárman kontrázva buktak egyet. Két pár jól érezte, hogy az ellenfél 7 kőr elleni kontrája a rossz aduelosztáson alapszik, de hiába mentek ki 7 szanba, nem jártak jól, mert azt a felvételt három bukás alatt nem lehetett megúszni. A 6 kőr 90, a 7 kőr és az egy bukás 37, kontrázva bő 21 százalékot ért a Kelet–Nyugatoknak. Hogy hogyan lehet kimaradni a szlemből, ráadásul nem is egy helyen 3 szanban kikötni, az rejtély. Vagy inkább rossz bridzs.

A felsőházban 7 pár játszott 7 szant, ebből hatan aktívan mondták be és nem a 7 kőrből történő menekülés miatt. Fura. Az elitben úgy látszik sok a párosverseny „hiéna”, persze az is lehet, hogy a bátrak megfogadták a bridzs.hu e versenyre utaló szlogenjét: Írj TOP-ot! Megemlítendő még, hogy három pár káró szlemekben landolt, és a piros színek kedvezőtlen elosztása miatt már a kis szlemet sem tudták teljesíteni, így ők talán megérdemelten nyerték el méltó büntetésüket. A 20 párból mindössze egy játszott gémet és írta fel a közel 80 százalékot, igazságtalanul.

1. leosztás

Az első partit csak „felvételről” láttam, de érdemes volt visszanézni. A játszma az ellenjátékosokat állította erőpróba elé. A legtöbb asztalon Észak 3 vagy 4 kőrrel nyitott, vérmérséklet szerint. A 3 kőrt csak treff kezdésre lehet elbuktatni, mert az ellenvonal kilövi a treff ászt és a felvevő kiad egy pikket, egy kárót és három treffet. Pikk király indulásra a treff váltás már késő, mert az asztal kis lapot tesz, és Nyugat nem tudja megütni treffjeit, mivel nem jut ütéshez.

A legtöbb Kelet persze pikk figurával indult. Úgy tanultuk, hogy dubló ásszal át kell ütni a királyt, nehogy blokkoljon a szín. De vannak kivételek, ez az eset éppen ilyen. Egyrészt Délen a hosszú pikk ütéssé nőheti ki magát, másrészt Kelet is könnyen rájöhet, hogy Nyugatnál van az ász, hiszen ellenkező esetben Észak megütötte volna a királyt. Ha Nyugat mégis átütné Kelet királyát, akkor treffel kellene folytatnia, és ha a felvevő kivár, akkor ismét treffet vagy adut kell hívni. Az ellenjátékosok többsége a felsőházban jól vizsgázott, az egyszeri buktatás 68 százalékot ért, a kétszeri osztott topszkórt. Míg a felsőházban csak hárman teljesítették a 4 kőrt, addig az alsóban mindez kilenc párnak sikerült, így az osztálykülönbséget ez a parti igazolta. Az ellenjáték korai szakaszában még sok pár oldotta meg jól a feladatot, de a káró ász korai elszaladása, vagy a treff ász korábbi kilövése utáni káró lazsálás adta a teljesítést és a 84 százalékot Észak–Délnek. Meg kell említeni azt is, hogy pikk király, pikk ász, vagy pikk király, adu folytatásra a felvevők nem figyeltek a pikk szín fenyegető mivoltára. Utóbbi esetben a felvevő leaduzik, és addig hívja kőrjeit, amíg ez az állás alakul ki:

A kőr hatos zavarba hozza Keletet, mert három színben szorul (az asztal mindig a treff hetest dobja).
a) Ha treffet dob, akkor kis káró a királyhoz és a pikk hetes ellopása következik. Ezután a felvevő treffel asztalra megy és a pikk bubival ütteti Keletet, aki trambulinra lép, és kénytelen az asztalra ugratni a felvevőt a magas pikkhez.
b) Ha Kelet pikket dob, akkor újabb kőr hívás következik. Kelet erre csak treffet dobhat, az asztal a pikk hetestől válik meg. Káró a királyhoz és pikk lopás után a treff ász üt az asztalon, Kelet pikkel ütésbe kerül és a káró ász-tízesből nem lesz jó hívása.
c) Ha Kelet kárót dob, akkor Észak káróval folytatja, a tízest üti a király, a káró nyolcast lopja a kéz, esik az ász. Ezután a felvevő üt még hármat, mert egy adut, a káró dámát és a treff ászt viszi haza.
Persze zárt lapokkal az ilyen kunsztokra nem lehet rájönni, és csak azért mutattam meg, hogy ezzel az ártatlannak látszó partival tisztelegjek Ottlik Géza és a bridzs nagysága előtt.

26. leosztás

A robot játszott 5 kárót és bukott, de rajta kívül buktak még egy páran. Pedig nem ördöngösség a teljesítés. A kőr királyt üti az ász, és aduzás után a felvevő az asztalról a treff bubit hívja. Észak kicsit tesz, üt a király. Később újabb asztali treff hívás következik és Észak kénytelen beszaladni az ásszal, különben az meghal. Néhány felvevő, közte a GIB is a bubi felé hívott egy treffet. Ha Dél türelmetlen és berohan a dubló királlyal, akkor a partinak vége, de a bátrak és merészek kicsit tettek, Észak ütött az ásszal és kis treffel jött vissza.

A felvevők a dámával próbálkoztak, de az csak akkor nyert volna, ha Észak elhívott volna a király mellől, vagy ha ugyan Délnél van a király, de a treffelosztás 3–3. A nyolcast senki sem merte megkockáztatni, így a bukás 30, a teljesítés cirka 70 százalékot jelentett mindkét teremben a Kelet–Nyugat pároknak.

28. leosztás

Fel kell-e venni a vonal 31 figurapontjával a kisszlemet? Ez volt a kérdés a partiban, és ha figyelembe vesszük azt, hogy mindkét kézben van egy ötös szín, akkor a válasz igen. Ha Észak treffel kezd, akkor azonban rezeg a léc, mert a káró dámát el kell találni. Persze ha valaki ismeri a legendás amerikai játékos, Barry Crane dáma-megtalálási törvényét, akkor nem kell gondolkozni; Kétfelé adható impassz esetén játssz arra, hogy a dáma minor színnél a bubi mögött, nemes színnél a bubi előtt ül. Aki ismerte a szabályt, az nem tudott hibázni, így a 6 szant biztosan teljesíteni tudta. Kis káró kezdésre persze még lehet rontani, ha Dél jól játszik és az asztal négyesére a kilencest teszi (Mi mást? Sajnos nem egy asztalnál láttam a dáma berakását is, de annak mi értelme lenne?!), mert a felvevő üt a tízessel és ezután impasszolhat a bubival, arra gondolva, hogy Észak a dáma mellől indult. Treffel egyedül a bátor Bíró Lajos kezdett, de Benedek Bélán nem fogott ki, mert Béla eltalálta a kárót. A 6 szant a felsőházban 6 pár mondta be, és szür nélkül 82 százalékot, szürrel osztott topszkórt írtak. Az alsóházban 36-ból 4 pár mondott szlemet, két 6 szan és két 6 kőr volt a felvétel egy-egy bukással és teljesítéssel. A 6 kőrt treff indulásra nem lehet megcsinálni, más kezdésre a káró dáma sorsa dönti el a partit.  

A felsőházban a Dörnyei Zsolt–Szőts Gábor páros nyert, így ők 4,68 százalékot visznek a rájátszásba. A második helyért Dombi Gergely–Gál Péter 4,61, a harmadikért Boros Katalin–Sápi Vilmos 4,45 százalék előnnyel folytathatja tovább. Az alsóházban Cziffra András–Holyinka Péter és Pölöskei András–Székelyhidi Tamás végeztek az első két helyen és jutottak a döntőbe. Az előbbiek 1,63 százalékkal kezdenek a 9. helyről, utóbbiak a 16.-ról startolnak extra százalék nélkül. Természetesen a mezőny többi része is folytatja a játékot, őket 16–16 párból álló csoportokba rangsorolták be addig elért helyezéseik szerint. Ezekben a csoportokban carry over nincs.